Spanyolnátha művészeti folyóirat

Kilián László

Két veszprémi divertimento

I. (objet)
Veszprém egy kőnő. Kívülről nézvést.
Izgató. Csupa érzékiség a szemnek, mégis rideg, mint a karszt, amelyből húsa és tagjai vétettek. Köldöke a várdomb, melyben a piercing — fityegőkbe foglalt drágakövekkel — a Séd pataktól mélyen körbemosott Vár utca két oldala. Az ékkövek, díszek rajta a barokk épületek, a püspöki palota, a nagypréposti ház, a kanonoki kastélyok, a piarista rendház, a négy templomtorony, a tűztorony és más ékes kösöntyűk.
A kőnő két lába a két újabb lakótelep, a Jutasi úti és a Cholnoky, öle az Ördögárok, tompora az Egry telep, egyik karja a Jeruzsálem-hegy az Endrődi-teleppel, hasa a Dózsaváros. Keblei közül biztos, hogy az egyik a város fölé meredő Papod-tető. A párja legyen a Kis-Papod. Másik karját Kádárta és Rátót felé nyújtja. A Bakonyból néz le magára. Derekán a finom lánc a völgyhíd. Onnantól fut csípőcsontjához a Fejes-völgy.
Tudja magáról, hogy gyönyörű. Hűvösek az idomai és a lehelete. Ezért is van, hogy túl sokszor magányos, mondhatni elhagyatott. Hiába énekel annyit, a körötte/benne élők harangzúgásnak hallják minden dalát.
Amikor először rezdült meg nekem is, abban a szurdokban veszett el tekintetem, melynek mélyén zsibongott egykor a Csomay-strand. Sokat kellet itt élnem, hogy belássam: ritkán nyílik meg valóban. Titokban valamelyik lépcsőn, a Francsicson, a Sörház- vagy az Ostromlépcsőn. Mosolyát csak az Erzsébet sétányon, a Jószágkormányzóság vagy a színház közeléből lehet látni. Beleinek korgásai a megyeház és a városház közelében a leghangosabbak.
Aki először jön hozzá, megejti a kőnő szépsége. Bája, díszei. Csak az billentheti ki őket hosszas bűvöletükből, miért kellett oldalba döfni azzal a húszemeletes karóval.
Veszprém egy kőbajadér. Kő, de délre húzza a szíve. Legalább a Balatonig leszökkenhetne, kacérkodik a gondolattal a forró nyári délutánokon. Aztán mégis itt szendereg őszig, haját a Bakony-erdőbe fésülik a szelek, arcát még márványosabbra sminkeli a tél, a köd; és a bajadér karszt-hajlataiban továbbra is bágyadt álom marad a tánc.
Szerelmeit mindig elkergették mellőle. Némelyek rebesgetik, hogy kikosarazta őket, pedig ő is tudja meg a gonoszkodó némelyek is: ez kisszerű rágalom. Mostani kérői még csak odáig jutottak, hogy méregessék, mustrálják. Itt simogatják, ott bókolnak neki, násfával kecsegtetik, régi gyöngyeit fényezik; másutt meg a nagy előhevületben lábára taposnak, a dulakodásban lehorzsolja térdét, könyökét. Miért is szólna, minek szomorkodna: inkább elhiteti mindenkivel, hogy ő meg a széptevők olyanok, mint a viaszbábú és az érte epedő Casanova.
Ezzel az ámítással azonban meg kelljen béküljön minden újsütetű kérő, minthogy ők is váltig állítják a kőnő-városról, ő bizony nyitott. Pedig csak meztelen. Ez a meztelenség azonban azért van, hogy minden zavaró körülménytől megszabaduljon és teljes valóját az alvásnak adhassa. Aki azt hinné, ez egy izgalmas felkínálkozás, no, az hoppon marad.

