Zsírsátán szerint a Parnasszus írótábor kétezerhét hozta a tőle már megszokott és elvárt színvonalat, szintet, szintúgy az előadók felkészültsége, jártassága a témákban, a táborlakókkal szemben tapasztalt hozzáállásuk megütötte és gyakran túl is magasodta a Szintet nagy S-sel és kis zint-tel. Csakúgy, mint a táborfoglalók székfoglalói kis székfoglalóval és nagy, helyenként kissé zsíros szívvel.
A HÉV szentendrei végállomásánál gyülekező, ifjú és nem-ifjú költőírók az első pillanattól kezdve egyfajta élet- (később étel-)közösséget alkottak, hiszen már ott és akkor elvégezték az öregebb, korosabb írótársadalomra jellemző úgynevezett klikkesedési szertartást, aminek következtében figyelemreméltó két részre tudott szakadni a tábor: a már és a még nem voltakra. Megfigyelhető volt, hogy Zsírsátán sokat nézett a még nem voltak felé, egyesek kacsintásokat véltek látni, de mindenképp egyfajta készség mutatkozott az ő arcán, amikor egy-egy kézfogás, baráti mosoly, csodatevés vagy boszorkányátok erejéig Lánchídként átívelt az említett két táborrész között.
Ó, hát ki ne vette volna észre érdeklődését — több már volt táborozóval egyetemben — a frissen elkéső és aztán mégis üdén odaérő Simon Adri felé, aki saját melleiről később maga nyilatkozott igencsak kidomborodó sikerrel. (Sokak fel- és kevesebbeknek jutó megelégedéssel gondolnak vissza és rá.) Kísérgették, becézgették, utalásokkal tették izgalmasabbá az ottlétét és néha a hiányát is megutalták, s már ott, a HÉV végállomáson észrevehető volt, hogy bizonyos Török-Szofi László saját magát és őt egy szobába utalta volna, amint lehet, de legkésőbb azonnal. Meg kell jegyezni, hogy a vele majd’ egy kora születésű Zsírsátán is figyelemreméltó jelenségnek tartotta az I. V. (Isten /esetleg Irodalom  és Visszavág) egykori szerkesztősztárját és gondozónőjét, s meg is kérdezett tőle egyet s mást, válaszokat is várt s néhányra kapott.
Turczi István, akiről annyit tudna saját maga is írni, hogy csak ennyit írna: a fiatalok megsegítője, íróköltő, egyetemi pista, műfordítózó, szerkesztő, művelődés- és parnasszustábor-szervező, igen okos, József Attila-díjbirtokos, tatai, a telefonszámai 06(1)251-8163, 06(20)941-9427, de ezeket nem szereti megadni, viszont a http://www.szepiroktarsasaga.hu/1-tagjaink/Turczi_Istvan.htm címen ott van, válogatott verseit Székely Magda világolta napra, és Zsírsátán szerint „A többi csak kaland volt” kötete egyszerűen zsír.
De ne szaladjunk ennyire előle. Erőre kaptak, mindamellett némi gutát a melegtől, ami a kor Szentendréjére olyannyira jellemző volt egész múlt héten... szóval a táborozók táborozás és fröccsözés helyett erőt merítettek a Művészetmalom modern és direkt szétmegkonstruált állításterében, a második emeleten, Ofra Zimbalista izraeli szobrászművész(nő) lépő-mászó-ülő-vonuló-éneklő és szürke szobrai között. Újrafogalmazva és öncenzúrázva: hejj, de jó is volt, sok állítás elhangzott, de jó is volt!
Rögtön Ofra Haza jutott mindenki eszébe, aki már meghalt — de, akik élnek, azoknak az eszébe is csak ő jutott — és Ofra Hazának semmi nem jutott eszébe, mert ő már halott volt, mint Bartók Béla. Mindenki helyett észre vett és kelt viszont Aczél Géza úr, akiről ő maga elmondhatná, hogy ajaki születésű és az Alföld szerkesztője-mozgatója, és Ratkó József- és József Attila-díjazott és (vissza)galoppozik, ha ideje engedi a (fél)édes hendikep-versek közé. De azt mondom, hogy a Kassák-ismerő Aczél úr megmondta és megmutatta, hogy lóvátehetetlenül jól vágtáz K. Lajos életútján végig s vissza, úgy ismeri az 1887-ben Érsekújvárott született íróköltő, műfordító, képzőművész Baumgartner- és Kossuth-díjas férfi minden légvételét 1967-es utolsójáig, hogy csak na.
