Preszkriptum: 2007. június 18-án nézegetem az íméllistát, hogy kiknek küldte a Tipp-Cult a programot, gondolom, ők mind ott lesznek. Rájövök, mennyire is nem ismerek senkit. Pár ismerős azért akad, remélem majd velük leszek, meg ismerkedni is szokásom.

Napot nem írok, másnap történnek az érkezés körüli logisztikák, melyeket pontokba pontatlan lenne gyűjteni, az ismerősökkel puszi-pacsi, az ismeretlenektől való tartás, majd szóba elegyedés következik, befut Zsolti, szokásos Zsírsátánizmusával. A női nemre jellemzően egyedül Simon Adrira kell várnunk, TSZ Lacival maradunk kint, hárman, majd a Művészetmalom felé vesszük az irányt, kiegészülve (a feministáktól a fenti kijelentésért elnézést kérek).
Lepakolunk, megvártak, ebéd, majd Aczél Géza bácsi Kassákról beszél. Kapkodom a fejem, hogy — bár nem érettségi tételem —, mégis mennyi mindent ismerősen fogadok be az előadásból. Menet közben derül ki, hogy tényleg: érettségizni fogok. Többen döbbenten állnak a tény előtt, mögött, mellett, csodálkozásuknak adnak hangot, hogy akkor voltaképpen én ki is vagyok? Tisztelettel mutatkozok be: „hát a tbj!” — ja úgy, úgy mindjárt más, hallom a különbféle interpretációkat ez ügyben, ha már úgyis interpretálni kezdtek engem, akkor Angyalosi Gergely is bekapcsolódik ebbe, na jó: ő ja-t beszéli ki. Rendesen. Tiszta szívvel dolgozik, mi meg tovább fűzzük a dolgot a vacsoránál, Vasstibit nem kis megelégedésre késztetve: „Harmadnapja Nemecsek” — Laci és én felavatódtunk (de ez milyen csúnya!).
Este beugrunk a közeli Pluszba (a reklám nehogy reklám legyen!) — majd Adrival és Lacival dobozos sört veszünk. A kereskedelmi egység mintegy 20 méterre van a szállástól, amit kellemes sétával 2 perc alatt teszünk meg, ez éppen elegendő Adrinak, hogy elfogyassza a fél liternyi űrtartalmú sört, majd egy gyakorlott mozdulatot elvégezve, a kezével teljesítse a szelektív kukáknál látható szöveget: „Tapossa laposra!” — ő nem tapos; nyom; ledöbbent. Nincs mit tenni, TSZ meg fogja kérni a kezét, ha ugyanezt a fejével is megcsinálja! Mire Adri legyint, szerinte az nem lenne nőies.
Mégestébb felolvasás, bemutatkozás, pofátlan vagyok, két szöveget olvasok, az egyik interaktív, kevéssé dolgoznak velem, de sebaj, az orális szexen röhögnek, Zsírsátánnal borozunk. Hiányzik Zsolti, mondom neki, nincs mit tenni, ő eltűnt, elnyelte és hagyta folytatni életét: Zsírsátán. A mitologikus alak itt tornyosul előttem, még sincs bennem félelem, sőt: mellettem is fog aludni.
Balajthy Ágit hívja Vasstibi, holnap jön, klikkesedés folyik — fiatalok, mi legalább fogjunk össze, hallom több csoporttól is, most hova legyek magammal? Én vagyok a legkisebb, aztán nekem az egyik legnagyobb a pofám? Na ja, megesik velem, aztán majd ráülnek és eltűnök?

Napot nem írok, másnap történnek a reggeli körüli szaunák, meleg van. Bazsányi Sándor előadása közben kávézok egy rövidet, feltöltődök, utána az internetről is szó esik. Ebéd, megint csodálkozok, hogy elfér bennem ennyi kaja (valamint azon is, hogy nem dőltem még ki, pedig a fáradtság mutatóm is lemerült már).
Délután kezdődnek a feladatok, kategóriák felolvasásai, az ünnep-vers dolgok engem lehangoltak. Szavazási dolgaimról nem nyilatkozom, azt tudom, hogy azokra igyekszem szavazni, akik kiállásban is karakánok, odateszik, amit odaillik.
Második feladat, Kassák-redivivus, sokat vicsorítok, homorítok, ha nő lennék gondolhatnám: többlyukú híddá feszülök. Ide írom, hogy senki ne felejtse el: Miklya Zsolt Kassák-verset írt. Testes, akár az olasz borok, karcsú, akár Simon Adri (az ő verse is kiütött).
Lehet, hogy mitológiát kéne gyártani, lehet, hogy el kéne vonulni, megváltani a világot, lehet, hogy csupán egy nagyot kéne aludnom, de most már kezdek ténylegesen kidőlni, este is csak fél egyig bírom a strapát, Ági megérkezik, kimegyek érte, bejövünk, a sötétből Vasstibi alakja bontakozik ki, ölelések, címszavak. A közelben még csókok is csattannak, de erről sem nyilatkozhatok. (Éjjel behangolok, állítólag többen felriadtak rá, tőlük [újfent] elnézést.)

