Spanyolnátha művészeti folyóirat

Holczer Viktor

A torony

A tükrön át az ablakba láss, kis Balázs

1.
Az ember végül sikamlós, derridás partot ér.
Hej, Homér, hát mégsincs balzsam Gileádban?
Hát nem ment a könyök által a környék elébb?
Jer, cián, hej, cián, ki tudja, meddig húzom itt,
az Óperencián.
Itthon vagyok, egy vasrúdnál lakom:
Vaskapu, zárva, kurva retesz!
S a kis szobában anyám internetez —
meg szörpözik, lő, szeme villan, tapad a monitőrre,
harca komoly, lába kövér,
így lett ő mindnyájunk csodájára
(és tekintettel a bokájára)
a fent említett torony őre.

2.
csiga
            lép
      egy gerenda legurul
cső

3.
Meztelenül áll béna csend;
a hall ajtaja kitárva —
avagy nyitva volt már résnyire korábban kicsit?
de csitt, decitte,
szörnyű fülekkel hallgatom, mit motoz ez itt;
bogárnyi csend kosztol
árnyéknyi semmit.
Túl ennyi mindenen, most már látom,
hogy lapátfülű vagy te is, barátom.

4.
Huszonháromban király voltam.
Még alig voltam gyerek.
S ahogy mérnek és gömbölyödöm,
minden fiatalt irigyelek.
Lecsüng rajtam az idő fonála,
ó, emeld föl, én szégyellem,
hogy így, részegen, telefonálva
rám ajtót nyit az életem.

5.
Mi csak vagyunk. Egy-egy vagány,
a földtan szobai mása.
Ó, tedd, hogy ne legyünk magunk
toronytestű megalkuvása!

6.
Mint aki friss családba lép:
a homokozótól fölfelé igyekeznek —
egy autó fékez, bársonyon futnak,
kipörögnek a kerekek.
Nyitott ajtók, pattogó léptek,
gyémántbolygók keringenek,
sziréna kábul,
csak csattog, s piszkos fülekbe bámul
elalélva Philoméla.
Virág, virág, virág.

7.
Eddig, és ne tovább(…)
Kémények közt, ha járok, mindig lelépem ritmusukat.
Megmondtam rég, hát most ne átkozz,
ne szösszenj minden kis világhoz!
Jóvá tettek, így csaltak körbe.
Mintha abrakon át a tükörbe.