II. (sujet)
Veszprém egy virtuális felszállóhely. Belülről.
Airport Santa La Merika. … Vagy Regina asztro/kozmoport; vagy még elvetemültebben: rakétasiló a balga kanonokhoz.
Ugyan a város nagyjai — városatyák, potentátok — folyton szóba hozzák a nagy tervet a közelben fekvő, fektében is szunnyadó, álmában-álmukban busás haszonnal kecsegtető szentkirályszabadjai repülőtér polgáriasitásáról, itt azonban egy merőben más felemelkedésről lesz szó.
Ki beszél itt gépmadárról? Ki egy nyamvadt kifutópályáról? És főleg ki merné ilyes időkben gazdagodással, anyagi előnyökkel borzolni a kedélyeket.
Ez a város a fészekhagyó szent-nemes „szárnyasokat” költő és nevelő hely.
Itt tett szüzességi fogadalmat a jegyesével együtt Szent Imre. Ezért kerekedik bennem az ötlet az Airport Santa La Merika, a fiktív légikikötő nevére. Az oly divatos ezoterikus zugkiadványok tudni vélik, hogy az Újvilág felfedezése előtt mágikus-misztikus és felettébb titkos társaságok már tudtak a tengeren túli földről. A misztikus-titkosok ennek bizonyságát is adták a homályló múltban. Bizonyos Rosslynban, Skócia apró mégis jeles templomában olvasható a ’la merika’ kifejezés, minthogy ők már azt is tudták, hogy a túlparti szárazulatot Amerigoról keresztelik Amerikának. Amerigo pedig magyarítva annyit tesz: Imre.
Szóval Airport Santa La Merika. Amerikás-imrés Veszprém. Benne Rosslyn szentelt helyének megfelelője a Szent György kápolna, ahol Szent Imre elrugaszkodott az üdvösség felé. Onnan az alig negyven éve újra fellelt, Rosslynra hajazóan misztérium fényesítette varázskörből.
Veszprém virtuális felszállóhelye Szent Margitnak is, aki innen kapott szentszárnyra. Először a Nyulak szigete felé, aztán az elysiumi mezőkre. Persze neki még egy nagy előd is egyengette szakralitásban elragadtatott útját: Gizella királyné neki is üzent kétszáz év távlatából — vérem-leányom, vedd eszedbe, magam is eme szirtekről iperedtem közelébb a megboldoguláshoz. No, aztán a kis Manyikának példáját napjainkban is pedzegetik amolyan modernitásosan lebutított változatban. Ha a nőszent (st. Margit) igazodott Boldog Gizella hagyatékához, korunk soványka itteni városmarketingje is Gizellához dörgölőzködik, amikor fennen hirdeti úton-útfélen: ő a királynék városa, évről-évre Gizella-díjat adományoz…. És a homályló távolban feldereng a mennyei Veszprém, akinek Regina asztro/kozmoport elnevezésű felszállóhelyén a Manyika a stewardes, A királynék városa a transzparens, a Gizella-díj a célok betetőzése.
A sort azok körében, akiknek dicstrambulin Veszprém a diplomata püspök, Vetési Albert folytatja. Mátyás király minden hájjal megkent követe több kényes küldetésre indult erről a felszállóhelyről, a veszprémi püspök lett az a külügyér, aki Beatrixot feleségül szerezte az állandóan álruhákban össze-vissza csavargó Igazságosnak.
Beriszló Péter, a kicsivel Vetési után következő itteni püspök is erről a felszállóról jutott a keresztényi vértanúságra: Mohács előtt a déli végeken folytatott összecsapásokban esett el a keresztes zászlóért meg a pogány török ellen.
Felszálló lett Veszprém a szende életű, papnak szentelt ám poézisre vetemedett Ányos Pálnak is: itt adta vissza lelkét az Úrnak.
Jánosi Gusztáv atya is innen repkedett. Ezért láthatta Veszprém legelőször a magyarra fordított Elveszett paradicsomot (mit szerze az ánglius Milton) és a Megszabadított Jeruzsálemet (a talján Tasso eposzát).
Elröppent innen Szigeti József teátrista is. Itt nevelkedett, hogy a szűkkeblű család ellenében vándorkomédiásból emelkedjen abba a kétes magasságba, ahol az akadéma tagjává válván őt Gyulai Pál uram a népszínmű megteremtőjének titulálja.
A muzsikában is alkalmas felszállóhely lehetett Veszprém Auer Lipót hegedűvirtuóznak: vitte a szárnya Szentpétervárig, onnan meg a világ másik végéig, a Államokba (miszerint United States).
Nagy Sándor, a szecesszió képzőművész-mozgalmára ugyancsak a veszprémi bázisról hussant a magasságokig: lett a Gödöllői művésztelep nehézfegyverzetű preraffaelitája
Tehetsége rodini szférákig emelhette volna Csikász Imre szobrászgéniuszt. A virtuális airport persze hogy számára is Veszprém: a veszprémi püspök kezeskedett németalföldi, itáliai stúdiumairól, juttatta el a lélegzetelállító művekig, díjakig.
És a Cholnoky fivérek fiction-galambduca is ez a város. A két ámokfutó literátor, Viktor és László igazi gyököcskéi a mai magyar irodalomnak. Ha a dublini adta Bloomot, a párizsi adta Swant, az angol nő Orlandót, a német Hans Castorpot, Krúdy Szimbádja mellett ők időben rukkoltak elő Trivulzióval és Prikkel. Testvérük, Jenő a geológia égsátrában rajzolt szellemével egy fontos tartóívet kínai, mediterránum-beli tudományos eredményeivel.
Persze a kisvárosok közül szinte mindegyiket kísérti a kibocsátó bázisi szerep. Ha Veszprémben az Airport Santa La Merika képzelgése megszülethetett, ugyanilyet generálhatna magának Szekszárd, Szabadka, Eger, Kecskemét, Pápa vagy Tapolca.
Ettől persze azért az itt élőt ugyanúgy zavarja a meddő kisugárzás átka; zavaró a kibocsátóra alig-alig visszatérülő szellemi energia. Bár történnek amolyan civil kezdeményezés arculatával rendelkező kezdemények, de akárki akármit mondjon is, ezek eddig csak az erőlködésig jutottak. A város — ???vagy inkább értelmiségének egy része??? — igazi univerzitást akar. Sorra nyílnak az újabb és újabb tanszékek, egyesülnek biztató elnevezésű intézetekké, bölcsészkarra utaló stúdiumokra jelentkezhetnek, járhatnak a hallgatók, a szellemi erő azonban olyan szél, amellyel még egy törpe-szélmalom is legfeljebb kacérkodna, mint forgatni kezdené lapátjait. Veszprémben már tíz éve akarják az univerzitást … Közben a felszállópályákat továbbra is csúcsra járatja a tehetetlenség. Az iskola falain kívülre íker-olykor is alig jut a szellem derűjéből.
Kedves kollégám, barátom — akit egészen a közelmúltig főnökömnek tudhattam — szokta emlegetni kedvenc szójátékainak egyikét, ami egy réges-régi konferencián fogalmazódott meg benne és társaiban, amikor a vidéki értelmiségről vitatkoztak: talán a népesség megtartó képesség problémája helyett fontosabb lenne egy településnek egy másik probléma: a képesség megtartó népesség.