SPN BLOG
Székelyhidi Zsolt
1973-ban született Debrecenben. Író, költő, zeneszerző, számítógépes grafikus, 2007-től a Spanyolnátha szerkesztője, 2011-től főszerkesztő-helyettese. Kötetei: Hoz (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1997), Zajtalanítás (versek, Parnasszus, Budapest, 2004), Jega Jade — Háborúban született (regény, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009), Ördöngős (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2009), Űrbe! (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2012), Vampomorf (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2014), Csurom (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2016).
Az 1995-ös Miskolci Tavaszi Diáknapok különdíjasa. 2007-ben Junior Parnasszus-díjas, 2008-ban a Kossuth Kiadó regénypályázatának első helyezettje Zöllner Marcellal.
A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz 12 SPN-antológiák tervezője, szerzője. A Hunlandiát szerkesztőként is jegyzi.
SPN Krú név alatt 2008-tól Berka Attilával együtt zenés költészeti performanszokat, akciókat csinál. 2011-től 2013-ig a vakszöveg.hu irodalmi és fotóblogot vezette Zolkóval.Űrbe! kötete 2013-ban digitális verzióban is megjelent a Spanyolnátha művészeti folyóirat aloldalaként (http://urbe.spanyolnatha.hu, tervezte: Barbély Virág), 2014. január 22-én pedig Miskolcon a Tízeset című Spanyolnátha-rendezvénysorozat részeként debütált a belőle készült színpadi mű Bársony Júlia rendezésében és a Harmadik Hang Háza + SPN Krú előadásában.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Székelyhidi Zsolt
Éget verő
2012.03.21.
Vége az űrnek. Elföldelik, fedik le, ne tudja az ember. Ül majd, a nagyon sok tudás elfoszlik, mint a száradó kalácsgöb a tartóban. Vége, hiába görbülhet felfelé a tér, csak a horizontra feszülhet s nem tovább. Eltartása lesz minden emberi szemnek.
Nagykerek a világ, és sültcipó illata van, mondja a néző a hallgató embernek, de finom! De finom elhajlása van a kereknek. De szűk ez a szoba a kalácsillatnak! Kirakni a szabadba és felnézni, hogy száll, gyere, barátom!
Kérlek szépen, hajszálvékonyan illessz mindent az éghez, boltja le ne szakadjon, mert akkor vége! Vége lesz, s az illat halott orrlyukainkba már nem simul.
S akkor megkérdezi a halló a látót: s a fény? Akár az odaégett kalács...
