Spanyolnátha művészeti folyóirat

Rimóczi László

(Fehér lyukat rajzolsz...)

Ma tél van és vasárnap, fagyos operaillatban dohányzol — a dohányzás halált okozhat —, kevergeted-kavargatod a hosszúkávéban a cukrot, a külön hideg tej nagyokat pislogva vár. Legszívesebben a teraszon bambulnál, de itt most jó mopszmeleg van.
Nocsak, nocsak, pillantasz fel hirtelen, megállt a falióra, valószínűleg elemet kell cserélned, hogy megint tudd az időt, mert anélkül élni aztán nem lehet, ugyebár. Számolnod kell a koroddal, a szakmai tapasztalatoddal, a telefonod ébresztőfunkciójával, a pizzarendeléssel, a körültekintően egyeztetett találkozókkal meg a tévéműsorokkal.
Nahát, nahát, üzeneted jött, bekopogott az esemes, ha meg akarnád nézni, fel kellene állnod, és a szobába kellene menned, egy pillanatra meg is mozdulsz, szinte ösztönösen, gyorsan kialakult ez a reflex, pedig csak a káoszt növeli, hogy kerreg, rezeg, csörög, zenél, és soha nem tudhatod, jó vagy rossz hírt kapsz, miképpen halad tovább az életed, akár egy felelőtlenül játékos isten udvari bolondja, akit azért nem végeztek még ki, mert valahogy sikerül mindig szellemesen reagálnia, megúszod, úgymond, ami megúszható, a többi, persze, úgyse rajtad múlik. A konyhaszekrény zöldjének és vörösének most komoly jelentősége van.
Lassan csorgatod a tejet, nézed a játékát, tekereg, foltoz, kicsit belekavarsz, fehér lyukat rajzolsz, végtelen halotti maszkot. Mintha magadat akarnád látni benne, gyorsan le is takarod magad egy tüllel, nehogy megzavarodj, szerepet tévessz, szükséged lesz még a józanságodra, amit amúgy egyre nehezebb egyenesben tartanod, bár talán épp ettől dagad benned az izgalom, vajon mi történik veled ma, meddig jutsz naplementéig.
A tegnap is furcsán alakult, meddő beszélgetések csapdájába kerültél, fecsegésekben tocsogni voltál kénytelen, mert még mindig nem tanultad meg, hogy csak egy kérdést szabad megválaszolnod, és rögtön visszazárnod, a pohárba temetni a szádat, csendet teremtened.
Eredetileg koncertre indultál, Bartókot hallgatni, az előadókat nézni, de rád telefonáltak, mi lenne, ha, ezermillió dolgot kellene megbeszélnetek, biznisz, tervek, szerelem, élet és halál, de valamit sikerült nagyon félreértened talán, egy önfelszabadító estébe csöppentél, rosszul cseréltél, sokan voltak a pályán mintegy kvázi uszkve, meg is kaptad a szabály szerinti büntetésed, most pedig ülsz a tüll alatt, kortyolgatod a hosszúkávé külön hideg tejjelt, nézed a merev óramutatókat, így tehát továbbra is kívül vagy, távolságban.
Aztán egyszer csak vak felhőktől tintapacás az alkonyi ég. Kibújsz a tüll alól, a fiókból friss elemeket veszel elő, újraindítod az órát, vastagon öltözöl fel, és a városba bátorkodsz.