SPN BLOG
Székelyhidi Zsolt

1973-ban született Debrecenben. Író, költő, fotós, zeneszerző, 2007-től a Spanyolnátha szerkesztője, 2011–2019 közt főszerkesztő-helyettese. A Corvina kiadó műszaki vezetője.
Kötetei: Hoz (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1997), Zajtalanítás (versek, Parnasszus, Budapest, 2004), Jega Jade — Háborúban született (regény, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009), Ördöngős (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2009), Űrbe! (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2012), Vampomorf (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2014), Csurom (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2016), Színült (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2019), A kékkőkúti csillag (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2020).
Az 1995-ös Miskolci Tavaszi Diáknapok különdíjasa. 2007-ben Junior Parnasszus-díjas, 2008-ban a Kossuth Kiadó regénypályázatának első helyezettje Zöllner Marcellal.
A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz 12 SPN-antológiák tervezője, szerzője. A Hunlandiát szerkesztőként is jegyzi.
SPN Krú név alatt 2008-tól Berka Attilával együtt zenés költészeti performanszokat, akciókat csinál. 2011-től 2013-ig a vakszöveg.hu irodalmi és fotóblogot vezette Zolkóval.Űrbe! kötete 2013-ban digitális verzióban is megjelent a Spanyolnátha művészeti folyóirat aloldalaként (http://urbe.spanyolnatha.hu, tervezte: Barbély Virág), 2014. január 22-én pedig Miskolcon a Tízeset című Spanyolnátha-rendezvénysorozat részeként debütált a belőle készült színpadi mű Bársony Júlia rendezésében és a Harmadik Hang Háza + SPN Krú előadásában.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló

Székelyhidi Zsolt
No Trebles, avagy inkább a mélyek
A Home Trepanning Kit című albumról (is), mélyértelemben véve
2009.02.13.

