Spanyolnátha művészeti folyóirat

Ladányi-Turóczy Csilla

Kékszakáll levele

Drága Verizmó,

ne haragudjék, hogy ilyen megkésve írok, ki tudja, eléri-e még ez az üzenet kegyedet, de a telefonszámát elfelejtette megadni. Remélem, nem kényszerül majd arra, hogy hosszasan várakozzék rám a Héttyúkvár valamely homályos, fáklyákkal alig bevilágított fogadótermében. Legjobb lenne, ha soha be sem tenné a lábát abba az elátkozott várba! De hát mit tehetnék én a sors ellenében, ha úgy rendeltetett, hogy egyedül, éjnek idején kelljen bolyongania a férjek ezen gyászos temetőjében! Én, megvallom, legújabb nejemmel kötött házasságom óta borzongva gondolok e várra, bár még múlt héten azt hittem, képes leszek odamerészkedni, most minden erőm elhagyott, a tiltott szobába menekültem szépséges halottaim közé, hogy megnyugodjam: innen írom e sorokat. Olyan melankolikus hangulatba kerültem, hogy számot vetettem az életemmel és ez végképp letaglózott, meg sem tudok mozdulni. Épp csak az ujjaim vánszorognak még gémberedetten a billentyűzeten. Szépséges, engedetlen hallottaim üdvözletüket küldik. Vigyázzon magára, ha férj! Úgy vettem ki szavaiból a múltkor, hogy talán az. Óvakodjék az asszonyoktól, és fogadja meg a tanácsomat: zárja el előlük az internetes szobát!

Az elmaradt találkozásért kárpótlásképpen fogadja ezt a verset, remélem, megenyhül irányomban!

Yours ever,
Kékszakáll

Kék szakállam lengetem,
belefér sok sebhelyem,
borotvák és kardélek
vágásain megélek.

Kék szakállam festve van,
szőrszálam mind egy szavam,
egy tiltás, egy vallomás,
aki benyit, mélyre ás.

Kék szakállam rángatom,
új nejemet várhatom,
neki nem kell zárt szoba:
azt hiszem, hogy végül még ő
zár be engem majd oda.