Spanyolnátha művészeti folyóirat

Kabai Csaba

Kösz és viszlát

Kora reggeli testhelyzet, negyven év múltán. Nem szemérmeskedünk, nem takarunk el semmit. Te mégis mindig meztelenebb vagy. De lehet, hogy eltűntél már akkor.

Gyámoltalan, bús dél, lankadó figyelem, egyazon nap. Hiányzó kompetenciám miatt aggódsz, míg nekem kellemes bódultság a butaság. Széteső mondataimat is megszokom lassan.

Alkonyatkor kristályos tekintet. Szánalmas tegeződés. Csendőrpertu. Lassan kitagadlak óvatos örökségemből. Tulajdonképpen te is ezt szeretnéd. Újra együtt. Negyven év jókedv, majd negyven év sírás, és most megint.

Elkeseredett hiányod az éj. Negyven év hűvös tegeződés. Szerelmem, szabad vagy. Nem ismerek már magamra érzelmeidben. Csak az ócska hasonlatok jutnak neked. Persze túléllek. És élek még annál is tovább. Túléllek többször is. Ennyi marad győzelemnek.

P.s.: Óh, téves balga csíny, mely ifjúkorom sara... Nem érzek fájdalmat.