Spanyolnátha művészeti folyóirat

Végh Attila

Melodium

Avagy az elektro-romantizmus hatása a női bugyikra és a férfi alsókra

melodium.xml

Végh Attila

A kedvenc számom, hát legyen, megmondom nektek, idefirkantom, a Melodiumtól a Mmiomm (nőnemű házimacskanyávogás, ha lefordíthatnám). Ja, és persze annak is a Dudley-féle remixe. Mármint az egyik kedvencem. A másik, hát persze, a Hellomusic, mégpedig az Ochre remixe. Mondhatnám, azért, mert ezeket töltöttem le először, mármint ezek frí leszedhetők a francia Autres Directions netlabel kínálatából. Leszedtem és meghallgattam és megint és beleszerettem. Azt gondoltam akkor, amikor épp elkezdtem a szeretést, na, ez mááán egy előadó, aki orgonál, meg pianínóál, és közben nem fél használni a sercegést, a recsegést, a pukkanást és a bummogást, szóval az elektromosan létrehozott hangokat, sőt, hát ez még ezekből írja a dobalapjait, hát ez olyan meglepő groove-okat használ, gondoltam, hogy ezt megéri megszeretni. Gondoltam akkor a Melodiumról, s nem gondoltam persze sokkal többet, mert a szeretet nem a gondolkodáson alapul.
A Hellomusic eredetijét a Le tęte qui flotte című albumról hallottam aztán sokkal később, gondoltam, megrendelem pénzért, aztán valahogy a szólszíknél lyukadtam ki, letöltöttem mindent fríben. A Hellomusicban minden van, fura, delayes, pattogó bongóhangtorzulás, lalala-ének, harmonikaszerűség, dallam és melankólia. Észrevettétek már, hogy az elektronikus zenéknek van egy nagy halmaza, ami melankolikus, lassabb, dallamosabb, nincs benne ének? Én észre.
A Melodium-zene — bármennyire is recseg és torzít — alapvetően hősmelankolikus, hősromantikus, hőselektronikus, mármint mindezek egyszerre, egyidőben. Laurent Girard, aki szerintem minimum olyan melankolikus, mint mondjuk én, aki most épp őt hallgatom, szóval fogta a romantikus orgonáit és az elektromos zongoráját és elkezdett dallamolászni, később ezeket rágondolta a szintetizátor-ütemekre, meg jött a számítógép is — ilyen sikertörténet az övé. ’99-ben kijött a Rhythmi kislemeze, s mostanra 10 nagylemeznél (ha nem számolom a magánkiadásúakat) tart, meg egy csomó kis-, mp3-, válogatás- és mindenfélelemeznél. Ó, gondolom magamban, akkor ő híres. (Mindenkiről azt gondolom, hogy híres, mostanában, kicsit túlromantikus vagyok, tudom, aki pár lemeznél többet adott ki.) (Még, ha valójában a mai híresség-elnevezés eltorzult és sokszor csupán koholt vádak alapján lesz valakiből híres — ne menjek mán bele…)

A Melodium olyan, mintha a csavarüzemben rendeznék meg a legszebb arcívű, fekete hajú, hosszú és vékony ujjú nő zongorakoncertjét. A zongora fent lenne az olvasztó tetején, a hangfalak helyett a fülvédőkön át érkeznének a dallamok, a nő azbesztruhában ülne vasszéken, a mosolyát nem látnánk a hőálló légzőmaszk miatt. Szólna a melódia, s belesajdulna a szívünk és a fülünk is…
De szép is lenne.

Melodium. Autres Directions.