Első nap, július 5. (szerda)

„— Hoztatok nekem lovat?”
„— Úgy néz ki, eggyel kevesebbet.”
„— Nem. Kettővel többet.”
Sergio Leone: Volt egyszer egy vadnyugat

1.
Éjfél után még megnéztem lefekvés előtt néhány Supernatural epizódot (ezt a sorozatot egyelőre nem vetítik a hazai csatornák, nem úgy, mint azokat a borzalmas német akciósorozatokat (pl.: Cobra 11, A bohóc, stb.), amiben a fiatal testvérpár, Dean és Sam — miközben eltűnt apjukat keresik —, megold néhány rémisztőnek szánt, természetfeletti esetet, aztán irány az ágy. Kevés, mindössze néhány óra hajnali alvás után végül sikerül mégiscsak időben felkelnem, persze féltem, hogy ez nem fog menni, vagy csak nagyon nehezen, és még elkésem, ami elég kínos lett volna, hiszen Ijjas Tamással jó előre megbeszéltük, hogy együtt megyünk majd a Gyarmat utcai Turczi-rezidenciába, hogy onnan a különbusszal folytassuk az utat Egerbe. Az ébresztőóra hangosan csipogott, úgyhogy nemcsak hogy időben, de még fél órával korábban is sikerült kimásznom az ágyból, bedobáltam néhány táborozáshoz nélkülözhetetlen cuccot a kedvenc fekete hátitáskámba, elbúcsúztam Karolinától, és elindultam a Jászai felé, hogy a Budai Nagy Antal utcánál felpattanjak egy arra járó 76-os sorszámú trolira. Reménykedtem, hogy majd egy újfajta troli jön, amin olyan jó érzés utazni, annyira szeretem, ahogy siklanak, szinte lebegnek az utakon, persze most egy régi jött, sebaj, néhány megálló a Lehel térig, közben riasztom Tamást, hogy úton vagyok, jöjjön le, és pattanjon fel ő is mellém, hogy együtt folytassuk utunkat. Ijjas jön, a Keletinél veszünk némi péksüteményt a kimaradt reggeli helyett, aztán 7-es busszal tovább a Bosnyák térig. A Bosnyák téren egy bodegánál magunkhoz veszünk még egy-egy kávét, illetve fejenként két-két palacsintát, majd gyalog tovább. Irány a Gyarmat utca.

2.
A Gyarmat utcában már gyülekeznek az emberek, még jó, hiszen háromnegyed nyolc van már, elvileg nyolckor indulnánk, persze sokan még nincsenek itt, de semmi baj: csodálatos reggel, napsütés. Üdvözöljük Turczi Istvánt és feleségét, Annát, aki rögtön kávéval kínál minket, kérek is, hiszen ilyenkor reggel sokkal jobban kívánom a kávét, mióta leszoktam a cigarettáról, közben lehuppanunk a teraszon felállított kényelmes székekbe. Mondom Istvánnak, milyen fontos szerintem is, hogy az ember kényelmes székben üldögéljen egy ilyen szép nyári napon (és a párkák szótlanul figyeltek). Egyetért, majd beszélgetés, lassacskán megérkeznek az emberek, megjön többek között Tolvaj Zoli, Lárai Eszter, Szigeti Csaba, Marik Álmos és barátnője, Dorka, Kiss Judit Ágnes, Kabai Lóri és Csobánka Zsuzsa… Utolsónak Haraszti Ági érkezik, akiért autóval megyünk ki a Bosnyák térre Istvánnal. Közben megtelik a busz, mindenki itt van, indulhatunk. Irány Eger.

3.
Két, vagy két és fél óra utazás után megérkezünk Egerbe, szép város, meglepően szép, nem is tudom, hogy voltam-e már itt valaha, kiszállunk a buszból. Az előző napi Spanyolnátha élő lapszám-bemutató miatt a miskolci vad banda (nem tudtam kihagyni, mert annyira szeretem, tessék megnézni Sam Peckinpah hasonló című örökwesternjét, néhány hónapja jelent meg a Peckinpah-díszdoboz) már jó ideje ott van, üdvözöljük őket, Vass Tibornak külön örülök, akiket meg még nem ismerek, azoknak bemutatkozás, kézfogás, majd átvesszük a szobákat. Az Eszterházy Károly Főiskola Kepes György Szakkollégiuma az épület negyedik emeletén van, lift nincs, de a folyosó meg a szobák színvonala kárpótol a lépcsőzésért, tisztaság és rend, kollégiumhoz képest szokatlanul nagy tisztaság és rend (első meglepetés). Jómagam első egyetemi éveimet a XXII. kerületi Nagytétényi úti Kollégiumban töltöttem, ahhoz képest ez a Kepes koli egy Hilton. Ijjassal befészkeljük magunkat a szobánkba, és nem is maradt sok idő, elindulunk vissza, hogy ott legyünk, mire az első előadás elkezdődik. Irány a Hallgatói Klub.