Ott volt tehát Aczél Géza és Ofra hazatelefonált, hogy hol van Zsírsátán, aki meg ott volt és a fejét ingatta mint valami híd.
Elég az hozzá, hogy Kassák megült a fejekben és összefüggött, átívelt és partot ért, 3 pont, pont du 3, ahogy a francia mondaná. S ehhez nem szorosan: a madár kirepült, a lovász pedig visszaült Debrecenbe.
Angyalosi Gergely tanár úr József Attilát hozta és magát, még '53-ból, a legjobb szavak rá talán a mindenféledíjas, aspiráns, elmagyar-franciaszakosodott, eleltésedett és elfilozófiaintézetesedett, ha nem túlzás: elegyetemesedett és persze: elangyalosiasodott.
Mondta felállva, hogy dr. Bókai Antal és hogy a tiszta üres vagy még inkább bűntelen és ezt kivetítette, hogy J.A. és filozófiai, meg vallásosológiai szempontból.
Ennélfogva és mint ahogy tudható, az 1951-ben Pécsett született Bókay doktorúrnál 9 évvel fiatalabb Országos Kriminológiai Intézet a Legfőbb Ügyészség tudományos, kutató és képzési intézménye. Feladata a bűnözés kutatása, a kriminológia, a kriminalisztika és a büntetőjog-tudományok elméletének és gyakorlatának fejlesztése, a kutatási eredmények hasznosításának elősegítése, valamint az ügyészségi fogalmazók, titkárok és oktatók képzése. Más szavakkal: kifejezetten élénk párbeszéd alakult ki.
Úgy, hogy estére természetszerűleg elfáradt mind a költő, műfordító, mind a tanár és tanított. Mentünk a Pap-szigetre, de elfordultunk balra ötven méterrel és beértünk a szállásunkra, párosával, Zsírsátán Tatár Balázs Jánossal, az egy szem leány a másik szemével, és ki-ki, hogy mást ne említsek.
A szállásra nem lehetett panasz, parnassz annál inkább harmincszoros, tizenöt szoros kétszobás és egyszer-egyszer passzentos hármas, na de ne siessünk el.
A bográcselmaradást kárpótolta az ismeretest. A szálloda Gössersörsátra alatt mondta mindenki bor- és szellemírta szövegét, Zsírsátán természetesen jelen volt, figyelt, somolygott és homlokát húzta, a zsír szinte ki is ült az arcára, ahogy csak úgy odafigyelt.
Nem állította meg a sötétedés szokását, nem említette meg: baszki, de nem látok, hiszen Zsírsátánnak nincs szüksége, hogy lásson a sötétben. A sátor és szőr mentén (érted, Kassák!) mindenki megült és örült jól szórakozva. Tolvaj Zoltán, aki 1978-ban látta meg a napot valamelyik kora reggelen és jól tud portugálul, leleményességét mutatva fejlámpával állított elő és mondta: aki ezt használja, vegye le tüstént a sapkát, még, ha senkinek sincs is. Itt Zsír nem tudálékoskodott a sötétben, csak húzott a száján egyet és csendesen figyelt ide s tova. Tolvaj amúgy olyan hosszú szöveggel jött elő, hogy nagyon jó volt. Még az egyébként nem olvasó Vass Tibor is olvasott, az ötven évnyi Turczit köszöntötte, akinek tényleg annyi idén. Zsírsátán titokban megőrül Vasstibitől, ahogy az ír! Később, ahogy annak lenni kellett, összefolyt a bor a verssel, Miklya Zsoltról már attól kezdve tudni lehetett, hogy majd a mélység emeli magasba, Balla Istvánról meg, hogy a hosszúhaj mögött ott van az esze. Ennyit ott már lehetett.
