PROJEKTEK

XXIV. Miskolci Grafikai Triennálé

Turczi István

Turczi István1957-ben született, József Attila-díjas író, műfordító, a Parnasszus költészeti folyóirat alapító főszerkesztője. Az ELTE BTK angol-magyar-finnugor szakán 1983-ban végzett, a Művelődési Minisztérium irodalmi és művészettájékoztatási főelőadója volt, 1988-tól szabadfoglalkozású. Dolgozott a Kilátó c. világirodalmi rádiómagazin és a Parnasszus c. televíziós irodalmi vetélkedő műsorvezető-szerkesztőjeként, a Bartók Rádió Muzsikáló reggel c. adásának és a Magyar ATV Gondolat c. heti kulturális programjának műsorvezetőjeként. A Magyar Írószövetség választmányának tagja, a szövetség Költői szakosztályának titkára. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége választmányi tagja, a Magyar PEN Klub alelnöke. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének tulajdonosa, a Mongol Kulturális és Költészeti Akadémia Aranymedáljával tüntették ki.
Legutóbbi kötetei: Hívásra szól a csönd (válogatott versek, Noran, Bp., 2004), A többi csak kaland volt (válogatott prózák, Ister, Bp., 2005), Turczi István legszebb versei (C.E.T. Belvárosi, Bp., 2006)

LAPUNKBAN MÉG »

SPN könyvek ajánló

SPN Könyvek 8. Berka Attila: Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010

Bővebben
Miskolc Kapucíner, A Spanyolnátha antológiája a nyolc évszázados Miskolc köszöntésére

Bővebben
t á m o g a t ó i n k
 NKAmaszre
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata