A Parnasszus Műhelytalálkozó naplóját legegyszerűbb lenne előre megírni — ezt már indulás előtt kigondoltam, tudtam, elképzeltem. Mert hát... 3,5 napos programdömping, mely a szigorú táborvezetői gondolat szerint kötelező jellegű — hát lehet így irodalmi igénnyel megformált szöveget létrehozni?, nem lehet.
Oh, a keddi indulás! Gyülekezés a Gyarmat utcában, Valentinék már vodkával indítottak — ez alapnak teljesen megfelelő, általános, mintegy előlegzi a majdani rutint. Mások másképp készültek: házigazdánk fél pár csinos, kék csizmát visel, majd térdig érőt, Székelyhidi úron hajilag pompázik ugyanez a szín, MAB bottal és szalmakalappal, Payer Imi 40 perces késéssel — van azonban valami, ami tökéletes, ez pedig a busz. Hodály, kényelem, fénysebesség...
És Eger.
Turisták, a készülő Szent Donát napi borünnep, a Dobó tér minorita temploma, érseki múzeum. A múzeum 1700-as évekbeli, aranyozott, hímzett, díszes miseruhái, kelyhek (kelyhek! nem műanyag pohár!!!) az Agonia Christi vallásos társulat névsorát tartalmazó nehezék, pardon, könyv (1696-tól), szent a feeling, szent és magasztos, a múzeum (azt gondolom) igazgatónője (aki egyáltalán nem mellesleg igen készségesen válaszolt a későbbiekben kérdéseimre) énekel egy távolabbi szobából, kinn napsütés, nyitott ablakok, száll, száll a hang, kering... „Maga nős ember, vagy boldog, maga rossz ember, vagy jó...” Még Hámori Ildikó is eszembe jut, én és a kisöcsém, akár mehetek is haza, szépség, kellem begyűjtve, okosodni meg minek, minek (tényleg, minek?)
Ha már, akkor az előadásokról: Vilcsek tanár úr és MAB az első nap délutánja, estére repeta feladat: a héten nem volt öttalálatos a lottón — lehet szárnyalni. Díjak özöne, Bán Olivér kamerája bír a legtágabb optikával: „A héten nem nyertem a lottón. Afrika sem.” (A mű másodszori egzakt elővezetésére maga az alkotó sem volt képes, az én idézésem is botló, sebaj.)
És este lőn és éjjel lőn és aztán újra reggel.
Bodor Béla szokásosan hozza a formáját — nem lehet nem figyelni, a szerda délelőtt első előadása kihagyhatatlan.
Majd jön Mezítlábas Pedró a legújabb líra ürügyén.
Hogy mely napon hová lógtam, végül mindegy, szerda délután is beiktattam egy pihenőt, az bizonyos.
Tény, hogy a nappali fényviszonyok Csanádi Judit Hair-díszletének jobban kedveznek, s minthogy szabadtéri színpadról van szó (az EKF udvara, hurrá, I love EKF!) talán délutáni előadásban is lehetne gondolkodni — ez egy másik fejezet. A Hair főpróbája azonban már közös program — táborvezetői vélemény szerint minden igyekezetet és munkát értékelni kell; ez a felfogás, viszonyulás tetszetős, a próbáról pozitívumot és negatívumot egyaránt lehetne említeni, én azonban azóta is a díszlet bűvöletében élek: műanyag megtiport 1,5 literes palackok színpompája rácsos térelemekben — akár egy templomon, a színeken átzuhan a fény.
Szerda. Lázár Balázs bertókol odafenn, légy szárnya benn, se künn... (esküszöm, több repüléseffect nem lesz, de pszt...)
Vörkshopok. Hány s mikor, tudja az ég, a második napot már többen negyediknek számolnánk; ez nem csupán az elfogyasztott sör és egyéb nedű mennyiségének tudható be.
