Spanyolnátha művészeti folyóirat

Pál Dániel Levente

Telefonszex

Egyszer önkielégítés közben értettem meg
a férfi-nő kapcsolat leglényegét.
Azonnal felhívtam Marát,
és beszélni kezdtem neki
a gyerekek száz év magányáról,
amire már alig-alig emlékszem,
a kamaszok hosszú évekig nyúló perceiről,
amikor mindannyian az órák számlapjára tapadtunk,
mert azt hittük, hogy nem vagyunk jók semmire.
Tanácstalanul bokszoltuk a kocsonyás számokat
és kerestünk egy embert,
akit soha nem sikerült elfogni,
aki egy éjszaka vagy behatol a szobánkba
vagy soha nem ismerjük meg.

Aztán azt is mondhattam, hogy
az önkielégítés viszi előre a szerelmet a tökéletesség felé,
ahogy az emberi testet a betegség
az emberi test tökéletessége felé.
Az önkielégítés letépi a látszatvilágról a fátylat.
Nyugtalansággal, szorongással tölt el.
Kibillent minket kényelmes egyensúlyunkból.
Később, évekkel később, szorongva bevallotta
hogy nem figyelt rám, lefeküdt,
a füléhez közel helyezte a telefont,
hallotta hangom megszakíthatatlan zsongását,
és maszturbált.

Folytattam, elfeledkezve róla,
lázas önkívületben, magányosan.
Az önkielégítés védőburok is
az emocionálisan mély és komoly cselekménynek.
Semmi humor nincs benne,
mert az önkielégítés is gondolkodik:
humortalanul, kegyetlenül gondolkodik,
és mindig kudarccal végződik,
de ez a kudarc gondolatébresztő,
mert mindannyiszor megtörténik eltörölhetetlenül,
mert egy meg nem történt szexuális aktusra vonatkozik.
Hallottam, ahogy egyre hangosabban lélegzik,
levegőt vettem a folytatás előtt,
mintha magával ragadta volna a gondolatfolyam,
és maszturbált.

Egyre szabadabb asszociációk cirógatták csüngő farkamat,
merevedett, céltudatosan keményedett, — akadálytalanul,
lemeztelenített a folyamatos hangos elmélkedés.

Mint az eszement, folyattam.
Ezek azok az önkielégítések,
amelyekből végül metafora lesz.
Mert egy önkielégítés preparálja a szexualitást.
Mert végső soron az önkielégítés
a végső és megfellebbezhetetlen bizonyíték
az embernek ember valójára,
az ember öntudatra ébredésére.
Az első ember akkor érezhette magát igazán az első embernek,
amikor a világon először jól kiverte.
Mert látta, hogy egy majom, egy állat,
semelyik állat ilyet nem csinál
(persze ezt így csak Marának mondtam,
és így csak Mara hitte el),
és büszkén hintette spermáját a négy égtáj felé,
és bámulta a hullócsillagokat.

Kifulladtam, azt hiszem, megcsináltam.
Kapkodtam a levegőt, Mara zihált,
a kagyló egyenletesen sípolt mellettem.

amíg a kés kiszenved...

...a szél seperte őszi szürkület
a fáit lóbázó Klauzál tér
felett, semmi teste se és süket
a szürkület, hogy hagyja, hogy a szél...

...ahogy hagyja, ahogy a szél
sörtés és konyhakész nagy faszával
seggbe bassza hűvös őszi testét...

...semmi teste hullámzik körbe
a tér pulzáló mély legközepén,
semmi nénike, vézna nénike,
őszhöz öltözve dünnyög, átsétál
a Klauzál tér ánusz-gyűrűjén.

Ügyvezető költő a 21. század első évtizedében

Kint sötétedik, odabenn ugyanaz
a környezettakarékos neon,
vibráló monitor, színes grafikonok,
világháló, kávéfoltos billentyűzet,
két Bacardi Breezer, séta a Körúton,
negyed gramm speed,
még egy kijavított könyv,
fél üveg vörösbor, tíz oldal jegyzet,
lélegzetvételnyi szünet,
duplakávé, cigaretta, lassuló pulzus,
egy félig elolvasott könyv második fele,
két szerződéstervezet,
egy szerelmes sms, hat forward,
két válasz azonnal, két különböző irány,
egy klipp szinopszisa,
három rajz egy treatment-be,
ötlet egy tiniportál szlogenjére,
tíz perc jóga,
két kijavított cikk (élesítés majd reggel),
öt fórumon hét hozzászólás,
egy rímhelyzetbe hozott szópár,
negyedóra szünet,
két csík speed,
magukba feledkező gondolatok,
arcmosás, két site vázlatos heti analízise,
egy átlinkelt youtube-videó,
két filmelőzetes,
apám levele Lisszabonból,
öt perc CNN, válasz apámnak,
vérnyomásmérés, két színes tabletta,
két feladott mail, egy kipipált határidő,
apró rajz egy bírósági idézés hátoldalára,
egy fax Brazíliából,
egy telefon, egy gyors válasz,
három napilap főcímei,
két folyóirat tartalomjegyzéke,
öt perc napirajz,
címötlet egy performanszhoz,
1000 mg C-vitamin,
egy rövid blogbejegyzés,
áthúzott ágynemű,
egy párnára hajított regény,
jóéjt cigi, az sg.hu hírleve, egy pohár víz,
félig lehunyt két szem,
lassan összeáll a kép,
összeáll, aztán újra szétesik,
hajnal van, vége a napnak,
egy új nap már elkezdődött,
valahol valaki már gyilkol.

Dániel és Dániel

rózsaszín-fekete éjszakákban
csatangolhattunk
budapest fehér és rózsaszín utcáin,
illatos testű kockakövein,
forró érintésű kapualjaiban,
a folyó irányába merevedő körúton,
a sárga folyó félig lehunyt szemén,
a szigeten, a víztorony körül,
spirálban körbe, súlyos esőben,
a domborodó, kényes hidakon...

dánielnek szólítom ezután.
megfosztom nevétől,
hogy az én nevemet adhassam neki.
nem létezhet ezután nevem nélkül soha többé.
most alszik, mert egyedül vagyok.
amikor nincsen senkim, elpusztul.
így bosszulom meg szerelmét.
amikor meghalok, az én gyönge testemhez járulnak majd,
és az ő aranyfüst nevével szemben
feketéllik majd a gyülekezet rózsaszín bőre.