A Real Madrid és a Milan játszik egymással a tévékettőn, a tizennégyhónapos pedig az ő idegeivel — ölben szépenalvást produkál, vagyis inkább csak színlel, s amint kiságyat ér a háta, reggelhétórásnagyszemekkel nevet rá. Mára, úgy tűnik, ez jutott — két félidő az altatás-pokolban. Mostanság idegideje van, a gyomrában a szépet jelző pillangószárnycirógatást méneseknek nyargaló futása váltotta, s baljós árnyak hozzátolulása a lelkében. Létezik hetedik érzék, ezt már régen tudja, éli, s az most nem jót sejt.

Az érzékei — mind a hét —, akár az idegei — abból, reméli, nem csak hét van —, feszülésig, nem tudja, meddig még a bírás, bíráskodás. Drágább mosóporból származó adalékanyag lenne, fehéríteni ezerrel szívet, gondolatot; fényt magán átengedő, szépmintás, simuló lapfüggöny; szürkület, mely mindent élesebbnek mutat; borzongató selyemszatén ágynemű; keret egy behatárolt térben; szobasarokban lapuló pókhálóközép – lenne egy másodperc, hogy a kérdésre — ki vagy te? — a válasz ne csupán érzéki csalódás legyen.