4.
Vilcsek Béla (aki társszerzője az osirises irodalomelméleti bölcsészirtó szöveggyűjteménynek) előadását Babitsról még szívesen hallgattam volna, személyesség és objektivitás Babits korai lírájában a témája előadásának, hallgatom, és már tudom, hogy Vilcsek miatt fogom újraolvasni a közeljövőben Babitsot, aki valójában sosem volt a kedvencem. Hallgattam volna még sokáig, mint mondtam, de Vilcsek vagy nagyon fáradt vagy nagyon izgul (vagy mindkettő) és emiatt egy óra után már elég nehezen beszél, inkább abbahagyja, hozzászólások, taps. Megérdemelte. Tényleg. Az előadás után irány az ebédlő, a kaja meglepően finom (második meglepetés). Ebéd után Novák Valentin előadását hallgatjuk a nőköltőkről, amikor is újra rájövök, hogy Hervay Gizella mekkora költő (már csak azért sem: nőköltő):

Isa por és homu párban

ahogy érkeztem úgy megyek haza
lehajtott fejű napraforgó
mindkét szemem kipereg
kiszáradt kút szomjat sem oltó

ami maradt a puszta lét
kiporciózva napra nap
isa por és homu párban
éltem és írtam mint a rab

Az előadás után parázs vita kerekedne, de kevés az idő, jön az első Turczi-vörksop, előtte azért megtudjuk az alias helyes használatára vonatkozó tényeket is, közben megjön Király Levi és Pedró, a vörksop előtt még jut idő egy rövid beszélgetésre, ereszkedésre, aztán irány vissza a Hallgatói Klub, ami — ezt még nem mondtam — légkondicionált (harmadik meglepetés). A felolvasást mindenki nagyon komolyan veszi, elsőször is, mert mindenki jelen van, másodszor, mert mindenki csendben van, figyel, hallgatja a másikat — ez a két tény írótáborhoz képest nagyon (kivételesen) jó (negyedik meglepetés). A felolvasás izgalmas, érdekes, jó hallgatni, ki hogyan oldotta meg az első feladatot (Mozart és/vagy a zseni-tematika), érdekes, színvonalas szövegek, a végén mindenki leadja a voksát, Turczi István mondja is utána, hogy mindenki kapott szavazatot, ilyen még nem volt. És bizony. Ilyen még nem volt, most vagyok itt először, csak figyelek, ámulok. A vacsora az ebédhez méltó, finom, kiadós, utána lesétálunk Ijjassal, Haraszti Ágival és Udvardy Balázzsal az Olivér főpróbájára, persze senki sincs ott a táborozók közül, úgyhogy megyünk tovább, keresünk egy cukrászdát, ahol a fagylaltkehely mellé egy-egy szelet tortát is kérünk (Tamás Sacher-szeletet, én pedig Esterházy-szeletet választottam — éljen a gasztronómia, le az éhséggel). Este laza sörözés a Klubban, a kivetítőn foci VB-elődöntő, Portugália-Franciaország 0-1, kevés ital fogy, tizenegy körül megyünk is aludni Tamással. Azazhogy mennénk, mivel útközben kiderül, hogy még éhesek vagyunk (a fene a sosem szűnő torkosságba), hol is tudnánk ilyen későn élelemhez jutni, meg egyáltalán érdemes-e elindulni, s a becketti dialogizálás után végül úgy döntünk, hiába láttuk mindketten a Super Size Me-t: irány a Meki! Először persze megtaláljuk az egri gyroszost, de ők már zárva, a sok díjat és kitüntetést nyert McDonalds’ban (öröm volt nézni a sok színes villogó plecsnit a falakon) aztán ipari mennyiségű mérget fogyasztunk el: 8 darab sajtburgert, 2 nagy adag sültkrumplit, ráadásnak pedig 2 adag Super McFreeze-t (azóta vagyok rákattanva arra a szarra, mivel Pesten sosem megyek gyorsétterembe). A visszaút már lassabban megy, nagy nehezen azért visszamászunk a hegy tetejére, ahol teli hassal dőlünk az ágyba. Irány az álmok szigete!

