Amikor a kertre, akkor a nekemkedvesekre is.
Nyárvég, esti madárhangok. Borostyánnal gúzsos fenyők alá telepszünk, gyereklány kezében mikrofon. Röppen a hosszú haj, jól vagyunk együtt, kacagunk. Máskor filagória alatt álldiga, piros csúszda, háromszáz kukoricaszem, s aranyságra alma.
Máshol közös bográcsozás, cseresznyeleveleken átszüremlő napsütés, kisház. Palócleves birkagulyással. Kutyasimogatás, kifulladásig foci.
Megint máshol húsleves, szúnyogok, égszinkék hintaágy, hosszú szőke loknik, szépkék szemek, csilla(g)mosoly.
Máskor, máshol, évente párszor nyüzsgés, jó, jobb és alig barátok-ismerősök, csipeszelt képek is, jó szavak, borok, fotók, szép tekintetek. Túlszőrös kutyák, túlszürke macskák, néha sár, néha nélkülemhó. A porcelánfehér kála illata, a boglárka sárgája. Holland tulipánok. Az angyalkák. Tyúkok és kacsák a kékszékek közt.  

Amikor a kertre, akkor a szeretteimre is.
Apámra, ahogyan a szőlővel. A slaggal, a permetezővel, a gyümölcsfákkal. Az öcsémre, ahogyan a madarakkal, békákkal, gyíkokkal.
Nagymamámra, ahogyan a virágaival. A sárga, cirkás és tulipiros tulipánokra. A labdarózsa csipkevirágára, a gyürőcske színharsogására, a pünkösdi rózsa édeskésfriss illatára. A játék tátikára. A hibiszkusz lilája a tiszafa vöröse mellett. A diófára. A fenyőkre, a már kivágott akácokra és fűzekre. Gyöngyvirág, nefelejts. Édesanyámra, ahogy a kapával, gereblyével, ruháskosárral. A közös játékra, tollaslabda, foci, frizbi, röpi. Anyacipőben, bébidollban királylány, nagyanyát mák- vagy borsófejtésben segítő-feltartó leánygyerek, naphosszat olvasó lusta kamasz. Ahogy a kispadon egymás mellett. Egymásba borulva, mint kocsma előtt a biciklik. Ahogy ketten, féltve-óvva a majdtizenhathónapos lépteit kísérjük most a kertben is.