De — mondja az örök fiatal Zsír — már 2004-ben Egerben sem tudott ennél több semmit senkiről és azt kellett látnia, hogy 2007-ben az a fajta semmi nem változott benne, pedig Szendrén csak délután ittak, vagy leghamarabb délben, a rekesztő sörhőségben, a rövid távú memóriára parnasszkodva, hogy az ilyen, akinek zsír az agya, jegyzeteljen, de már gimnazistaként pont csak annyit nem tudott a körülötte szélesedő világról, amennyit nem is kellett, mert a zsírvátesz pont azért az, mert nem akar túllépni saját magán a világban, meg amúgy is csak a beltartalom számít, az meg kilóban. Nem, Udvardy Bali mondja, hogy nem, a vátesz atomjófej és csak a világról tud annyit, hogy egymaga megválthatná, no persze nem akarja, csak feljavítani vagy legalábbis javíttatni, megzsírozni, hogy forogjon, vagy legalább az üresüvegeket váltsa meg, hogy tudjon továbbra is váltani, ha hozzárak valami keveset. Így, ezek után már maga sem mondhatja, hogy semmi.
Zsírról egyébként tudni lehet, hogy így van jól.
A 102 éve létező József Attila tisztaköltészete jut mindenki eszébe egy késő este megjelenő idősíkban. Közbe jön az éjszak, a Tolvajjal és a Tatárral Zsírsátán kiötli, de lehet, hogy az már másnap volt. Nem. Másnap volt.
Vasstibiék befűtöttek és beszaunáztak már szerda nyolctól, Kürti Laci, a '76-os, aki Balázs Ferenc-díjas, bevizeződött hajjal jelent meg a reggelinél, dehát minden reggel úgy jelenik meg az ember, ha az szaunázó és Szendréző-táborzó. Török-Szofi is megjelent és mondott valamit.
Doktor Bazsányi Sándor — aki 1969-ben kifejezetten odaszületett Miskolcra és láthatóan ő is eleltésedett, elesztétaisodott és egyik pillanatról a másikra szomorú lett a szájalástól, ami önmagában is csak egy álnokul költött fabula, ha figyelembe vesszük — megjelent. Pátosz és vátesz vagy zsírtosz és zsírtesz Arany Jánosban és a posztmodern korban. Most jön igazán Udvardy Balázs, akinek vannak fent rengő (fetrengő egyúttal) dallamai, de lassan rájön az ember, hogy miért, a magyar ember, hogy miért, a magyarságos atyavilág, hogy csak későn magyar az igazi magyar. Nem az elkéső, hanem a késleltető, a miért hogy, a múltból merítő és az ott létező, azt kivetítő, vagy kivetíteni nem tudó és ezért kesergő, berúgó, a szélsőséges és sötétben nem látó, de tudó, érző: a zsíros.
Mert Zsírsátán szélső és magát magyar zsírnak valló és ezért egyben mint valami jelkép, magát is megváltó, a múltat vissza és ki és aztán újból. Magyar ember, magyar zsír (Zsírsátán, 4.6. és 2. is). Szóval: Balázs az ezredvég és egyben ezredelő embere, ahogy mindenkinek kéne, akiben van elég tudja mindenki, mi!
Zsírsátán így magyarázza ki: vesszen mindkét kar, koros elhalálozás, kordonnak szúrt kard, körülhantolt tarack, tosszátok meg nagyon, hungari cum laude és ria, ria, felül a víznek hungárja, meg valami arról, hogy coitus ergo sum! Lefordítva és akkor itt bejön a hajó motívum, meg hogy hova a francba ússzon az ember, ha ott a fa (a minduntalan vizes hajú Kürti felszárad harmadnapra), no meg, hogy építsen hajót akár egymaga bárki, azt is körülveszi a 99% nedvességtudat.
Látszólag nehéz innen és ezzel mit kezdeni-építkezni, következzen itt egy sornyi a tiszta ürességből vízkiszorítás gyanánt.