Második nap, július 6. (csütörtök)

„— Mit csinálunk, ha meghal?”
„— Akkor… eltemetjük.”
Clint Eastwood: Nincs bocsánat

1.
Ijjas Tamás ébresztget, segít felkelni, nélküle nehezen menne, türelmesen várja, míg testem és az agyam lassan boot-ol, amíg én ébredek (hosszú folyamat), ő az ágyon meditál. A reggelit passzolom, az előadásra érünk le, kikérem a fél liter szódát és az eszpresszót, reggeli áhítat, közben már nálunk van Peer Krisztián első, zseniális kötete (Belső Robinson), sehol sem tudtam hozzájutni, és most mégis sikerült. A vékony kötet hosszú utat tett meg, még hozzám jutott, maga Peer (aki szintén Krisztának „készült”) dedikálta Tóth Krisztinának 1994-ben, Tóth Krisztinától Lackfi János kapta kölcsön, Lackfitól szerezte meg Ijjas, én pedig most tőle. Öröm, mert új barátom, Pollágh Péter Bartis Nyugalmán kívül még ezt a kötetet ajánlotta nem szűnő lelkesedéssel, miközben egy füstös-romos-elvadult budai galériás kocsmában szlopáltuk a sötéten kavargó sűrű és angyali gyomorkeserűt.

2.
A délelőtti előadást Szigeti Csaba tartja, akinek — és ezt még senki sem sejti — már csak néhány órája van addig, amíg Turczi István lefekteti. Az előadás fonalát nehezen követem, amúgy érdekesnek tűnik a dolog, ezek a Mylitta-versek, meg hogy miket nyomozott ez ügyben Szigeti. Közben megérkezik Bedecs László, akivel Miskolcon ismerkedtem meg, az első élő Spanyolnátha lapszám-bemutatón, Kabai Lóránt Kis magyar (neo)avantgarde című előadása után ő beszél majd a végtelenített Tandoriról és a mai magyar költészetről. Mindkét előadás igényes, izgalmas, külön jó volt megnézni a kivetítőn néhány Hajas-fotót. A nap utolsó programjaként a második Turczi-vörksop zajlik csendesen, békésen, a feladathoz képest (Apollinaire-kalligram, vagy erotikus vers, vagy Somlyó-emlékvers) csak ketten írtunk Somlyó-emlékverset, azt hittem, többen írnak majd valami ilyesmit.

3.
A mai vacsora aztán valóban fejedelmi, Jónás Zoltán főzött a táborozóknak több hektónyi palóclevest, két nagy tányérral ettem belőle, nagyon finom volt, és az esti felolvasáshoz (hozott anyagból) kaptunk néhány liter egri bort is ráadásnak, ami pillanatok alatt elfogyott, és ez alapozta meg a második, utolsó éjszakánkat. A szabad felolvasóest nagyon jó volt, időközben megjött a méregtől tomboló Czapáry Veronika is, mivel hogy senki sem ment ki elé a pályaudvarra (ajánlom kiegészítésnek Kabai Lóránt honlapjának a Czapáry és a JAK-üggyel kapcsolatos bejegyzését, tanulságos olvasmány), és elkezdtünk fogyasztani. Ijjas közben visszament Pestre Király Leventéékkel, míg új szobatársamat, Puskás Balázst a harmadik unicum után Lóri és Zsuzsi vitte fel. Sokan csocsóztak, én söröztem, unikumoztam, Bedeccsel, Haraszti Ágiékkal, Vass Tiborral (aki — mint elmondta — sosem látott még csípőre tett kézzel). Kicsit (nagyon?) berúgtam, hajnalban a kollégium folyosóján már csak Czapáry Veronikával volt erőm beszélgetni, Vass Tibor is csatlakozott hozzánk, hozott egy komoly kis rádiót, zenét hallgattunk, majd aludni tértünk. Irány az ágy!

Harmadik nap, július 7. (péntek)
„— Kétféle ember létezik.
Az egyik pisztollyal a kezében
áll, a másik ás. Te ásol.”
Sergio Leone: A jó, a rossz és a csúf

1.
A reggelit szokás szerint ma is passzolom, utolsó vorksöp, az ’56-os verseket olvastuk fel, újabb finom ebéd, közben lehordjuk a cuccainkat a szállásról a klubba, ebéd után összegyűlünk, várjuk az eredményhirdetést. Turczi István foglalja össze az ötödik egri tábor tanulságait, tapasztalatait, majd jönnek a különdíjak, ki ezért, ki azért kap valami kis ajándékot, legvégül pedig az ötödik Junior Parnasszus-díj nyertese: Kiss Judit Ágnes, akinek nemrég jelent meg első verseskötete Irgalmasvérnő címmel. Taps, ünneplés, búcsú, majd ki-ki a maga útján tovább. Nekem sietnem kell, irány a buszpályaudvar.

2.
Pont elérem a háromnegyed háromkor induló pesti buszt, boldogan indulok haza, mert jó volt a tábor, jól éreztem magam én is, mint mindenki, és mivel is lehetne zárni ezt a naplófélét, mint egy idézettel egyik kedvenc filmemből. Csak azért, hogy az esetleges tévedések, hiányok, túlkapások miatt e napló elolvasása után senki se essen nekem, ezért mondom most én is azt, amit Fred Madison mond az Útvesztőben című filmben: „Én a magam módján emlékezem.”