2007. június 19.

       HÉV-vel érkezem Szentendrére, kötöttpályás közlekedés, „verse leszek állítva” pár napig. Korábban jöttem, kétszer megyek el álmaim háza mellett, lakni vagy a tervrajzokért még becsöngetek egyszer.
       Fél délben találkozunk a csapattal, irány a belváros, beszélgetéskezdemények. Neveket persze, csak ha majd tudom kötni texthez, benyomáshoz. Szentendre egy jó karban lévő, disztingvált ötvenes, Eger és Buda legjavának találkozása, legalábbis ami a főutcát illeti. Felerészt skanzen, felerészt vásár. Főhadiszállásunk, a Művészetmalom lesz az eseményhelyszín. Nem hasonlít malomra, van viszont két tárlatuk. Ember nagyságú szobrok közt telnek az órák. Nagy hőségben is jár idebent a levegő, kellemesen hűtenek a csupasz téglafalak.
Ebéd, megnyitó, előadások. A helyi kulturális főszervező futva érkezik, hogy rohanjon tovább. Agilis, van érzéke a humorhoz, régi szerkezeteket minimum ilyen képességekkel lehet mozgásba hozni. Aczél Géza Kassákról, Angyalosi Gergely egy JA nagydoktoriról beszél. A végére már egészen felszaporodnak a kérdések, mindenkinek van véleménye.
       Estefelé párokba rendeződünk, megyünk, hogy elfoglaljuk a szállást. Később a szabadban van gyülekező, sötétedésen túl olvasunk, verseket, egymásnak. A szlovén borhoz Tolvaj Zoli szerez bányászlámpát, így a későre maradtak is megmutathatják magukat. A mélyfúrás ezzel persze nem ér véget. Korábban Hollósvölgyi Ivánnal, később Ayhan Gökhannal értekezünk a szerelem formagazdagságáról, anatómiájáról. Pár pohár száraz fehér a háttér, meg a Duna, elszórt fényeivel. Azt hiszem, az ilyenre mondják, hogy kellemes.

2007. június 20.

       Hamar kelek, az éjszaka keserves, átkozottul meleg van, és már a reggeli nap kivilágítja, felforralja a szobát. A svédasztal helyreráz, a személyzet figyelmes és végig baráti. A többi lakó toleráns. Néhányan szaunáznak.
       Tíztől már munka van, Bazsányi Sándor mesél a hazaféltés romantikus alakzatairól, áttételesen a szerelemérzésről, majd az internetes irodalmi lapok, versadatbázisok kerekasztal-beszélgetése következik, Király Levente hatékony moderálásában. Az első téma kissé befagyasztja a gondolatokat, nehéz ennyire „korszerűtlen” szövegeken fogást találni. Persze felvet azért kérdéseket (pl. „eztkiírta?”), csakúgy, mint az online literatúra tárgyköre. Kibukik: a szabályozás hiányos, kevés a támogatás, mindennaposak a visszaélések, mégis egyre több az érdeklődő, mind az olvasók, mind az alkotók körében. Amíg a kattintásokat számoljuk, felvetődik: minden folyóiratnak csak neten kéne megjelennie, költséghatékonyabb volna, ráadásul környezetkímélő. Szerintem a kezdeményezés megérne egy misét, ott és akkor azonban temetik.
       Ebéd következik (minden nap, minden napszakban más helyen, és mondhatom, egyre javuló koszttal), aztán rövid beszélgetés és lézengés után Turczi Vörksop. Feladatonként variálódó sorrendben olvasunk fel, őszinte a taps és őszinte a figyelem. Fontos tapasztalat: már a harmadik, negyedik szöveg táján fészkelődni kezd az ember, mert él a gyanúval, hogy erős lírával érkeztek a többiek. A stílus- és képgazdagság tanulságos és szórakoztató. A régi ismerősök, rutinos „műhelyezők” azért ki-kikacsintanak a szövegből, utalásaik plusz attrakciószámba mennek.
       Amennyire élvezetes, olyan fárasztó is a kétszer húsz vers. Jól esik a vacsora, kellemes lugasban ülünk, a felszolgálás kiváló. Sörözés közben még Othellora is jut időnk: Bölkény Gábor három felkészült színész (Miklya Zsolt, Payer Imre és jómagam) előadásában hallgathatja végig a velencei mór kálváriáját (ahonnan aztán egyéb beszélgetések is útnak indulnak; Zsolttal például a transzcendes szerepe, a bizonyosság kérdésköre a téma, amíg a szállásunkra nem érünk).
       Este egri bor, sörök és intenzív diskurzus a magyar líráról, klikkesedésről, ízlésről és körökről. Ayhan Gökhan, Balla István, Bognár Péter és Hegyi Gábor voltak partnereim, de a hajnali zárszóig már csak az utóbbi két fiatalember tartott ki…

2007. június 21.

