Spanyolnátha művészeti folyóirat

Molnár Attila Benedek

*

1ső

sziszeg a piaci krimó
tíz-tizenéves gyerek
demizsont bontogató
mi lesz, ha hozzáérek
nyíljon csak az üveg-koporsó
nedű-nedű korty-méreg
2dik
apa hirtelen haragú volt
hallgatta a Szabad Európát
anyám könnye fölszáradt folt
a kor levegője: megszülte negyedik fiát
úgyhogy nekem levetett ruha jutott
nem minden nap ettünk vacsorát
3dik
keveselltem a fényt
ám naponta háromszor
könyörögtünk Istenért
kötelezővé vált a mámor
kényszer a friss levegőért
imádság, hová és hányszor?
4dik
lépcsőház, kulccsal motozol
kizárt szabadság
az öröm is meglakol
nézem a cserépkályha ajtaját
apám csöndjére anyám akarata zakatol
oldani kéne az ébredés zavarát
5dik
fiúként álruhában
majdnem szótlanul
bensőm ámulatában
függönyök mögött torzul
a lesek zuga magában
várva, míg bealkonyul
6dik
átsütöttek a lombosodó magányon
a rét orgonabokrai
befogadtak: ez lett lakásom
ágak, levelek, bibék torzói
önfeledt térben elfoszlón
kalimpálnak a természet széttárt combjai
7dik
a test-húr örökké feszül
feszület, ha szikra pattan
gyúltam volna legbelül
kiszögezve kábulatban
élni, hogyha sikerül
egészben vagy darabokban
falkában, de egyedül
8dik
savanyú menekülés a tűz
föléget minden kitalált jelet
beborít a selyem-feledésű fűz
démonok és őrangyalok védenek
életed bál: hajt, kerget, űz
szeretetlenségem ki veszi meg
11dik
„tested kilenc kapuja” ékszerem
levehetetlen már az ősz
élek ötven éve éhesen
lelkemben burjánzol, egyre nősz
madár-röptű ember-vetületen
hiába, elkergettelek, te visszajössz
12dik
anya, hol vagy: csak akvarell
ostromkor készült képed mosoly
ez maradt fiadnak, s ha bukni kell
ne rój meg, ne szidj, ne légy komor
elengedett az anyag: le és fel
jutottál, megmintázhatatlan szobor
14dik
csak a van-ból lesz a múlt
ezüstjodid, mi szétesett
aranybogár, elkent, felszúrt
lepkehad, mely engedelmeskedett
„elmeműk”, szikáran szól szavuk
egy meg egy meg egy meg egy
15dik
víz, víz, tiszta víz
föld dobban, föld dobban
a legszebb szám a tíz
ez is hamis a legjobban
hiteti, a végtelenbe visz
de bezár a számsorban
16dik
aludtam padon, óvakodtam vihartól
folyóban úsztam fölfelé
áhítattal menekültem karokból
tudtam, életem a szerelemé
leolvastam mindent az arcokról
a szenny és a fény is az emberé
17dik
megszegtem törvényt, kenyeret
hazudtam, csaltam, álmodtam
vadul letagadtam sebeket
haraptam, loptam, gyógyítottam
nappallá varázsoltam éjeket
18dik
rám száradtak a sötétség foltjai
elszórt morzsái közt botladoztam
múlnak lassan a nappal gondjai
érvénytelen a „holtodiglan-holtomiglan”
győzd poklaid lomtalanítani
fenség legyél tiszta gondolataidban
19dik
mozdulj az esetlen szóra
rózsa, sárga rózsa, rózsa
figyelj a szakadékokra
rózsa, vörös rózsa, rózsa
emlékezz a bátor csókra
rózsa, nyíló rózsa, rózsa
20dik
Uram, ments meg a haláltól
vagy ölelj magadhoz megkísértve
ne válogass a nyájból
hisz’ tiéd mindannyiunk bűne
a világban most penész bitangol
Uram, legyünk létezésed tükör-képe
21dik
ne hagyj kísértésben, ha kívánom is
visszhangod súlya vállamon
riasztó, rút, kapzsiság, mint ópiát vagy hasis
temetetlen múmia minden hatalom
eszmélet-lánc, fohász, betű-galaxis
jött-ment rendszerek: ez is, az is
22dik
zsebembe belefér már a harag
mondd Isten, érted művedet?
velünk vagy, netán magad
barátságot köthetünk Veled?
robban-e az evolúciós lakat
háttérsugárzol még einsteineket?
23dik
elborít e getszemáni arborétum
labirinti, rezzenetlen hely
szájpadláshoz simul a szérum
sűrű kortyoktól ürül a kehely
Mester, mi van a Földön túl?
agóniáimban emelj, emelj fel
24dik
mesék fája, üszök-ékszer
darazsak fészke, megláttalak
