Andreas Seibel Oroszföldön született, mégpedig az Ural hegység lábánál. Nem tudta, honnan is tudhatta volna gyerekkorában, hogy magányos lesz, magányos művész, a művészmagányosság éllova, egy éllovas művi magány. Nem tudta, felnőtt, elköltözött a németek földjére, s alkotni kezdett hivatalosan, műmagányos neve Dataman lett, azt gondolta, hogy az adatok magányosak, legalábbis kevésféle van belőlük, az adatok a nulla és az egy, az adatok — de mi tudjuk azért — párosak.

A Nights in Ural magányos adatzene érzelmileg befokozott, lassú dallamossággal — mondhatnánk első meghallgatásakor.

Andreas Seibel adathordozóként született.

A Nights in Ural 3 albumról szól 2005 és 2006 közt, mindegyik szabadon letölthető a netről.

A 2063music Netlabelen megjelenő első, a Geschichten der Heimat kísérőszövegében Seibel így fogalmaz: „A NiU a magány utáni vágyam kifejezése."

Ha eltávolodunk a várostól, lépegetünk fel a hegyre, majd mászni kezdünk a fenyőfák között, a nagyobb sziklákra felkapaszkodunk, visszanézünk a naplemente miatt vörös tájra, ösvény híján tapossuk az utat, feljutunk valameddig, mire besötétedik, nem egy kiálló, csupasz sziklaormon telepszünk meg, hanem egyszerűen leülünk a legnagyobb sűrűben, egy fatőnek dőlve, a lombkoronák közül alig szűrődik be a sugár. Hoztuk az mp3-lejátszót, rákötjük a két 20 wattos külső aktív hangfalra, bekapcsoljuk a zenét, de szeretnénk hallani a külső hangokat is, a gilisztaszöszölést, a nyúlrecsegtetést, a madárcsöndet, a farkastapogatást... Ha eltávolodunk messze a várostól, s hagyjuk, hogy ránk sötétedjen, belépünk a Nights in Ural-világba.

Ránksötétedéskor adatmagányosak vagyunk.

A mon.no című szám szól a második albumról, a Her.E[On]-ról. Downtempo, vigyorgunk, tudjuk a kategóriát. Azon belül, hát, adatozgatnunk kell, ambient, igen, ősi, az biztos, ősiérzetű, ja, de valami még, az abstract hip hop felől érkezne? Kérdezzük az adatpárunktól, hogy hmmm? Mi a véleményed, és az a klikkelés, a vagdosás, a fura hangminták? Hmmm? Kérdezzük, mire meg jön a második track (ag.ain), ami a kedvencünk lesz a harmadikig.

Dubos? - kérdezi az adatpár, mielőtt halmazba rendeződne. Határozott, hipnotikus, lépegetős bassline (basszusszólam) kísér végig minket a nótán, a downtempo mindenképp ambient, kérdezem én, de nem várok választ. Belép a gitár a basszust megtámasztandó, és a sújtólégszerű hip hop groove, de az is inkább az emlékeiben őrzi a közismert alműfaj elemeit, az egész zene elszakad a közismert zenei stílusjegyektől, pláne, hogy feltűnik a savas kémhatású acid, mintha egy Roland MC303-as előttünk kelne ki az ágyából és szólalna meg, valósidejű csavargatás, biza'!

Na, mit nem említettem még?

Az adatmagányt. Az embervágyat. A monoton erdőket a téli hegygerincen, a hóba bújó, lassú, alvásszerű erőgyűjtést, az évszaklüktetés savaborsát, az egyedüliségérzést a kihűlő forralt bor szegfűszegízében. Ezeket nem említettem még.

Nights in Ural: Geschichten der Heimat (2063music, 2005); Her.E[On] (Legoego, 2006); Situations (Stadtgruen, 2006).