       Az éjszaka még kevesebb alvással, még nagyobb melegben telik, reggelire rántotta. Sokáig beszélgetünk, Udvardy Balázs, Mátyus Attila, Hessz Tamás van ott. Turczi Ádámmal még a szakmára is marad idő: elsorolja kedvenc játékait, én pedig helyeselek. (PC rulez!)
       Tíztől Zsadányi Edit előadása a női alárendelt megszólításról, feminista kritikáról, és amit még a téma felvet. Merthogy felvet, talán itt hangzik el a legtöbb hozzászólás, kér hangot a legtöbb vélemény… Az ebéd kiváló, a nőknek pedig jobb nem hallani néhány megjegyzést, ami a sörök közben felmerül, (persze csupán mókaszinten, korrigáló respektussal).
       Délután Bedecs Laci beszél a posztmodern aknamunkájáról: a pátosz megfúrva, kivéreztetve, feje csákánnyal beverve, kórházban. Hogy felgyógyul-e, van-e igény az alkotókban, olvasókban újra „szépet és szívszaggatót” forgatni, arról sokféle a vélemény. Minden esetre leszögezzük: a vátesztudat berozsdállt, múzeumi darab, de azért mutatkoznak bizonyos tendenciák, néhány érzés rehabilitálódik.
       Fél öttől a Vörksop könnyedebb, de nem épp könnyebb része: gyermekvers Lázár Ervin nyomán, majd egy song egy fiktív Othello-operettből. Itt azért már nagyobb a szórás, az előbbinél a humor, utóbbinál az előadókészségek esnek latba. Tatár János Balázs húrtalan gitárjátéka, egyszerű rímeivel mindenesetre maradandó élmény marad (utólag elárulhatom, később a kategóriát is ő nyeri).
       Este vacsora, a pörkölt mellé vihar (vörös jelzés, villámjáték, hogy mit meg nem tesznek értünk ezek a szentendreiek!), beszorulunk a csárdába, majd örvénylő felhők alatt sétálunk haza. A macskakő iszamos, a kivilágított szoborszínház megkapó (merthogy számunkra azt is beüzemelték).
       A hotelben nem várt fordulat: az áram félúton elakadt, úgyhogy gyertyafénynél sörözünk. Csoknya Balázs, Hessz Tamás az asztaltársaságom, zenéről beszélgetünk; mikor visszakapjuk az energiát, halk billentyűjáték.

2007. június 22.

       A reggelihez mindenki álmosan érkezik, már aki eléri… tíz helyett fél tizenegykor, ha kezdünk, csak látszatra teljes létszámban. A szent és Endre szavakat foglalkoztató bevezetők következnek, dicsőítő énekhez. Görögnek a hexameterek, méltó egy zárlat, vannak köztük erős darabok.
       A fejesek összeülnek, szavazatszámlálás, felfeszíttetik az utolsó urna is. Közben Kriaszter Attila, a találkozó animátora is befut, kimerült, de hálás, sajnálja, hogy nem tudott velünk több időt tölteni. Kölcsönös köszönetnyilvánítások, apró ajándékok következnek; szükségszerű, mégis őszinte gesztusok. Van, aki könyvet, van, aki bort, van, aki kávét kap munkájáért. Nem távozhat senki elégedetlenül.
       Jön a kategóriánkénti eredményhirdetés, kevés meglepetéssel. Az ugyan látszik, hogy nem mindig a feladat pontos megvalósítása, hanem gyakran a tálalás hogyanjai befolyásolták a szavazókat, de a pontszámok általában megérdemeltek. Török-Szofi László, Miklya Zsolt, Balla István, Tatár János Balázs és Payer Imre lettek az egyes kategóriák győztesei, a Junior Parnasszus díjat azonban — általánosan jó teljesítménnyel— Székelyhidi Zsolt nyerte. Megható a befejezés.
       Gulyást ebédelünk, söröket kérünk ki, mindenki felszabadultan cseveg. Nem akaródzunk előhuzakodni velük, mindenki maga vonja le a konzekvenciákat. Lassan azért bomlani kezd a társaság, Gökhan és Magolcsay Nagy Gábor kissé korábban elmentek. Jómagam Hollósvölgyi Ivánnal és Csoknya Balázssal lépek a távozás mezejére, búcsúzáskor többen jelezik: jövőre ugyanitt. Jól esik a kézfogásuk.
       Hazafelé sima utunk van, de dögletes meleg. Akadozva beszélgetünk, szinte minden témánk kimerült, agyunk egy kiégett gyártelep. Még begyűjtöm a srácok elérhetőségét, aztán elválunk a Batthyányin. Mikor hazaesem, és órákra az ágyba zuhanok, érzem meg: magas szárazanyag-tartalmú volt ez a néhány nap.