Spanyolnátha művészeti folyóirat

Fodor Tünde

Az év honlapja, 2006

A Spanyolnátha művészeti hálóterem Az év honlapja díjkiosztó ünnepségén és a Magyar Marketing Szövetség évzáró partiján, 2006. december 4., Budapest, Gerbaud Sörház

A Spanyolnátha művészeti hálóterem első alkalommal vett részt az Internet Marketing Klub és a Magyar Marketing Szövetség által meghirdetett „Év Honlapja 2006” elnevezésű pályázaton. A Spanyolnátha jelenlétével az öt éve megrendezett pályázat történetében először nyílt arra lehetőség, hogy a versengők között kortárs művészeti portál is képviseltesse magát. Jelenlétével megnyitotta az utat a hasonló jellegű honlapok megmérettetése előtt, nem kis meglepetést okozva a szolgáltatók, márkaképviseletek, az üzleti szféra képviselőinek. Kultúra kategóriában a Spanyolnáthát együtt bírálták többek között a Szépművészeti Múzeum, a Pannon Filharmonikusok és a Budapest Film honlapjaival. Az első díjat a Budapest Film kapta, különdíjjal a Szépművészeti Múzeum weblapját jutalmazták.

„Sziasztok, holnap találkozunk”. Munkából el, sietek lefelé a hegyről, végig a Pasaréti téren, nem nézek se jobbra, se balra, zebránál sem, dudál egy autó, odakapom a fejem — ez meleg volt. Jó, hogy legalább a sofőr észnél van, jó, hogy nem ütöttek el még egyszer, mint hat éve, a város egy másik kerületében, megúsztam zúzódásokkal, akkor, akkor fáradt voltam, régi magyar vizsgára készültem az egyetemi könyvtárban, Zrínyit olvastam meg Elveszett paradicsomot, onnan jöttem, zárásig maradtam, sokára értem a koleszhoz, zöld volt a lámpa, mikor átindultam, itt nem volt lámpa, most nem fáradt vagyok, inkább ideges, a Zserbóba tartok, a Magyar Marketing Szövetség rendezvényére, Az év honlapja pályázatának díjkiosztójára.

Biztosan nem érek oda időben, vmi történik majd, kigyullad a metró, megáll alattam a kombínó, eltévedek az aluljáróban, biztosan elkésem, kavarognak a gondolatok a fejemben, riogatom magam, szinten tartom a vércukromat. Most Tata mutatkozik be a lapban, korábban Székesfehérvár, úristen, mi Fehérvár irodalmi lapja, nem jut eszembe, hívni kellene Vasstibit, Veszprém-Várucca, Zenta-zEtna, Szekszárd-Pad, csak a fránya fehérvári lap hullott ki az emlékezetemből. Közben megérkezem a Deákra, kitalálok az aluljáróból, csak egyszer fordulok rossz irányba, időben vagyok, szembe jön velem a karácsonyi forgatag, ahogy átvágok a Vörösmartyn, kerülgetem a gyerkőcöket — hééé, Gergő, figyi, most fussunk a színpad felé, jóóó? héé, kisöreg, a színpad a másik irányban van, hallom apa hangját, s látom, a kétéves gyermekcse nem osztja apja zenei ízlését, őt nem érdekli, ki viszi át a szerelmet, ha megzenésítve is. Megcsap a forralt bor s a fahéj illata, a szabadtéri tűzhelyek füstje időnként fojtogat, na, már csak ez kellett, lesz egy bukém a zserbóban, menekülőre fogom, s egyszer csak ott állok a sörház bejáratánál.

Futkos a hideg a hátamon, fejemben az elmúlt napok eseményei cikáznak, jelezd, lécci, van-e kedved, fontos lenne, a Spanyolnáthával pályáztunk, köszike, koktélpartis díjkiosztó, rémülten érdeklődöm holmi ruhakód felől, asszonyostól vicceskedik Vass, szalonglanc, mondják, ékszerek, fodrász, habos blúz, szalonképes légy, nézz honlapot, pályázókat — pattognak a kérések. Nézem a honlapot, pályázókat, csodálkozom, mondhatni ámulok, hogy kultúra kategóriában, itt indul a Vass-csapat, mekkora a szórás, megfér a Spanyolnáthával együtt pécsi Filharmonikus és éppúgy, mint a Budapest Film, a Szépművészeti és a Papiruszportál, vagy a legújabb Polanski-mjuzikel szájtja, s, hab a tortán, mindez az Agapé égisze alatt egyesül — na, ez nekem már sok….hívom Vasstibit, napjában többször ezerrel érdeklődöm, ezerszer bánta meg, hogy engem kért, az fix, ez a fixa ideám, minden fórumon zaklatom, mindig eszembe jut valami szerintem fontos, sosem küld el melegebb vidékre, minden butaságomra válaszol, édeskézik ezerrel, sokja van, nem kevese, feleség is, gyerek is, sok is kell, legyen, nem feleség, apám szerint abból egy is sok, a sokság adott esetben már büntetendő, három év a letöltendő tétele, itt most a türelemről beszélek, abból van sokja, Vassnak, tőlem sokkja, de válaszol, rendületlen, elvégre volt úttörő, ha betyár nem is.

