SPN BLOG
Fodor Tünde
1975. április 4-én született a Bodrogközben. Jelenleg Budapesten él. Az ELTE magyar és magyar mint idegen nyelv szakán végzett. Az egyetemen működő Babits-kutatócsoport tagjaként részt vett a Sipos Lajos vezette Babits Mihály prózai és drámai művei, tanulmányai, esszéi, kritikái, levelezése kritikai kiadás szerkesztésében. E csoport tagjaként sajtó alá rendezője a Babits Mihály levelezése, 1914-1916 kötetnek, mely az Argumentum Kiadó gondozásában jelent meg, 2009-ben. Szervezője és résztvevője volt az ELTE 2004-es Babits-konferenciájának. 2007-től a Spanyolnátha szerkesztője. A Jelenlét50 — Petőcz András ötvenedik születésnapjára megjelent antológia (Spanyolnátha, 2009) szerkesztője. A HogyÖt, a Hunlandia és a Miskolc KapuCíner SPN-antológiák és a 2010-es és 2011-es operafesztiváli Légyott-antológiák szerzője. Elvégezte a Magyar Író Akadémia szerkesztői mesterkurzusát. 2009-től a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Szépíró Tagozatának titkára.LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló


Fodor Tünde
Kívánságköd
2011.02.28.
A keleti télszéllel érkeztem, a sárga úton, s nem beszélek sokat. Kívánsággal jöttem, ölnyivel, s még több öleléssel. Tündeségem anyasággal párosul — így baj már nem, rosszból csak jó lehet, mert az anyák csodákra képesek. Hogy, ahogy eddig, tanuljon s csocsózzon sokat, hogy ne törjön több kéz, szív, hogy próbálja ki a magas sarkút, mert, ugye, kaland is kell, hogy főiskola vagy egyetem várja, barátok, bulik, hogy találja meg a kék pipacsokat, élete párfelét, tudja meg milyen, ha ő főzi a borsófőzeléket szeretteinek, érezze hogy belőlerészgyermekkéz cirógatja, öleli nyakát, élje át, milyen, ha már hozzá bújnak, amikor ő a biztonság, tapsoljon, táncoljon naphosszat vele, tanítsa csip-csip csókára, ecpecre, dagasszanak pizzát, gyurmázzák együtt a tésztát autóvá, babává, legyen liszthavas a konyha, nevessenek sokat, hogy oldjon kékítőt az ég vizében a most még barna frufru, sokunokás legyen, ezernyi palacsintát, fánkot, csörögét süssön, égessen cukrot, főzzön lekvárt, s hogy torncipőben mondja a mesék százait. Legyen szépanya — adja meg neki az ég. Ezt kívánom, mintha a magaménak. Szívből, öleléssel.
* * *
Köd előttem, köd mögöttem, a télszél még itt, a tavaszszél még odább, emezt kergetném, de marad, amaz már cirógathatna, de úgy elszaladt — nyakában a lába, sosem érek a nyomába.
Ahogy a betegségnek sem.
Csak színeváltozását követem a bőrön, hol lila, mint születésénél, nem a betegségről beszélek, hol pios pöttyös — ernélküli a pirosságom egy ideje már, nem erre visz a kéz, az ész.




