SPN BLOG
Deák-Takács Szilvia
1973-ban született Kisvárdán. A KLTE magyar-művelődési és felnőttképzési menedzser szakán végzett. A kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium magyartanára. Írásai a Gondjainkra bízva, Időjelek, Mégis tavasz, Májusi szél, Arcok és énekek, az operafesztiváli Légyott-antológiákban (2007-2011), a Szeged effekt2-ben jelentek meg. Tagja a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesületnek, alapító tagja a Czóbel Minka Baráti Körnek. A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium fennállásának 95., valamint 100. évfordulójára készült Jubileumi Emlékkönyvek szerkesztője. A Modus hodiernus sorozatban megjelent „Jövőm emléke, múltamnak árnya” — In memoriam Czóbel Minka című tanulmánykötet szerzője. Publikált a Pedagógiai Műhelyben, A Vörös Postakocsiban, az Irodalmi Jelenben, a Szegedi Lapban, A Pad folyóiratban, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemlében. Elvégezte a Magyar Író Akadémia Szépíró mesterkurzusát. 2009-ben írása jelent meg a Mestereink nyomában című antológiában, valamint Kornis Mihály íróakadémiai tanítványaként a szerző alkotói honlapján. Az SPN Könyvek sorozat szöveggondozója 2013-ig. A HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz tizenkettő című antológiák szerzője. 2008-2014 között a Spanyolnátha szerkesztője. 2011-ben Bessenyei Emlékplakettet kapott. A Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (manyszi.hu) nyelvi tanácsadója.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Deák-Takács Szilvia
mert ami volt — Borbély Szilárd emlékére
2014.03.09.
Az ember megérkezik, kibomlik a hátizsákból, kicsit bizonytalan kézzel széthúzza azt, kivesz egy apró könyvet, megtámasztja magában a kerékpárt, kinyitja a könyvet, egészen határozottan, meglepően biztosan, nem lapoz, beleolvas, visszahajtja, elteszi, tovább teker.
Sokaság ül a lépcsőkön, vár valakire, talán épp a biciklis emberre, egy csoport biztosan rá, egyszerre mozdulnak elinduláshoz, nem kedvetlenek, pedig ott kell hagyniuk a tavaszi első szökőkútsugarat, napostól.
A biciklis ember homlokráncolva elhalad a csoport mellett, nagy lelkesedéssel üdvözlik, más távlatot ád a mozgás; karlendítés, kedves apró mosoly a válaszüdvözlet, egy helyre tartanak, némi távolsággal, de a biztos összetartozás tudatában.
Három perc csupán. Három perc alatt végiggondolható. Mennyi idő, míg bekövetkezik a halál, mennyi volt a döntésig, mennyi a döntés, nem volt döntés, volt-e intés, nem jött el a tavasz még, a vízsugárra várni kell.
És várni, hiába. Hátha jön a biciklis ember.
(Kép: Sós Dóra)
