SPN BLOG
Deák-Takács Szilvia

1973-ban született Kisvárdán. A KLTE magyar-művelődési és felnőttképzési menedzser szakán végzett. A kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium magyartanára. Írásai a Gondjainkra bízva, Időjelek, Mégis tavasz, Májusi szél, Arcok és énekek, az operafesztiváli Légyott-antológiákban (2007-2011), a Szeged effekt2-ben jelentek meg. Tagja a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesületnek, alapító tagja a Czóbel Minka Baráti Körnek. A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium fennállásának 95., valamint 100. évfordulójára készült Jubileumi Emlékkönyvek szerkesztője. A Modus hodiernus sorozatban megjelent „Jövőm emléke, múltamnak árnya” — In memoriam Czóbel Minka című tanulmánykötet szerzője. Publikált a Pedagógiai Műhelyben, A Vörös Postakocsiban, az Irodalmi Jelenben, a Szegedi Lapban, A Pad folyóiratban, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemlében. Elvégezte a Magyar Író Akadémia Szépíró mesterkurzusát. 2009-ben írása jelent meg a Mestereink nyomában című antológiában, valamint Kornis Mihály íróakadémiai tanítványaként a szerző alkotói honlapján. Az SPN Könyvek sorozat szöveggondozója 2013-ig. A HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz tizenkettő című antológiák szerzője. 2008-2014 között a Spanyolnátha szerkesztője. 2011-ben Bessenyei Emlékplakettet kapott. A Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (manyszi.hu) nyelvi tanácsadója.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló



Deák-Takács Szilvia
Csontszokás
2009.03.19.
Ma a szokásos lennék — nem anatómiailag, úgy közel olyan testállásom van, mint az szokás, bármikor megpördülök, bár épp átmeneti anatómiai problémám adódott: testműködés nem szokásos, helyzetek csúszóban. Biológiai értelemben jelentéktelen, hogy átmeneti anatómiai csúszásom nőségemben történik, bár tudom, hogy a nők csontjai és vázizmai — nem átmenetileg — szokásosan kisebbek és vékonyabbak a férfiakénál, a medencecsontjuk viszont szélesebb, szokásos saját testarányaikhoz képest.
Egy szokásos statisztikai adatot kémlelek, miszerint száz lányra százöt fiú esik, másik szerint a nők öt évvel tovább élnek, kiötlöm, hogy nőnek lenni jó, anatómiai helyzetemtől függetlenül.
Bár nem lehetek hüpatia, első matematikusnő, diszkrét matekot végzek, nem szokásos kiszámolóst. Eccpeccre nem figyelek, aktív számfelejtő vagyok.
Nem lehetek emese sem, álmomban méhemből folyó nem eredhet, fiam sem vezeti ki a népét, szentül meggyőződtem: almus sem az én jelzőm. És jagellóanna-létre sincs esélyem, tizenöt gyerek szüléséről is lemondhatok. Átmenet nélkül lehetek viszont brandenburgikatalin, tolmács kell, hogy szokásos kedvesem értsem, lehetek madam, bár kaméliátlan, tarthatok fehér köpenyes zsebemben izotópos kísérleti csövet — az aktív kékeszöld világítson belém, legyek reagense, látsszanak az ereim, fesse meg.
Lehetek biológiai és nem biológiai anya, gén- vagy létállományom felének adója, diagnosztika sem kizárt, akár magzati is.
Lehetek még akár kék szemű gyermek anyja is, 0.25 százalék az esély arra, hogy zöld és barna szemű párnak kékszeműje szülessen.
Lehetek fele, osztozója, bírtja és bírója.
Szelencétlen ajándékasszony lennék leginkább, szarvasgombamód ritka, alfahullámmal szemszínárnyalatot igazító; szegfűszeggel kevert keserűcsokoládé lehet a parfümöm, ne tetsszen mindenkinek, szekszárdi vörösborban pácolt kacsa készítője vajasgaluskával, csak mert szép a neve.
Végigjárni a folyó feledéseit nem félek. Innom van mire, ha az izotópos kísérleti kémcső csúszik a zsebemből, és álmomban szokás szerint pördülök.