Spanyolnátha művészeti folyóirat

Payer Imre

Lemondó e-mail Kékszakállútól

Drágám, Verismóm, nem tudom, ki lennél.
Való vagy képzet, kisasszony vagy zsellér,
hosstes, call-girl, ki szól, riszállni jó,
hisz dönget a globalizáció?
Vagy épp szexuális travesztia
heveny, dekonstruált transzvesztita?
Poros kulissza, az operát valló?
(A rádfogott apád Leoncavalló)
És ki vagyok én? Kivagyok. Vadul
rovom szobáim, magamban, kasul
s keresztül. S nem enyhül a hiány
a legbensőbb titkom önimádatán.
Keresztül zúg a huzat a dohon.
okon, okozaton?

Mi is az én?
Visszanyelt szó. Fémes íz nyelv hegyén.
A sok elgyötörten vidám tekintet
arcokon. Maszkok. Hagyom. Csak legyintek
visszhangot verve halott levegőben.
Nem. Nem. Ne gyere. Ne. Ne, merőben.
ellenzem. Transzparens-üres karizma
Kékszakáll. Remeg a nemlét farizma —
Igaz, hívtalak —. Mert a kéj s a kín él.
Ez most mégis egy zord lemondó, e-mail.
Drága Verizmóm, ez a Veritas.
Vagyis fonákja, idegen igaz.
(Meg azután hallom, halnak a hattyúk
a héttyúk várban, áriázni — vén tyúk —,
hattyúdalt akarsz, önmagunknak. Drágám,
ne nézz madárnak. Búcsúzom, válván.