Spanyolnátha művészeti folyóirat

Posta Marianna

Ki mondhatatlan, ki mondható…

Hogy a fák ága úgy nő egymáshoz,
mintha ég felé kopaszodnának;
bennem is úgy, egy szó idevonz, húz
egy másikat, és hordalékának
becéz mindig mindent, mi körülvesz:
Milyen út jön, min mehetek, kivel,
milyen szavak nélkül cipel a lesz?
Időbatyumban sokszor semmivel
határos a tér, ami belefér,
mind elhagytam valahol, nyomtalan
mögöttem csatangol, és lábra kél,
ha hátra nézek, visszanéz talán.
Időnket őrizni emléknek, teret:
Szavaink így teremnek, teremtenek.