SPN BLOG
Deák-Takács Szilvia
1973-ban született Kisvárdán. A KLTE magyar-művelődési és felnőttképzési menedzser szakán végzett. A kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium magyartanára. Írásai a Gondjainkra bízva, Időjelek, Mégis tavasz, Májusi szél, Arcok és énekek, az operafesztiváli Légyott-antológiákban (2007-2011), a Szeged effekt2-ben jelentek meg. Tagja a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesületnek, alapító tagja a Czóbel Minka Baráti Körnek. A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium fennállásának 95., valamint 100. évfordulójára készült Jubileumi Emlékkönyvek szerkesztője. A Modus hodiernus sorozatban megjelent „Jövőm emléke, múltamnak árnya” — In memoriam Czóbel Minka című tanulmánykötet szerzője. Publikált a Pedagógiai Műhelyben, A Vörös Postakocsiban, az Irodalmi Jelenben, a Szegedi Lapban, A Pad folyóiratban, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemlében. Elvégezte a Magyar Író Akadémia Szépíró mesterkurzusát. 2009-ben írása jelent meg a Mestereink nyomában című antológiában, valamint Kornis Mihály íróakadémiai tanítványaként a szerző alkotói honlapján. Az SPN Könyvek sorozat szöveggondozója 2013-ig. A HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz tizenkettő című antológiák szerzője. 2008-2014 között a Spanyolnátha szerkesztője. 2011-ben Bessenyei Emlékplakettet kapott. A Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (manyszi.hu) nyelvi tanácsadója.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Deák-Takács Szilvia
Aránytalan közép
2010.08.08.
Éppen csak kinyújtotta a karját, alig érezhetően adott jelet, kiemelkedett a tömegből, karok és vállak sokasága vette körül, vagy nem is kör volt, egy hatalmas alaktalan terület, szögekkel, ahogy nem szeretem, íveket képzeltem bele, az alakba, amely körülvette, vagy amelynek ő maga adta az aránytalan közepét.
Néha elveszítettem szem elől, máskor láttam karjának ívét, vagy láttam, ahogy meglök valakit maga mellett, kezét annak az arcához emeli, tenyerét ráilleszti, igen, úgy, különösen befelé görbítve ujjait, soha nem nyújtva, ráfekszenek az ujjak, ívhelyet keresnek maguknak.
Egyszer az én arcomat is megérintette. Alakom felsejlett az aránytalan középen, egy pillanatra én kerültem abba a pontba, ahová vágytam, lehet észre sem vette, lehet én sem, körülvett, nem voltak szögek, nem adtam jelet, vagy nem akkor, vagy nem jól.
Ma nem érint, vagy nem engem, egyetlen ívet sem találok, görbednek az ujjaim, helyet keresnek, ahogy szeretem, meglökök magam mellett valakit, nyújtom a karom, függetlenül helyektől, nem nézek oda, amikor görbed az ujja a nekem idegen arcra, amikor elveszítem.
