PROJEKTEK

XXIV. Miskolci Grafikai Triennálé

Kőrösi Zoltán

Kőrösi Zoltán1962-ben született Budapesten. Az ELTE magyar-történelem szakán 1987-ben végzett. 1990-2007 között a Magyar Rádióban dolgozott, a Magyar Rádió Irodalmi szerkesztőségének vezetője, s felszámolásáig a Művészeti Főszerkesztőség főszerkesztője volt. 1992-ben jelent meg első kötete, ezt azóta további tíz követte, a két legutóbbi: Milyen egy női mell? Hazánk szíve, 2006., Délutáni alvás (a történet árnyéka) 2007 (Burger Barnával közösen). Több film- és tévéfilm-forgatókönyvet írt, ezek közül A kis utazás c. film a 2000. évi Magyar Filmszemlén elnyerte a Közönség díját. Galambok c. drámáját az egri Gárdonyi Géza Színház mutatta be 2003-ban. Budapest, nőváros c. könyve 2004-ben az Édes Anyanyelvünk pályázat 1. díját nyerte el, s 2005-ben megkapta Az év könyve kitüntetést. Novellái olasz, héber, orosz, angol, német, francia és koreai fordításokban jelentek meg. Idegen nyelvű kötetei: Sang de cerise (2001, trad: Rozsa Tatar, Gilbert Millet), Tajni nad ruinami (2003, trade: Jurij Guszev). 2006-ban József Attila-díjat és Jelenkor nívódíjat kapott. A Színház- és Filmművészeti Egyetem óraadó tanára. Az egri Gárdonyi Géza Színház dramaturgja, a Litera.hu főszerkesztője.

LAPUNKBAN MÉG »

SPN könyvek ajánló

SPN Könyvek 8. Berka Attila: Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010

Bővebben
Miskolc Kapucíner, A Spanyolnátha antológiája a nyolc évszázados Miskolc köszöntésére

Bővebben
t á m o g a t ó i n k
 NKAmaszre
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata