Nem tudok gitározni, de mindig akartam, csináltam is egy számot '96-ban, a Zajtalanítás címűt, hergelem benne a gitárt ütemesen, nem fogok le akkordokat, csak ujjazom ritmusosan, csak pattintom fergetegesen, s beleszámítógépezek a felvételbe, időnként, zaftos-zajosan, megtréfálva vele a kellemes vágyat a jó zenére, a jó dalra. Elrontom direkt, mert én a rontást szeretem, az életem része, az nyújt élvezetet a nagy zenei harmóniálásban, hogy szembe megyek a dallammal, és ajjajt érez, aki csak hallja.

Sabrina az amerikai modern antipop feneleányaként kortárs gitárzajt alkot, kísérleti ricsajt, elképesztő ujjgyakorlatokat. Jójó, jókjók.

Sabrina második albuma ingyen letölthető a Clinical Archives honlapjáról.

Itt jövök a képbe én, aki meghallgatja egyik-másik számát, és persze rögtön felkérdezi, hogy miért jó, miért is jó ez a gitárzaj. Mit hoz a gitártörténelembe Sabrina amerikailag, kísérletileg, ami még nem lett eljátszva '96-ban, '97-ig bezárólag, a Közép-Kelet-Euban? Eltelt 12-3 év. Sőrés Zsoltiék, Kovács Zsoltiék, Tóth Gáborék Magyarországon a '90-es évek közepétől hegedűn, gitáron, elemes szaxofonon eljátszották mindazt, amit Sabrina ma, többet is, mint Sabrina ma, de máshogyan, mint Sabrina. Mi meghallgatjuk az amerikai kiscsajt, betesszük az mp3-ba, emlékezve a nagy magyar elődökre, és hallgatjuk, mi változott.

A gitárzajt a '70-es években az Industrial jelentette Angliában és Amerikában. A szólógitárzajt kevesen művelték, mindenki együttesben gondolkodott, orkesztrában, volumenben, magasságokban. A „meg nem értett" szólózaj lassan lépett ki saját árnyékából, lassan jutott el a közönséghez, hozzám is. Az izgalmas, de elszigetelt lengyel, szlovák, szlovén, skandináv, francia zajfesztiválok, de a több éven át megrendezett magyar fülfesztivál, a szentendrei, mai napig ismert nehézzenei fesztivál néhány kiugródeszka az egy-kétszemélyes alkalmi vagy épp az elszántan együttzenélő zajprojekteknek.

Talán Sabrina Siegel is megjárná Magyarföldet, eljutna Lengyelbe és gitárzajt adna elő, ha megkérnék, azoknak a szervezőknek, akik őelőtte 15-20 évvel már gitáron-gépen hurrogtak, szólóhúron géppendítettek. Ja.

Nem tudok gitározni, de a gitárzenét szeretem. Örömmel figyelem Sabrina ujjgyakorlatait, mondjuk úgy, hogy nem az úttörőké, hanem az utántörőké, a későbbtörőké a zajvilág. Ott és amikor a régiek már mást hurrognak, mást berhelnek, jó visszhangzásra találni a neten, netingyen, jó olyat hallani, amit a régiek már nem tesznek fel, nem adnak közzé, mert lejárt lemez, lejárt és egyszeri élő improvizáció, lejárt és megismételhetetlen, és ezért nem is ugyanolyan, nem is lehet az.

Sabrina Siegel elgondolása tehát, mint annyiunké a zenei netkatyvaszban — visszahallgathatóvá tenni az improvizációt, megkereshetővé tenni az elektronikus világban, ingyenesíteni a fogyasztói társadalmi elvárások közt — valahogy időtlenné tenni, de legalábbis addig ott tartani, amíg van áram.