Spanyolnátha művészeti folyóirat

Balogh Endre

(Álltál mereven...)

Itt az ideje papot hívnod, mert tizenegyezer átok ül rajtad, és közel a vég.
Hiba lenne a körülményekre fognod. Hajtod magad előre, szinte vég nélkül támadsz, előre, előre, aztán egyszer csak megállsz, leülsz. Terpeszkedsz, kortyolgatod a friss hosszúkávét külön hideg tejjel felöntve, nézel ki a fejedből.
A céltalan sétát a tetemek között már unod, az orrfacsaró bűzhöz a várhatónál könnyebben szokódik az orrod, és talán a vér is megszárad lassan.
Váratlanul bizakodni kezdesz, és kinyitod a következő üveg bort. Bőven szódázol, úgy jobban és gyorsabban csúszik, akárcsak ahogy ezek vonaglottak órákon keresztül, gabalyodtak, gyűrődtek bele a szökőkútba, hogy testnyílásaikba és -ból spricceljen, zubogjon a nedű, fulladásig töltsék meg őket á-barnák, é-feketék, í-vörösek.
Először mindannyian azt hittétek, te is beszállsz, sőt, te leszel a vezér, a mérce, tiszteletet parancsoló jó híred körbeért, ám te azonnal a konyhába siettél, hogy bekapj néhány falatot, és főzz egy remek kávét, úgy epekedtél az illata, a színe, az íze után, hogy meg is feledkeztél róluk. Leültél a konyhaasztalhoz, átlapozgattad a napilapokat, néhány hetilapot, megfejtettél pár keresztrejtvényt. Újabb kávét készítettél elő, találtál megfelelő fajtájú borokat, egyszóval kellemesen töltötted a délutánt, amikor mégis eszedbe jutott, hogy nem vagy egyedül.
A kiszűrődő hangok miatt fel kellett állnod, hogy a nappali ajtajához lépkedhess. Valaha sikeres és szép, ma inkább egyszerűen bukott védőangyalaid kínozták-kéjezték egymást a lemenő nap giccsfényében, szerettél volna gondolkodni, vagy legalább érezni valamit, de nem mozdultál, álltál mereven. Nem tudni, végig így maradtál volna, ha a kávé nem kezd el kotyogni, és már nincs is jelentősége.
Már besötétedett, amikor beültél a szobába, a fotelodba, szemben a többiekkel. Lövések hangja hallatszott, mintha lőtér lenne a közelben, pedig bizonyosan nincs. Aztán megint. A társasjátékozók egy pillanatra érdeklődve feléd fordulnak, te meg azonnal a homlokodra csapsz, ó, hát hiszen minden a legnagyobb rendben van, csak te voltál, azt álmodtad, hogy lelőttek egy pápát.
Harsányan kinevettek, és vidáman folytatták, amit elkezdtek.
Ennyi.
Te meg kimentél a konyhába, elmosogattad a kávéscsészét, kiürítetted a főzőt, majd felnyaláboltad mindazt, amire szükséged volt, elővetted az összes tisztítószert, mert tudtad és sejtetted, nemcsak büdös lesz, de még a fal is össze fog fröcskölődni tőlük.
Az üvegasztalt nagyon sajnáltad, de muszáj volt szétverni rajtuk, az üvegszilánkok igen művészi rajzolatokat képesek létrehozni.