Állok az ünnepre kivilágolt százéves épület előtt, na, itt sem vásárolna már öt forintért József Attila nemhogy kuglert, de semmit sem, be kellene menned, ha már eljöttél eddig, ha már megígérted, számítanak rád, biztatom magam, ezerrel, aztán egy életem, egy halálom, egy anyukám korabéli hölgyet magam elé engedve az ajtón túlra kerülök. A hölgy bennfentesnek tűnik, messziről köszöngetnek neki, kedvesen kérdi tőlem, miközben zsörtölődik, hogy mi az, hogy a pincében lesz az összejövetel, mikor — nézzem meg, mutatja is — milyen szép termek vannak itt fenn, nem kellene annyi lépcsőt másznia az embernek — hogy én is a Marketing Szövetség bulijára jöttem-e. Lelkesen bólogatok, hál’ istennek („korr. Istennek”) már nem egyedül fogok eltévedni, gondolom magamban, de a hölgy biztos a dolgában, annál is inkább, mert apró kis táblácskák navigálják az itt először megfordulót is, hogy merre találja a Gerbeaud Sörházát. Kabát ruhatárban lead, nőcis táska vállravet, smink ellenőrzése a tükörben két rövid, alig észrevehető pillantással, esti a smink, esti az illat — mehetünk. Tükrök regimentje nehezíti a tájékozódást, tisztára mint az elvarázsolt kastély, csak több az aranyfüst — köszönjük, Darilek Henrik és Erwin Müller —, bármerre fordulok, magamba ütközöm, nyugtázom, némi elégedettséggel, hogy jó választás volt a klasszikus szürke-fehér-fekete, a visszafogott, de sikkes elegancia. Regisztráció a bejáratnál, közben megtudom, hogy a zsörtölődős hölgy az agrárszférában érdekelt, csak én lehetek ilyen pechvogel, miért nem a Szépművészeti képviselőjével hozott össze a jó sors, mondom belül a magamét ezerrel. Kedves hostessek repi ajándékot osztanak, a zsörtölődős hölgy lefarcol, kiderül, mégsem egy rendezvényre jöttünk, párhuzamos a marketing világa a Gerbeaudban ma este, évzáró buli s Az év honlapja díjkiosztója egy időben, s majdnem egy térben zajlik, könnyebben lehet bárki szlájder ma este, mint szombatonként Meggi Bekett és Kvín Melöri — csak egy olyan hosszú bárpultot kell megkerülnie, mint a karcagi főtér, szerintem Karcagon van Magyarország leghosszabb főtere, tekintélyes és szemet gyönyörködtető a bárpult, nekem legalább fél perc, míg elhaladok előtte, Marion Dzsonsz ezt tíz másodperc alatt megoldja, én jobbra, a hölgy balra — el.

A kézben pezsgőspohárral, zavart, de bájos mosollyal — istenem („korr.: Istenem”), de szánalmasan festhetek — középkorú úriembernél érdeklődöm, helyet foglalhatok-e, kedvesen bólint, lehuppanok, megkönnyebbült sóhaj, észbe kapok, gyorsan bemutatkozom, névjegycsere, közben fiatal férfi kérdi tört magyarsággal, leülhet-e, már ketten bólintunk kedvesen, újabb bemutatkozás, újabb kártyacsere, érkezik a felesége is, kézfogás, kártyacsere, egy férfi, egy nő, helyezkedünk, tudjuk, mi az illem, csevegünk, ismét nem pártolt hozzám a szerencse, szolgáltatósokkal kerültem egy asztalhoz, kedvesen érdeklődöm, mióta, miért, miféle céllal, mit pótol, jobb, ha én kérdezek alapon működöm, kedvesen válaszolnak, aztán hóhérakasztás következik, miért és honnan ez a név; ki a madárinfluenza felől közelít, ki az első világháború áldozatainak számával példálózik, próbálom mondani, úgy mondani, hogy ne hasson tanár nénisen, hogy emberre és netre veszélytelen, mondhatni ártatlan vírus vagyunk, terjedni akarunk gyorsan, nem kiirtani, nekünk kell a közönség, nem, nem terrorista csoport, semmi folyékony bomba vagy hasonló, bár csepp(-)fertő a mienk, tisztelgés a betegségben meghaltak előtt, legyenek azok irodalommal, művészetekkel foglalkozók vagy tisztes polgárok.