Nem tudok valami sokat a kanadai No Trebles személyéről, myspace-oldala is szűkszavú és kicsit viccesen próbálja meghatározni saját identitását, amikor azt írja (rövidítve): a kezdetek kezdetén semmi nem volt, aztán Isten azt mondta: legyen basszus! Lett. Aztán azt mondta: legyenek magas hangok! És lettek. Majd Isten meghallgatta a hangokat és felkiáltott: valaki kapcsolja már ki ezt a szart! SOHA TÖBBÉ NE LEGYENEK MAGAS HANGOK! — aztán megszületett Greg Debiczki...
A trebles szó jelentése: a zene magas frequenciatartománya, rövidebben a magas hangok.
A No Trebles magas hangokat is játszik. Szereti a mélyeket, szereti a csavarintosan megtört ütemeket, szereti a hangtorzókat, a középmagasakat... de azért játszik magasakat is. Nehéz No Treblesnek hívni egy embert, mármint ez egy egyszemélyes projekt, értitek a dilemmámat, inkább mondanám, hogy Greg magas hangokat is játszik, vagy a projektben a felső szólam is szóhoz jut.
Persze, ugyanolyan bajban vagyok, ha azt kell írnom: játszik. Hiszen nem „élő” zenéről van szó, nem improvizációról. Greg „megírja” a számot, illetve nem „ír”, hanem a számítógépen és midi-kütyükön keresztül „összerakja” a dobalapokat. Létrehozza a többi szólamot, mármint a hangszereknek megfelelő hangmintákból kiindulva kijelöli azokat a pontokat egy kétdimenziós táblázatban, melynek egyik — függőleges — oldala a hangskála, vízszintese pedig az „idő”, mármint az ütemsor. Persze ettől még improvizálhat Greg. A hangulatának, érzelmi állapotának és kedvének megfelelően rakja a pöttyöket (hangokat) ide vagy oda, meghallgatja, tetszik neki, otthagyja, ráment. Ráment pár órája, nem több. A zenélés végülis improvizáció maradt, csak a körülmények változtak meg.
A treble szó jelenti a szoprán szólamot is, sőt a violinkulcs angolul: treble clef.
A Weirdandwired netkiadót 2007-ben alapították, ott lett kiadva a No Trebles első olyan albuma, ami nem kerülte el a figyelmemet. Megfigyeltem, hogy Greg neten fellelhető és letölthető szettjei a breakcore-alműfajba sorolhatók, még ha kalandozik is, eljár a keze. Súlytólégszerű agyrázós műfaj ez a breakcore (ahol a break a törést jelenti, a core pedig a stílus leglényegét, másszóval minden „core” a legszélsőségesebben és ugyanakkor abszolút értelemben foglalkozik az adott műfajjal. Jelen esetben a tökéletesen és folyamatosan végbemenő törési folyamat alkotja a zenét.) Fú, ezt elmagyarázni... A lejátszóba most nem raktam be a Zoo Bizarre If Only című live szett kis részletét.
A No Trebles másik része Drum & Basst játszik, amolyan oldschoolos, analógelvűt, kellemesen vegyítve a Hardcore-ból ismert szintis-elszállós dallamvilággal, vagyis valamiféle Rave & Basst hallgathatunk, ha betesszük a You’re No Safer in First Class címűalbumot, s ha feltesszük, hogy az elôőb nevén nevezett stílusirányzat egyáltalán létezik.
Greg tehát a manapság már klasszikusnak mondható Rave-irányból és a Breakcore agybolondító törtjei felől közelít, mire a Weirdandwirehoz kerül a nem rég netkiadott albuma, a Home Trepanning Kit. (Jó kis cím, valami ilyesmit jelent: Házi koponyalékelő készlet.)
Mi is ez? Észbontás, törődés, dördülés, dezantropomorf?
Nem. Nagyon kellemesnek fogjátok találni.
Egy zongora-dallal kezdődik, két férfi beszélget arról, hogy írta meg a játékos a nótát, D-mollban, amiben általában zenélni szeret. Egészen rövid bevezető.
És jönnek a törtütemek. Zongorahanggal, downtempo (lassú, lazítós, nyugis), valóban kevés a magas hang, a mélyek dominálnak, egy végtelenül óvatos zongoradallam, apró női vokál — agyturkálás a szó művészi értelmében. Eszembe jut a Braindance (Elmetánc) zenei fogalomköre, és a jól ismert nevek, Amon Tobin, Autechre, Hrvatski, Mouse On Mars stb., majd eszembe jut, hogy igen, ja, ez már a ’90-es évek második felében alakulni látszott, a Sound Collage-ból és az IDM-ből Glitch lett, ó, micsoda szavak, micsoda zenei műveletek. Az elmetánc mit jelenthet tehát Gregnek, aki eddig elmesokkterápiát alkalmazott korábbi (magánkiadású) lemezein. Hová tart a világa?
Blind Dogs című nótája az általam igencsak kedvelt szteppelő groove-ra (2-Step, bármilyen-Step, de most basszus nélkül) épít, cselló játszik egy szép, finoman árnyalt középmély dallamot, csilingelő lassú szóló úszik be, a dob, mintha a jazzista épphogy csak hozzáérne a pergőhöz és a lábdobhoz. Ez a zene. Néhol felzajlik valami, de összességében nem változik, így marad, nincs benne újdonság, egyszerűen jó eltalált, jól összerakott dolog.
A következő Not True (Remix) egy ügyesen mintázott beatbox-grooveból indul, könnyed, jazzes dobbal és — mint kiderül — egy Hip Hopnóta-feldolgozás.
És mielőtt mást hinnénk, egyből jön a Leonard Cohen-remix. A lemez egyik szellemi csúcspontja, a zajos, már-már indusztriális ütemek és az eredeti gitárjátékból kitekert és átértelmezett főtéma, ami végigkíséri a számot, megadja az alaplüktetést. A szaggatott groove és ez együtt, mintha egy folyamatosan toporgó, lendülni akaró, de a pillanatba fagyott emberi magányállapot kúszna körbe az elme külsô burkán, bejutást keresve, valami szövethibát, valami nyugtalan szakadást. Ez a magányállapot Leonard Cohen értelmetlenné bontott ballada-verse, amilyen verssé Dinnyés József válhatott volna a ’80-as években vagy Gerendás. Milyen szép is lenne őket így modernné értelmezni át!
Most már nem beszélek tovább, mert beszéd nélkül sokatmondóbb a No Trebles albuma, 15 nótával egy igazi csemege az elmetánc híveinek. Tessék hallgatásba burkolózni.
No Trebles — Home Trepanning Kit, Weird And Wired netlabel (WaW011)