A Spanyolnátha betegség. És egyre terjed. Talán már elkaptuk mindahányan. Már észleljük a tüneteit. Beleestünk, és még csak ki sem íratjuk magunkat. Kihordjuk lábon. Nem törődünk a cselszövődményekkel.

Mi tagadás, a Spanyolnátha könnyen elkapható: onlányos zavarunkban párszor rákattintunk, s szinte már rákattantunk. Töltünk magunknak egy kis bort, eltöltünk egy kis időt, letöltünk pár képet, vagy épp feltöltődünk. És észre sem vesszük, hogy vírusgazdák lettünk, szemeinkkel hizlaljuk a termést.

A lap-pangási idő rövid: legfeljebb pár hónap. A kockás zakók és a mellékállások elhanyagolhatóak. A legrosszabb, ami történhet, hogy linkek leszünk. És hogy nem akarunk kigyógyulni belőle.

De hát miért is akarnánk? Hiszen hol a boldogság mostanában? Barátságos, meleg szerverszobában. Hazamegyünk a munkából, bekapcsoljuk a wéwét, a wéwéwét, és már ott is vagyunk. Jelszó sem kell, szabad a belépés a kor-terembe. Ezt a portált nem vigyázza portás, s nincsen látogatási idő sem; pontosabban csak az van. Bemész, kijössz. De milyen jól kijössz, ha bemész. Az se baj, ha bámész a természeted. A klikk befogad. Fenheted a fogad.

Melegágy ez, a legvidámabb burok. Itt mindenki megtalálja a számítását: a jépégépészek és a hátéemelők; a texturisták és a grafikuszok; a böngészkombájnok és a szájtátiak; a szemérmetes Erzsók, a maga ötvenöt kilós bájtjaival, és egyáltalán mind, az aktív keresők.

Na de fordítsuk komolyra a sót. Lássuk meg a fájl mögött az erdőt. Azt, hogy egy súlyos fogalom átpozícionálása is zajlik itten. A vasstüdővel hajtott szerkesztők nem könnyű utat választottak, amikor azt tűzték maguk elé, hogy a spanyolnáthát — amely, figyelem, egyedül 1918-ban több halálos áldozatot követelt, mint az egész első világháború; a halottak számát 50 millióra becsülik — szóval ezt a szót, hogy spanyolnátha, pozitív, progresszív töltetű kifejezéssé marketingolják.

Gondoljunk csak bele: olyan ez, mintha valaki, uniós támogatás reményében, arra pályázna, hogy megnyissa a Hasmars Ételbárt, a Szalmonella Fagyizót, vagy épp a Fekély Szépségszalont.

A Spanyolnátha esetében a recept tulajdonképpen egyszerű volt. Bérelj ki egy hálóhelyet; halmozd fel benne 26 országból 580 szerző 5 ezer elsőközlésű munkáját — verseket, képeket, szövegeket, látnivalókat —, s robbants ki járványt: érd el, hogy naponta átlag 672-en kezeltessék magukat a művészeti hálótermedben, a világ minden tájáról. Ha ez sikerül, talán még a Petőfi Irodalmi Múzeumba is meghívnak felolvasni. S ahol majd a Spanyolnátha-est után a látogatók teljesen elbizonytalanodnak. Téblábolnak a büfében, kortyolgatják a kávét, s közben ízlelgetik a szót: spanyolnátha; spanyolnátha — olyan jó és olyan szép, lehet, hogy nem is betegség?

Elhangzott a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2007. október 1-jén, a múzeum Irodalmi lapok című sorozatának Spanyolnátha-estjén.
> Az est fotódokumentációja