két bicikli és én az erkélyen. a mérnöklány még álomvilágbéli dolgait rendezi. mellettem egy köpcös pók lakberendez, aztán várja szállóvendégeit. a reggeli úszás után általában ez van.

könnyű megszokni. a sétát a partig. a stégen pihenő kacsák rosszalló pillantásait. a házig visszacuppogást, a kotyogós kávéfőző hergelését, hogy őt már a hang és a kezébe adott kapucsínó. az esti késői szüretelésűt vagy épp a délutáni fagyis kávét.

rosszul fotosoppolt borítójú könyv az ölemben, a hasamon a korlát árnyéka. az öregek már kiültek a napra, fölöttük kövér rigó teszteli egy faág erejét. az autók kedvük, a vonatok menetrend szerint. jólesik nem csinálni semmit. csak figyelni.

ökölcsapás és kókuszdió

akkor kezdődik a nap, amikor a mérnöklány egy törülközőben kilép a fürdőszobából. addigra túl egy úszáson, a nyolcfogásos reggelin és egy bögre kapucsínón. ilyenkor már lélekben közel a víz. ludakat bőrzik néha a hát, beleborzong a gondolatba is.

hullámokban jön rám a balaton. csupa zsivaj és huncutkodás. derékig ér, és mellettem egy mosolygó mérnöklány nő ki belőle. nem úszom meg az öleléseit, azt hiszem. (később úgy hírlik, nem is akartam.)

a napszagú pléden jól esik a szusszanás. forró fényt krémezünk a hasunkon, közben a kerítésen túl gyerekek. kukásautótól a szakadékig és a robbantásos akciójelenetig öt perc alatt. a jelszó: ökölcsapás és kókuszdió. összemosolygunk.