SAJTÓSZOBA
SPN BLOG AJÁNLÓ
Vágta
Valaki kivágta a fát az ablak elől, amit néztünk felkelési fényben, meg sötét súlyfátyolban...SPN könyvek ajánló


Megfertőzte a Spanyolnáthával a netet
Kérdez: Tolnai Zsuzsanna
Tipp: Miért az internet, mivel több ez, mint a nyomtatott forma?
Vass Tibor: Azon szerencsések közé tartozom, akik már a 90-es évek közepétől internet-hozzáféréssel rendelkeztek. Az első netszalon a Miskolci Galériában nyílt, ahol akkor dolgoztam. Megdöbbentett, hogy mennyire kinyílik a világ az internettel, mennyire sok információt szerezhet onnan az ember rövid idő alatt. Úgy éreztem, érdemes lenne a munkáimat ott is publikálni. De mire a saját honlap elkészítésének gondolata teljesen beérett bennem, 8 év telt el.
Tipp: Tavaly született meg a www.hamismas.hu című honlapod. Erről idén március 21-én vált le a www.spanyolnatha.hu, mely már az első napokban hihetetlen sok olvasót vonzott. Mi lehet a siker oka?
Vass Tibor: 2004-ig szétszórva voltak a munkáim a neten, de úgy éreztem, össze kell fognom őket egy olyan oldalon, ahol együtt, egymásra utalva élhet a szöveg és a kép. Egy nyomtatott művet csak lineárisan haladva tanulmányozhat az érdeklődő, az interneten több irányba indulhatunk el, kalandozhatunk, visszatérhetünk. Egy izgalmasan elkészített honlapon át szinte érezni lehet a kép illatát, a szöveg nyomdaszagát. Hiába „van köztünk” a monitor, kettesben, intim helyzetben vagyunk az adott művel, ugyanakkor tudjuk, hogy még sok száz ember is ugyanezt teszi, akikkel bármikor kapcsolatba léphetünk. Ezek a gondolatok vezettek a weboldalam elkészítéséhez, és kizárólag olyan folyóirat érdekelt, ami csak a neten él meg, kinyomtatva nem.
Tipp: A netről is bárki kinyomtathatja a műveket...
Vass Tibor: Igen, sokan ki is nyomtatják a Spanyolnátha egyes számait, de az egyes művek a netes környezetük nélkül elveszítik azt a közös értelmüket, amelyet csak ebben a „művészeti hálóteremben” élvezhetnek.
Tipp: A Spanyolnátha milyen témákat dolgoz fel, kik a szerzői?
Vass Tibor: Minden száma más-más téma köré épül, melyekről művészek vallanak. Mivel mindegyikük eltérően látja ugyanazt, hihetetlenül izgalmas dolgok születtek például a narkóról a Nar_kotta számban, vagy akár Miskolcról is a Mis_kóceráj-ban. A Sír_verseny-ben egymásról írtak sírverseket a felkért költők. A szerzőgárdát tekintélyes, elismert művészek alkotják, olyanok, akiknek az alkotásai vonzzák az embereket, és mi csak olyan műveket közlünk, amelyek máshol nem jelentek meg.
Tipp: Városunk a témája az említett Mis_kócerájnak, valamint az Új Holnap legújabb száma is közöl innen műveket. Mégsem ragaszkodsz csak az internethez? Egyáltalán honnan az oldal neve?
Vass Tibor: A nyomtatott forma és a világháló még nagyon összefonódik, utóbbi népszerűsítéséhez szükség van az előbbire - és ez fordítva is igaz. A szójáték egyik része a kóceráj, mely manapság főleg a rendetlenségre utal, természetesen ez is benne van a címadásban. Ugyanakkor az irodalmi nyelvben a szó egy előkelő, rendezett szalont is jelenthet. A miskóc pedig arra utalhat, hogy nemrég feltárták a Miskóc nemzetség temetkezési helyét. A témaötletet az adta, hogy a város pályázik az Európa Kulturális fővárosa címre.
Tipp: A Spanyolnáthán József Attiláról készült képek is szerepelnek, 30 művésztől - így tőled is - összesen 60 darab. Ezek hogyan készültek?
Vass Tibor: A Magyar Elektrográfiai Társaság felkérésére egy József Attila-portrét kellett átalakítani számítástechnikai eszközökkel a saját érzéseink, gondolataink nyomán, egy színes és egy fekete-fehér változatban. Elképesztő, hogy mennyire más műveket készített 30 ember egyazon fotóból!
Tipp: A nevedhez fűződik a világ egyetlen e-mail antológiája is, mely az operafesztiválhoz kapcsolódik.
Vass Tibor: Igen, a „Bartók+...” Operafesztivál irodalmi kísérőrendezvényének antológiája ez, a Légyott elnevezésű programsorozat kiadványa. Itt kizárólag e-mailben érkezett műveket publikálunk, melyek a „Bartók +” találkozásokat elevenítik meg. Itt a műalkotások eleme lesz az e-mail fejléce, esetleg az ott szereplő reklám is…A „Légyottok” mintájára 2003-ban elindítottam a „Szabó Lőrinc +...” sorozatot. Felkérek szerzőket, hogy írjanak le egy randevút olyan személyek között, akik a valóságban nem találkozhattak, például Szabó Lőrinc és Kaffka Margit. Idén április 18-án, a Miskolci Tavaszi Fesztiválon Szabó Lőrinc és József Attila találkozója lesz a téma, az előadást az Ifjúsági és Szabadidő Házban rendezzük. A www.hamismas.hu honlapon az olvasók e program dokumentációját is megtalálhatják majd.
Tipp magazin, 2005. március 26.