Hála istennek („korr.: Istennek”) másra terelődik a beszélgetés, fejlesztésekről esik szó, nekem most esik le, hogy ha a honlapkészítéssel kapcsolatban kérdeznek, nem tudok majd válaszolni, hiszen a weboldal készítését nem gyakorlom, annak csak látogatásában vagyok verhetetlen, megannyi megnyitást produkálok, emiatt fagy le a gép gyakorta vagy jut el a ’kékhalál’ állapotába, aki nálam többet konyít az informatikához — nekem annyi közöm van hozzá finoman fogalmazva, mint agysebésznek a hőpajzsok szerkezeti felépítéséhez —, annak ez a szó biztosan mond vmit, nekem nem, én csak előidézem az állapotot az informatikus párom legnagyobb örömére, szóval fejlesztésekről beszélget az asztaltársaság s én már éppen valami kitérő-hárító-átváltó mondatfordulaton töröm a fejem, amikor egyikük újra felém fordul, kérdés kérdést követ, látom rajtuk, nem tudják elképzelni, miért van itt jelen egy kortárs művészetekkel, irodalommal, képzőművészettel foglalkozó internetes kiadvány, egy ilyen rendezvényen, mi haszna származhat ebből, mit keres egyáltalán a pályázaton, szokatlan, művészeti pályázóval még nem is találkoztak, el sem tudták képzelni, nem is jutott eszükbe, mondják, hogy a marketinget az irodalommal is össze lehet házasítani, persze hogy nem, hiszen mindannyian más területekkel foglalkoznak, jaj, bárcsak többet forgattam volna Kotler könyvét, jutottam volna legalább az első fejezet végére, ne csak az jutna eszembe a marketingről, hogy a láthatatlant is eladják; akkor tudnék most kicsit szakmázni, tűnnék kompetensebbnek, mint így, próbálok hát a magam területén maradva válaszolni, ismét működik az arrólbeszéljamirőltudsz bölcsész túlélő reflex, gyorsan váltok, mondom ezerrel, hogy szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy változzon az irodalom szerepe, kevésbé legyen belterjes, egyre jobban belejövök a magyarázásba, átesem egy határon, egyre jobban érvelek, kezdem élvezni, hogy itt vagyok, hogy az itt ülők általam pillantanak rá a kortárs kultúra egy szegmensére, s igenis nem elégszünk meg azzal, mondom a magamét, hogy egy bizonyos körön belül már a Spanyolnáthának egészen más jelentése van, hogy konnotálódott, hanem olyan helyekre is szeretnénk becsempészni s ott megkedveltetni, népszerűsíteni a kortárs irodalmat, ahol, ha úgy tetszik, indifferens a jelenléte, s a lap megjelenése a Magyar Marketing Szövetség pályázatán s ezen a mai partin e törekvésünk ékes bizonyítéka.

Miközben az elmondott mondatok még a fejemben visszhangoznak, s azon izgulok, hogy értelmesen fejeztem-e ki magam, megkezdődik az évzárás, beindul a buli, illedelmesen hallgatjuk az elnök asszony beszámolóját, elmúlt s leendő konferenciákról is beszél, aztán átadja a szót. Két fiatalember moderálja a díjkiosztót, hangsúlyozzák ezerszer, hogy mennyire színvonalasak voltak a pályázatok, hogy több díjat is adhattak volna, de nem akarták, hogy a mennyiség a minőség rovására menjen, hiszen a céljuk az, hogy nívós díj maradjon Az év honlapja, hogy a nyertes lehessen rá méltán büszke, s akkor in medias res, belevágnak, elkezdik a díjkiosztást, rögtön a kultúrával nyitnak, itt vagyunk érdekeltek. Az első ebben a kategóriában a www.budapestfilm.hu a Kirowski Zrt. fejlesztésében, projektoron követi a közönség az eseményeket, azt olvasom a projektoron, hogy kategóriájában azért ez a honlap nyert, mert naprakész és rendkívül informatív, egyre-másra következnek a kategóriák, szolgáltató, márkaszájt, kereskedelem, oktatás, nonprofit, tört magyarságú szomszédom talán unatkozik, amúgy félhangosan cseveg a feleségével, olaszul, kicsit zavar az idegen nyelv, az, hogy nem halkan mondja a magáét, így nem értek mindent rendesen, van ugyan hangosítás, de Szerdzsó időnként túlharsogja azt is, végül is egy olasznál érthető, ha nehezen viseli, hogy vmi vagy vki hangosabb legyen nála, miközben én puffogok magamban, végére érnek a moderátorok a kategóriáknak, aztán kiosztják a különdíjakat is, a Szépművészeti a nyertes (a Mirai Interactive készítette). A zsűri elnöke zárja a díjkiosztót, szól néhány szót az egybegyűltekhez, látszik, hogy a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora statisztikákkal példálózik, vagy ahogy a mai fiatalság mondaná, ezekre riad, aztán elmondja azt is, hogy jövőre lesz közönségdíj, stílusosan interneten szavazhat majd a nagyérdemű, ez jó, ennek a hírnek örülök.

