Spanyolnátha művészeti folyóirat

Árvai Ferenc Ödön

Senki többet — harmadszor

Év honlapja 2008, díjátadó
(Danubius Hotel Flamenco, 2008. december 3.)

A játszótérGyülekezünkA díjátadónSokan voltunkAsztaltársaságomA nolosokA templomMindenütt fényeségHazafeléJön a villamos

 

Persze, majdnem elfelejtek leszállni a megállóban. Hektikus dolgozás után vagyok, na, meg ki is kicsit, a folyamatos csesztetéstől. Évvége, agybaj. Hurrá. Ülök csak a villamoson, nézem a copfos kislányt, hogy röppennek körülötte a fonatok, mikor anyja kérdésére megrázza a fejét. Sütit kap, majszolni kezdi. Orrát az ablakhoz nyomja, úgy néz kifelé. Követem a tekintetét — hoppá, ez az én megállóm, pattanok fel, majd le a járműről.

Szétnézek, tájékozódom, merre is induljak.
A tengerszem mellett karácsonyi vásár — forralt bor, kürtőskalács, adventi koszorú. Futófények a fák törzsein. Kicsit émelyegni kezdek, na, csak éppen hogy, nem kell aggódni - az idén is, mire itt a karácsony, belefáradok majd a nagy műfényességbe. Pedig szeretem a karácsonyt  a Kosztolányit és környékét is. Szép a tó a hatalmas útkereszteződéstől alig pár méterre. A partján a templom, a játszótér.
Elsétálok a Budai Parkszínpad mellett. Édesapám sorkatona korában itt tombolt a kimenőjén egy Illés-koncerten. Ma lebontásra váró kőhalom.
A Flamencót hamar megtalálom, nevének betűi magaspirosodnak a tó körüli fák fölött. Kivilágolt, hatalmas, sokcsillagos, üvegajtós csoda, ahová csak úgy belibbenek. Ajtó idén nem okoz gondot – önműködő. Önműködök már az Év honlapja rendezvényen én is, harmadszor vagyok itt, ismerem a csíziót. Ruhatárban kabát lead, nagytáskából kistáska előhalász, a sorban hátam mögött állók, zömében férfiak, persze, jót derülnek ezen, aztán regisztráció, majd helyfoglalás a hatalmas teremben. Asztaltársaságom részét a nol.hu munkatársai és a Miskolci Kocsonyafesztivál egyik píárosa képezi – velük beszélgetek majd többet a díjátadás után.
Szétnézek, ismerős arcokat keresek.
Eszes tanár úr alakja tűnik fel hamarosan, mellette Katalin, az est segítőkész háziasszonya. Kőszegi Andrást, bevallom, hiányolom. A díjátadás előtt a Máté Familit konferálják föl, akik előadják az Év honlapja-dalt. Kissé megrökönyödöm – vidámvasárnap-fílingem van. A dal után kezdetét veszi a díjak átadása, az idén elsőalkalmas ifjúsági kategóriában először, s örömmel konstatálom, hogy a Radnóti Miklós Gimnázium győzött, ahol egykor gyakorlótanítottam. Sorban jönnek a kategóriák, a médiában az asztaltárs nolosok nyertek, a díjátadó után szívből gratulálok nekik, megérdemlik, s jóleső elégedettség jár át, amikor arról beszél egyikük, hogy be akarják, be akarták bizonyítani, hogy webes felületen is értéket lehet és kell közvetíteni, hiszen a Spanyolnátha lassan ötéves fennállása óta ezen igyekszik, ezért teszi, amit. Kultúra kategóriában nevezett a lapunk, akárcsak a Miskolci Kocsonyafesztivál, ám a www.matyaseve.hu, a Tehetség reneszánsza Budaváron nyert itt. Mit mondjak, valahogy nem lepődtem meg, reneszánsz-év van….Zajlik tovább a díjak átadása, s mivel az érdekeltségem némileg megcsappant, kicsit elkalandozom. Gondolataim visszatérnek a villamoson látott kislányhoz (persze, hogy kislénynek írtam a kislányt), s az érzésen morfondírozok, amit mostanság egy gyerek látványa bennem kivált. Közben az Év honlapján a Kiroswski mindent elvisz, amit lehet, minden kategóriában, ahol neveztek, nyernek. Na, igen, százmillás keretből azért lehet fejlesztgetni, valljuk be…. Elekes tanár úr mondja a zárszót, s megemlíti, hogy jövőre a zsűrinek joga lesz egyik nevezési kategóriából átpakolni egy másik, a nevező honlap érdekeit jobban érvényesítő kategóriába a versenyzőket, mivel most is találkoztak olyan honlappal, amelyik kereskedelem kategóriában nevezett, s ott nem nyert semmit, holott ha márkasiteként nevezik, jó esélyekkel indult volna a győzelemért. Aztán jó szórakozást és jó étvágyat kíván, s immár kezdetét veszi az este második felvonása, a fogdatányértésfussasvédasztalig. Nem kedvelem ezt a programot, így a helyemen maradok, s egyrészt azon agyalok, hogy honnan szerezzek még pezsgőt, másrészt pedig azon, hogy Herend sikerének örülök, annak viszont annyira nem, hogy egy több éve sikeresen működő, kultúrával elkötelezetten foglalkozó honlapot nem díjaz a Magyar Marketing Szövetség. Ha úgy tűnik, megsértődtem, nem téved senki sem sokat.
Beszélgetek még kicsit a Kocsonyafesztiválpíáros hölggyel, akitől több személyes dolgot tudok meg, hogy imád lovagolni például, mint amennyi infót a fesztiválról, amit itt képvisel. Ő azonban nem ússza meg a Spanyolnátha-ismertetést, mindenről beszélek neki, az új téli lapszámról és az Európa kulturális főhálósa projektünkről hosszabban is. Kedvesen promotálást ígér, csacsogunk még erről-arról, aztán szedelőcködöm: alig vannak már a teremben, a svédasztalok romokban, senki sem hoz pluszpezsgőt – mehetek haza.
A visszafelévillamoson ismét gyerkőcbe botlom, Somának szólítja a mamája, ahogy én is szeretném majd hívni a fiamat.
Lehet, valóban kéne már nekem egy gyerek.