Zsírsátán bepofátlankodta magát az hálózatos kultúrhába és terpeszkedik, szimatol és zúg. Király Levente, aki '76-tól nagyon ott van, és szeret sárkányfüvezni és negyedjére is utálja az arany közepet, no ő behívta a táborba az internetet emberek formájában és azokkal beszélgetett. Balogh Endre, aki az egészet, mint médiát, tartja fontosnak és megcsinálta mán nyolc éve a prae.hut (volt ilyen is: http://magyar-irodalom.elte.hu/prae/), ismeri Kertész Imrét, de nagyon, és internetezésben a palimpszeszt. Mondta, hogy megújulóban a Prae.hu kül-(és remélem, más nem!)-alakja. No, de akkor már nem kérdezi meg senki, hogy ezek a fiúk szeretik a Boards of Canadát és otthon vannak amúgy a kortárs magyar zenei életben, és a sok más, Zsírsátánt is többször foglalkoztató területeken, de nem folytatom, mert akkor egyszerűbb lenne a hírlevelet idemásolni. Ó, az iwiw, mondaná valaki, aki nem Bada Dada.
És ment tovább, Gabriella elmondta, hogy litera.hu, de ő sokszor elmondta és meghallgatták és felvetette, hogy jogdíj és ekkor nyílt meg és kiszelelt a társalkodás, mint valami kilyukadt gumilabda. Vasstibi és T-Sz. László mondta, hogy jó-jó, de első közlés és ennek ellenére átverik a virtuál szöveget a nyomtatón meg más a képernyő és amit lát. (Vízjeles képernyő nagggyon jó:) A bárkaonlájn elhangzott Leventétől. T. Zoli, hogy a dokk.hu hatezervalamennyi és de meg van szűrés, végül is nem kell, dehát a vátesz-szerep, hogy mindenki a magáét bekaphatja és minden internetnek van egy nyomtatott verzió-törekvése. Nyomd a nyomatod, bébi! A spanyolcsapat például megjelenéshirdető esteket szervez és a kivetített irodalmat (Papp Tibor), meg úgy látja valaki, hogy olvasva, lapozva és önéletrajzolva is ott van egyszersmind. A parnasszus.hu mondta, hogy egy archívum létezzen, mert egyre csak igénylést gerjeszt, hogy rákeressen és megtalálja a régmúltat és ha magyar, ha nem. Közös evezőre jutottak a hajó motívum kapcsán.
Ebéd.
Ó, a nagymeleg, mindenki sült Szendrén és nem mertünk csókolózni és fogdosódni, pedig akkorra már lassan négyre duzzadt a mellek száma, hogy az izzadtság, meg mindenki tudja, hogy a mediterrán szerelem a leghevesebb, mert a nap betölt energiával.
István-vörksop I. Persze a legnehezebb kezdeni és főleg Dzsida, utána Kassák, de Kassák aczélszerűen erős és vaskos lett, ahogy D. Jenő-ünnepség keserédes, egyben de zsír is, jó, hát nemtom, hogy ki nyert, de a T.Sipos, asszem.
Zsírsátánnak nincs szüksége a jegyzetelésre, hogy mindent tudjon, mert nem kell, hogy mindent tudjon. Mondhatná, hogy pont annyit tud, de nem törekvő, ezért módosítva: csak annyit tud. Ennyi. Mehetünk tovább.
Az étkek, a dagadó és a fogyasztás.
Minden szinte a zsírnak állt, ahogy azt mondani szokás. Az a meleg, ami nem halálos, alkalmas az evésre. És ehhez nem szorosan: tömtük a pofánkat, mer ingyen tömés kétszer tömít. Voltak problemák az italméréssel, mert nem érvényesült, hogy drága ital jó ital, mert minden ital egyforma és a különbség a módszer kifinomultságában elrejlik. Másszóval Tolvajzoli és Zsír itták a viceházmestert, bármi legyen is az és remek szomjtalanítónak bizonyult, még, ha mást is ittunk.