Napot nem írok, másnap történnek a keltegetések, könnyű a szellő, majdnem fellebbenti a szép lyányok szoknyáját. De mégsem, marad az epekedés, marad a szemmelverés, local sex partners wanted! Ági először a MűvészetMalomban, most már velem van az erőm, velem a gitárom, nincsenek a gitárommal a húrok, velem a kiskanál. Előzőekben már többen incselkedtek az ötlettel, hogy hátha széttöröm valakinek a fején a kevesebb szélcsendet megélt majdnemműtárgyamat, biztosítom őket biztosításomról.
A feminista kritikáról beszél Zsadányi Edit, több itt a macsó, mint a nő — jut eszembe, mégtöbb. Simon Adri is feminizmusáról nyilatkozik, a kifelé vezető úton meg röhög, hogy ez a feminizmus csak akkor létezhet, ha van maszkulinizmus is — ami persze nincs, szóval az egészet inkább megnevetni, mint mérlegelni kell. Aztán inkább ebéd.
Jön az általam legjobban várt előadás, le merem írni: Bedecs Laci mindenre kiterjedt, még ha a korreferátumában Payer Imi külön is kitért egyesekre, pótlásképpen. Izgalmas előadás, talán a leghosszabb is, Imi köszönetet mond a dologért, majd kétpercesre tervezett szövegét elánnal és sajátságos mosolyokkal szakítja meg (amolyan levegővétel-pótlás gyanánt).
Feladatok jönnek, többen paráznak, paragenerálás megy részemről is, mikor várom magam a gyermekvers olvasásakor, majd a legvégén olvasok végre. Pontosítás jön: használom a hangom, a végét majdnem nem sikerül felolvasni, Magolcsay Nagy Gábor kimegy inkább, mert nem bírja ezt a szenvedést (önszenvedés, pár nappal később hallottam: előadásokra jár, így sorozatöngyilkos hírében áll a faszi — ez persze nem igaz!), TSZ-nek fáj a torka, erről beszél a szünetben. Sajnálatos eset, nekem is fáj, túl erőteljesen ordítottam a baba szerepét, másodiknak kell a musical-betétdalt megoldanom. Általam magas labdának vélt dolog, ha ilyen adódik, akkor tatár énekel. Állítólag még a hangom is megfelel hozzá: „Előadja Galambos L. Lajos. / Közreműködik az Integetők.” És kezdődik a valódi mitológia, integetek, ahol kell, kitátom a szám, ahol illik, majd eldobom a kiskanalat, ahogy kell/illik. Dübörgés és lecsendesülő hahota fogad, a dramaturgia megvalósulása közepette ezekre nem tudtam figyelni, igyekeztem a pontos hangforrás és a bugyuta hangszerelés egyidejű irányítására ügyelni. (Ezúton is köszönöm Turczi „Szövegem-nagyon-jól-tartó” Ádinak a hathatós közreműködést!)
Szavazások, ilyenek, majd a vacsora, gasztronómiai kirándulás ez a tábor itt Sztendrén, nincs mese, csak a hab, csak a bah (1. indulatszó, rendszerint kifejezi a csodálatot és a köszönetet a szakácsok irányába; 2. műszó, hülye (poszt)modern íróknál J. S. Bach nevének szerintük való jópofa leírási módja).
A vacsoránál erőteljes alhasi problémákra hivatkozva a vihar elvonulta után gyorsan távozom. Azt hiszem, hogy vége a napnak. Mégse: éjjel arra ébredek, hogy egy női derekat szorítok. Meglepetés, majd a másik oldalamra fordulok, hasonló kellemes érzéseket keresve — ott csak a fal van, tatárom. Újra alszok, restall.

Napot nem írok, másnap történnek az ismétlések, nincs más, nincs hibás, csak a meredő fallosz, jut eszembe Kabai Zoli örökérvényű versindítása. Utolsó feladatra indulok, említik, hogy vigyem a gitárom, egyébként is, nélküle mit érek én? A Malomba érkezünk, épp csodálkoznak a fáradt arcokon, Ágit látom meg, fura pillantások érkeznek, de többektől is — ilyen jó lettem volna, hogy felfejlődtem egy alakszintet és nem ismernek meg? Aztán rájövök a titok nyitjára, sokan engem okolnak a tegnapi viharért, vagy mit tudom én, találok itt ki gyenge történeteket, hogy izgalmasabb legyen az alakom. A záró feladat erőteljes, bejelentem a történelmet: több disztichont nem fogok írni életemben. Ezt a négyet azért még megosztom a jelenlevőkkel, az olvasót kérem, jelezzen a tatarbj@gmail.com címre, hogy egyetért-e a disztichonok száműzésével az irodalmi életből (ha senki nem jelez, azt úgy fogom értékelni, hogy igenis szükség van rájuk, és ontani fogom magamból a rosszabbnál rosszabb disztichonokat, úgyhogy a döntés az Önök, kedves Olvasók, az Önök kezében van! Elárasztja-e a jövő irodalmát tbj disztichon-kavalkádja, vagy sem?!)
Ebédet nem írok, több nem is jut mára belőlem, a zárásnál kiderül, nevét eltitkolni akaró jelenlévőtől: legtöbb ponttal nyertem meg a gitárpárbajt önmagammal szemben. Szóval megint integetnem kell, szerintem a videó megrázó emlék lesz többeknek — tbj énekel, Lagzi Lajcsi képzeletben is forgolódik. A sírjából vámpírok kelnek fel (ez sem igaz — Tolvaj Zolitól tudom meg, a négy nap alatt kialakult barátságunknak ezúton is küldök egy-két mosolyt).

Idézet következik, ezt üzenjük a táborról minél többet tudni akaróknak: „Zsírsátán átvette az V. Junior Parnasszus-díj felett az uralmat. Mindenki tegye azt, amit eddig tett!”

Posztszkriptum: És ezután már nincsenek szavak, beléjük sem szabad foglalni azt, amit érez a pokolban sem vendégeskedő Uralkodó, akinek fejhajtás és tisztelet — ez a legkevesebb —, ami minden alattvalójától, az Emberiségtől kijár. Tessék ezt sűrűn gyakorolni!