szeress meg, mert úgy sem égsz el
húzom fekete-arany hintódat
házasodom a mezítelen széllel
kit illet meg a hódolat
27dik
léket vág szavak fáklyája
„én vétkem, én vétkem…”
gyónásban a föloldozás bája
tánc kimondhatatlan lépésben
a gondolat „tabula smaragdinája”
28dik
reggel-eső-harmat, reggel-eső-harmat
visszapörög a füst a csempéről
élő vasárnapi béke hallgat
körülöttem, félek a magam erejétől
ezek majd egyszer befalaznak
óvakodom tehát óriástól, törpétől
30dik
fázom a szótlanság ürülékétől
süpped a nyelv, valahol elakad
rühesedik az ember-bőr
szétreped a talizmán-hang
simogatástól és megértéstől
csak kondul, mint kiüresedett harang
31dik
ész, eszmél, eszmélet, észre vesz
gyötörj ki még jó néhány versszakot
szer, szeret, szeretet, szeretsz?
virágban burok, születve elhagyott
„minden egész eltörött”, elveszett
a kabát, mit fölveszel megkopott
32dik
az övéi közt bárányodik a farkasüvöltés
helyszínek, jelenések mind parabolák
három az egy és egy a három, követlek és
csinálni kell cipőt, ételt,ruhát meg csodát
két gerendányi helyet, hogy lehessen megfeszülés
mert újra ölelni akarja szülő-atyját
33dik
árok: az idő fogyhatatlan barázdája
ránc, ránc, ember-ránc
ember ráncnyi céda
álma volna szita-tánc
fogantában kihunyna
tánc, tánc, halál-tánc
34dik
sandít a reggel, a dolog-idő
földhöz vág, megüt fölemel
már megint egy jelenés: lélek-keringő
összegubancolódott monológot követel
mab-királyné tündér-bábái s egyre nő
a mindennapok párbaja új ölekkel
35dik
ébren vagyok, „vagyok és történek”
tejfoggal kövek között
és fölfeslenek a törvények
megtelnek velünk a gödrök
félig az egész is, dögvészek
tartanak életben a frontvonal mögött
36dik
a test vére: testvéreim
hová tűnt a kötelék?
önfeledt együttlét rétein
a tisztítótűz-játék
mivé fajult az élet mérgein
„mit ér minden, ha szándék”
37dik
ez a rend: a mesebeli három
ki-ki a maga helyén
az utat, mi egy pontba fut, nem találom
köt, kötés: elengedném
meg kell álljak egy határon
ne tovább, de szeretném
38dik
valahai ház titkos önfeledsége
az ablakon át elértük az utcát
ósdi falióra ütéseinek ölelése
feledtette a város fullasztó zavarát
öröklődött itt a széthullás ősisége
hordozom a kemence-kenyér szagát
39dik
a templom túl nehéz padsora
karfája megkopott
szagos misék, az orgona
egyikünk misebort ivott
tenyérnyi város elmentett mosolya
minden idegen már, halott
40dik
mordul, csikordul az emlék
díszletek közt az elmúlás
néhanapján visszatérnék
mögöttek mögötti a vajúdás
tárgyakká sivárult mérték
útra fel, ahol a semmi is más
41dik
kódokra bomló délután
egy adott szó is lehet téves
üzenet, megsérült szó-márvány
félreütött billentyű, elhibázott esemes
tükör által homályos az éles
42dik
hull, hulla, hulladék, nulla
az ürességből kimetszett origó
egyenesek, görbék, józanul berúgva
párolgok, pörgök: üledék-golyó
fekhelynyi töredék, súgva-búgva
borotvaélen huncutkodó
43dik
mi dalom a dolgokkal
nem én tehetek róla,
tele vagyok gond-lommal
részeg rakéta a forró hóba
csapódom, körül liliommal
szólj hozzám, állj velem szóba
44dik
ragaszkodom a röpüléshez, emelkedés
tesz szabaddá ismerve korlátaim
ez és csak ennyi a földi küldetés
nem fontos a beszéd, elúsznak szavaim
a megtört kenyérben a benne levés
majd megvakít szivárvány húrjain
45dik
foggal-körömmel nem mész semmire
most már ismered lényeged?
jelenvalód hasonlít az égire
a klipekből összeáll az életed
torkon ragad, elnémít az ige
mely nem időből, nem térből született
46dik
elengedhetsz-e ember-útra?
velem maradsz-e édesúr
befogadsz-e oda, túlra?
fáj-e a korona, ami szúr?
milyen lesz az utolsó mustra?
szélcsend, mi feljajdul?