Látszólag nehéz innen tovább inni, de mi tettük, igaz, korántsem úgy, ahogy némely előző írótábor erre alkalommal szolgált. Kedves Magolcsay Nagy Gabival, aki 1981. és Miskolc, de már Eger és a nő S. Adrival meg söröztünk ebédek után vagy valamikor és mindig előkerült a szemérmetes-önérzetes-tekintetű T-S. Laci, aki Török-Szofi és elmondta, hogy honnan a név.
Valamikor, ahogy sétáltunk és ábécéztünk Tatár Bali Janival és a '87-es kora születésű Balajthy Ágival, aki kicsitokaji lakos, de Debrecenbe iskolázták és próza és tanulmány-díjas, velük mentünk a patakparton. Akkor aztán elénk kiáltott Laci és kiállította, hogy nem varázslat, tényleg jobbra keveredik éppen elő Zsírsátán asszonya, a vörös-fekete hajzuhatagú csodaszépséges, nagycsöcsű és angolszász származású, talán '80-as kora születésű, aki — mit tesz zsír — hirtelen szembe került, mint valami muslica, és megtörtént a rövid légyott, ami mégse volt ott légy.
Rásöröztünk.
És csütörtök lett másnapra, a köztes idő Zsírsátán szerint, mint a beszívott hasú menyecske, olyan, mert akinek nincs hasa, az egyen magára.
Szokásos vizesblokk és svéd asztali fehérje kombiteával, ahogy azt az évről évre fiatallá érő Payer Imi, aki 1961 óta fiatal és olyan irodalomtudós, hogy mindent elhiszek neki, még ha az nem is irodalom épp, dehát Arany János- és Nagy Lajos-, meg a Junior Parnasszus-díj is mutatja, hogy mások is hisznek valamit benne. Szóval Imi 3 darab teafilterrel itta a teát.
A meleg melegedett, a férfi szagosodott, a nők meg nősödtek (direkt nem nősültek!), mire egyszercsak arra került a sor délelőtt 10-től, hogy kibújjon a feminista a kortárs női szerzők szájából és összenyálazza nyelvileg a soviniszta férfi magyarszagosok szőrös mellkasát. Ó, micsoda hőlégkör ballonosodott ott a vészmalom szoborszínházában, a feszültség nőttön nő(2t), a csajok alteste a székbe fészkelődött, idomultak a face-ek, mi a fészkes fene, fasza ficánkolás? Lélegzet leállt, nem jött a hang, beállt a fetisiszta csendalak.
Zsadányi Edit jött, aki nem hallgatta el az irodalmi értekezést és a kihagyásalakzatokat se hagyta ki és Krasznahorkait úgy ismeri, mint Édes Annát, akit összehasonlít az irodalomtörténetben bárkivel, aki alárendelt. De Edit tanár(nő) tudta és mondta, hogy az egész szocioirodalmi és társadalomelvárási, és igaza volt, hogy a női váteszszerep, és nyögjük a nő-férfi kapcsolódás búját-baját-örömét-szépségét és hát persze, hogy kificánkol és néha kificamodik mindez a nőnemű költők vershozzáállásában, és hogyne írná le Kosztolányi, hogy Annára legbelül miféle csapda csukódott és már Zsírsátán is megmondta, hogy a szöveg függetlenedjen végre le a szerzőjétől, és soronként meztelenedjen és azt jelentse, amit az olvasóban jelent. De hozzá kell jelölni, hogy miért baj — morgolja félig magában Vasstibi —, ha a nő belenősödik a szövegbe? Vagy Simon Adri szemén át kicsurogna már, olvasható, hogy a picsába, de milyen nő vagyok én, de költőNŐként funkcionálok! És közben olvassuk Erdős Virágot, aki már 1968-ban nő volt és utána kétszeres édesanya és már '93-ban beszövegelte nekünk a nős tényeket, szóval olvassuk, hogy fú, de szar a nőnek ott, abban a jó szövegben. És tudjuk, hogy az 1880-as Kaffka megírta az elszemélytelenedett nőiességet, a túlélő nőséget, a lelkifájdalmas és a maga alá rendelt nőt és a sok látens homoszexuális és kielégítetlenségében erőszakossá váló hímet is odaírta, ó, hogy az apjuk faszát! Ó, hogy a töméntelen terméketlen zsírosodás csattantsa szét a seggüket!
