Spanyolnátha művészeti folyóirat

Tolvaj Zoltán

.at/on

Atonális digitalizmus, avagy recsegtessed azt az elektront, mert kivagyok totálra tőled.

Tolvaj Zoltán

Anton Holota ’85-ben született Kharkovban, Ukrajnában (akkor még Szovjetunió), mostanában meg Kijevben él, és experimentális művész, azon belül is zenész, azon belül is elektronikus, de azon belül meg, hát azon belül meg valami lassú recsegés.
Másvilág.
Amikor belekerülsz a digitális örvénybe, de az meg lassan forog, nem kap fel, épp hogy kicsit a levegőben tart, lebegtet, nem ejt le, nem szédít de nem látsz ki, csak benne vagy.
Nem találom az utolsó lemezét, pedig írja, hogy ott van az, a Sound Objects a TIBProd labelen, nem találom, az utolsó előttit meg már megtaláltam, azt hallgatom, az a Complementary Distributionon jött ki ez évben, ami meg, tudjuk, magyar.
Amikor belekerülsz a Products of Passed Days című lemezbe (Complementary Distribution netlabel, cod18), elnyúlsz a digitális minimalizmusban, elnyúlnál mármint, az első szám már-már érzéki, ritmikus, „egy csodálatos elme” (A Beautiful Mind), szóval egy komplett dallal kezd, experimental ambient, mondjuk neki, megkísérelt lassúság, majdhogynem ütemes, a pattogó elektronikus zörejek összeállnak néhány félpercre.
.at/on zenéje ennek ellenére nem dallamos a nevéből is ítélve, atonális, szinte csak herzek és recsegések fura kotyvaléka alkotja a zenét, a második, Empty Skies című nóta már olyan, mintha egy „elhangolt” tévén keresztül szeretnénk élvezni a kék eget, a digitális zaj mögül néha valami szép felhőfoszlék, kékes ciráda előtüremkedik, de rögtön bele is takar a vakuvillanó moiré pattern, az interferencia idegen kifejezéssel. Der Moiré-Effekt macht sich bei der Überlagerung von Rastern oder Linien durch die Entstehung neuer Linien bermerkbar.
Nem emberi világ.
Persze, mi emberi? Vagy, ahogy mondanám: minden gép emberi, szuperemberi, mert pont azt fejezi ki a működése, ami az embernek már épp nem sikerülhet.
Amikor belekerülsz a nem emberi, szuperemberi közegbe, akkor rájössz sok mindenre. Tedd be a harmadik számot, a címe: Hogyan csináljunk a városi zajokból zenét (1. rész). 40 mp. Mit hallunk, sistergést és enyhe dübörgést. Autómotorhangot? Kerékhangot? Távolodó géphangot? Markolómozgást? Gyalogosmorajt? Igen?
How To Turn Urban Noise In To Music? Part 2
Hallgattam már vízesésdübörgést, viharsikolyt, szélmozgást, esőkattogást, hullámcsapongást, barlang-visszaverődést, kegyeletteljes csöndet, madársípolást. Természetes zajokat.
.at/on nem azt mondja, hogy mi a zaj, hanem, hogy mi az emberi bennük. Attól fontos őt hallgatnunk, hogy átlássunk a géprostán, ami épp bennünket készül átszűrni, hogy fennakadjunk, vagy leszitálódjunk. Na, az már a mi nagyságunkon múlik.

.at/on zenéinek 90%-a letölthető mp3 formátumban különböző netlabelek honlapjáról. Segítség lehet a Discogs nevű zenei adatbázis, aminek segítségével könnyebb a kutakodás.