A protokollnak vége, kezdődik a szabadrablás, mindenki a gazdag svédasztalhoz igyekszik, a cunami sebességét meghaladó gyorsasággal pusztítja el a társaság a jobbnál jobb fogásokat a tálcákról s az ételmelegítőkből, diszkréten tolakszanak csak, egy tányérra kerül időnként saláta és sütemény, nézem az embereket, várom, hogy csituljon az első roham, lassan mindenki visszaszivárog az asztalához, helyreáll az ülésrend. Hullámokban rám törő idegességem is most múlóban, végre szétnézek a teremben, már tudom értékelni a meleg faborítást, a ragyogóan megterített asztalokat, a hangulatos gyertyafényt, leplezetlenül legeltetem szemem a csodás süteményeken, a tükörfényes, csillogó ezüst tálcákra halmozott minyonokban pedig versenyt gyönyörködne velem e híres cukrászda névadója, ha még élne. Asztaltársaim javaslatára felkerekedünk, választani indulunk valami finomságot, a minyonnak én sem tudok ellenállni, ápdétnorbi, pukkadj meg, kibújik belőlem a hedonista, mindjárt hármat teszek a tányéromra. Ahogyan halad előre a fogások sorában a társaság, úgy csökken a társalgási kedv, azzal van elfoglalva mindenki, nehogy kimaradjon vmi kulináris jóból, elpárolgott már a félszem, kicsit kiengedtem én is, nem koncentrálok már annyira, most ver fejbe a fáradtság, a reprezentálás meg előtte az egész napi munka, dolgoznak az emésztőnedveim is, ragad le a szemem, diszkréten elnyomok egy ásítást, ideje lenne szedelőzködnöd, figyelmeztetem magam, látom, más is pakol már, úgy látszik, múlik a vásár, nagybátyám jut eszembe, minden halottak napján eljöttek, megvendégeltük őket gyertyagyújtás után, a leváratlanabb pillanatokban, minden bevezető nélkül kérdezte meg a feleségét, hogy na Paplidi, ettél-ittál? akkor mehetünk!, ilyesféle érzésem támad, ettünk-ittunk, mehetünk, elnézést kérek, hogy asztalt bontok, köszönöm a kellemes társaságot s a szép estét, kézfogások, kölcsönös jóéjszakát kívánások meg viszontlátásrázások még, s megcélzom a ruhatárat. Kabát fölvesz, kívül az ajtón ismét orromba szökik a fahéj és a forralt bor illata, a téren még mindig ezernyi ember, ezerrel vásárolnak karácsonyra vagy csak nézelődnek, ezren állnak sorba a gyerkőccel, kicsikkel és még kisebbekkel, hogy találkozhassanak az igazi lappföldi mikulással, kösz, Joulopukki, hogy vagy nekünk, nem akarok tömegközlekedni, nincs most hozzá kedvem, sétálok inkább egy-két megállót, jól esik most az öt fok, kisétálom magamból az estét, rendezem kicsit a gondolataimat mielőtt tárcsázom Vasstibi számát, hogy számot adjak neki róla, a számon még nincsenek szavak, keresem még őket, hogy elmondjam, majd, neki, kicsit megint izgulok, ott a gyomrom alján érzem, mintha pillangók röpködnének odabent, közben magam mögött hagyom a teret tömegestől, karácsonyfástól, turistástól, kürtős kalácsosostól, csöndes kis utcába fordulok, s — ahogy három éves ismerősöm mondaná — begombolom Tibor számát, kicsöng, „Szia, most végeztem...”