Török-Szofi átváltozik Szotyivá, van Batmanünk, Juca a fél társaság versét szavalja, időnként székről, a felszolgáló tálca továbbra is remek szavazóládaként működik, dúl a láv és a poénok, bökvers kapcsán bedurvul a banda, anyaversek kapcsán: „anyám kínzó fejfájása vagyok” (egyszer majd memóriát növesztek, úgy érzem, nem pont így, nem pont ezt k. kabai lóránt, aki egyszer csak rápattan a „miért is?” nevű lóra, hogy azon túl már ne is tudjon elszakadni a nyeregből, dúl a láv, akinek az nem jut, hát van itt Szépasszony-völgy is, előadások holdfényben, hogy legyen miért Balogh Robinak is megbotránkoznia másnap reggel, az én szobám sem mentes a hangulattól, mely a tetőfokára hágott, mint holmi zenés nőnapi ünnepségen, nyereségrészesedéssel, lesz pénz is, majd, de addig is, addig is locsolkodás van, miután egyesek sikeresen ágyba kerültek, mások, úgyis mint: Mézes Gergő és Lárai Eszter húsvétot rendeznek, a szobabelső klasszikus, Juca vizes lepedőn alszik, nekem az ágyam mellett csobog egy, azaz 1 korsónyi víz, hogy az én fekhelyem is elázzon, az teljesen kizárt, akárcsak Eszter — nagyon hangosan viselik magukat egyesek a folyosón, ejnye!)
És a társaság összetétele időről időre változik. Madarak jönnek, madarak mennek, munkára fel illetve el, gyermekfürdetéshez vissza, meg ki tudja, hányfelé még, táskás alakok robognak át a pingpongasztalok között, jobbról fekete macska és bandája (5 kölyök, szerencsétlen anyjuk!) — ez utóbbiak valóban az állatvilágból. Halott rigó a csatornában, a szeme körül is ott van még a toll, nesze neked Baudelaire-feladat, kell több, kell más? Még mindig igen sok a humorherold, de az anyaversek kapcsán sokaknál már bekattant, hogy másképp is lehet, Csoknya Balázs, MAB, a népség nagyobb hányada belefeszült a témába, úgy kell, úgy is kell (én borzas iróniaistenem, mikor sikoltasz végre, vagy talán már sikoltasz, már hallatszik, már kezdődik...?)
Bárdos László a csütörtöki nem-lehet-nem-oda-figyelni. A tanuló korosztály jegyzetel. Én is felírom, ami fontos. (Bárdos: Mondhatom még? Turczi: Ne viccelj, persze, csak egy ásványvizet nem kérsz esetleg? Bárdos: Én nem, köszönöm, de ha itt valaki... Turczi: Ó, nem, ők nem, senki.)
A JAK-osok jelenlétének második felére visszaérek, Kemény István hosszan nullázik, női alkotókról és görög pasikról hallgatok, meg egy Csokitsot Jász Attila interpretálásában, aki különböző lakásmunkálatokból eredően sikeresen meglepte magát is: üres mappája ásított rá, midőn Egerbe érkezett.
Rendben, rendben, rendben, vörkshop megint, csak nézem Tolvaj Zolit, ahogyan kezéhez nőtt korsóval tempózik, sétál, jön és megy, Lórit kíséri gitárral és rímel rendületlenül, Posta Mariann rákapott a szavakra, szó, szó, szó, szavakkal hűtöm a szám, mint, Valentin nagyobb tömbökben gondolkozik, Marik Álmos azonban úgy véli, jóból is megárt, és így zár: „morte”, ezt nem lehet elismerés nélkül hagyni, a legrövidebbeket Vass Tibi eszközli; koppan a fejem a falon, csattogó fényképezés, sokak örömére cigarettafüst száműzve, a gyerekek pedig szabadok, ők szabadok. (Vagy legalábbis: szabadabbak.)
Nálam gémóver.
Péntek délelőttre maradt a macskás versek öröme, csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végigcsinálja, a Parnasszus-díj átadása, délebéd és búcsú; részemről kidőltem, a 9.45-ös busszal távozom, táborvezetés sehol, az ebédlőben ketten, a másik színhelyen szintén kicsi a rakás, elköszönök gondolatban — ez volt (és persze több, más) a negyedik.