A női alárendeltség kifejeződése a múlt századi asszonyi költészetben párosodik és elvegyül az elhallgatott és kikívánkozó feminizmussággal. Más szóval: hogy tudnánk leválasztani a hájat a férfihasról, ha a hájas férfihas a férfi egyik fő ismérve? És nem szorosan kapcsolódva: ha leszámítjuk a túlhízott férfitesteket, megállapítható, hogy csak a nőknek van mellük.
Muszáj volt enni valamit. Persze Balajthy Ágival és Adrival egyszerre.
Bedecs László meg rávilágított a délután lényegére. A '74-ben születését kezdeményező irodalomtörténész, aki már 2003-ban tudta, hogy mi a példának az oka és később tudomást szerzett Tandoriról is, helyesebben tudta ő előbb is, de, ahogy írta: Beszélni nehéz. Nehezen beszélt Laci úr, de fontos dolgokról és állította egymás után azokat, hogy tudtuk, az má' igaz.
A posztmodern, mint valami nehezen beszélhető iz-mumus, vagy, hogy mi a fene történik a ’80-’90-’00 években és kik azok a költők egyáltalán, amikor már meghalt egy csomó és még mindig csak jönnek és jönnek, mintha a kihalás széle össze lenne öltve a születés ölével, aminek persze baromira örülnek a feminista anyukák, azon belül is az ölük.
A posztmodernséget talán leginkább a megolvadt zsírhoz lehetne hasonlítani, ami mindenhová befolyik és — ha épp ott hideg van — beledermed, s ugyanakkor kenhető-formálható marad. Ilyesmi.
Talán ettünk valamit és akkor jött a megmondó Payer Imi, a nők báránya és olyat rögtönzött posztmodernileg, hogy abban még Vasstibinek (aki nem Munkást, hanem Kassákot szívott kiskorában) és Turczi Istinek (micsoda párhuzamosítás: Vass) is helyet kerekített és tíz perc alatt mindenki megtudott mindent. Mondható, hogy meghódított és magávalragadott, de Zsírsátánt nem hódítja és nem ragadja magával senki, csak, akinek azt megengedi.
Turczishow 2. Hú, fasza volt, komolyan és komolytalanul is. Néhol nőies.
Zsírsátán Zsadányi Editet idézi, aki pedig Derridát és Helene Cixoust: „A női írás lenne az az aktus, amely létrehozza a nő cenzúrától mentesített kapcsolatát saját női létével.” És ez igaz a férfiírásra, ahogy ez lenni szokott a pálinkázással ugyanúgy.
Az esti vihar szintén zsír volt, nekem az tetszett a legjobban, amikor a felhők gyorsan mozogtak, de a mellek reszketve megálltak. Elfogadási szintre szuszakolódott a színvonal a posztmodern váteszköltőkkel együtt. Az „és” közöttük kifelejtve, hogy nagyobb legyen a kavarodás. A hotel épülete volt az első, ami nem látszott a holdsötétben, a víz megtócsásodott, felverődött és gyorsan csurgott, amikor a felhők gyorsan zubogtak. Minden kötelező érvényű hozzáértés nélkül odaittuk magunkat az éjszakának, a gyertyafényes italozás, az intimszféra-feszegetés és a sötétből elő-előbúvó Payer Imi szépen ráhajlott a másnapi hajnalra. Olyan volt, hogy amikor visszakerült az áram, kicsit bántuk.
Előkerült Adri férfija és később jól egybe is kerültek a szoros szobában, ahonnan átözönlött Balajthy Ági és behált T. Bali Jani és Zsír közé, ott illatozott abba a nagy, izzasztó melegbe hajnalig, hogy senki nem tudta már, mikor ki horkolt szebbet és hová párolgott el az a sok fülledtség.
Szaunazárás, a vizes Vasstibi száradt a reggelinél egyharmad napra, még 3 db teafilter került bele Imi forróvizébe.
Turczi lastwork és lasztigördülékenység, szünet és ítélet.
Zsírsátán azóta forog a zsírjában.