Nem tudok valami sokat a kanadai No Trebles személyéről, myspace-oldala is szűkszavú és kicsit viccesen próbálja meghatározni saját identitását, amikor azt írja (rövidítve): a kezdetek kezdetén semmi nem volt, aztán Isten azt mondta: legyen basszus! Lett. Aztán azt mondta: legyenek magas hangok! És lettek. Majd Isten meghallgatta a hangokat és felkiáltott: valaki kapcsolja már ki ezt a szart! SOHA TÖBBÉ NE LEGYENEK MAGAS HANGOK! — aztán megszületett Greg Debiczki...

A trebles szó jelentése: a zene magas frequenciatartománya, rövidebben a magas hangok.

A No Trebles magas hangokat is játszik. Szereti a mélyeket, szereti a csavarintosan megtört ütemeket, szereti a hangtorzókat, a középmagasakat... de azért játszik magasakat is. Nehéz No Treblesnek hívni egy embert, mármint ez egy  egyszemélyes projekt, értitek a dilemmámat, inkább mondanám, hogy Greg magas hangokat is játszik, vagy a projektben a felső szólam is szóhoz jut.

Persze, ugyanolyan bajban vagyok, ha azt kell írnom: játszik. Hiszen nem „élő” zenéről van szó, nem improvizációról. Greg „megírja” a számot, illetve nem „ír”, hanem a számítógépen és midi-kütyükön keresztül „összerakja” a dobalapokat. Létrehozza a többi szólamot, mármint a hangszereknek megfelelő hangmintákból kiindulva kijelöli azokat a pontokat egy kétdimenziós táblázatban, melynek egyik — függőleges — oldala a hangskála, vízszintese pedig az „idő”, mármint az ütemsor. Persze ettől még improvizálhat Greg. A hangulatának, érzelmi állapotának és kedvének megfelelően rakja a pöttyöket (hangokat) ide vagy oda, meghallgatja, tetszik neki, otthagyja, ráment. Ráment pár órája, nem több. A zenélés végülis improvizáció maradt, csak a körülmények változtak meg.

A treble szó jelenti a szoprán szólamot is, sőt a violinkulcs angolul: treble clef.

A Weirdandwired netkiadót 2007-ben alapították, ott lett kiadva a No Trebles első olyan albuma, ami nem kerülte el a figyelmemet. Megfigyeltem, hogy Greg neten fellelhető és letölthető szettjei a breakcore-alműfajba sorolhatók, még ha kalandozik is, eljár a keze. Súlytólégszerű agyrázós műfaj ez a breakcore (ahol a break a törést jelenti, a core pedig a stílus leglényegét, másszóval minden „core” a legszélsőségesebben és ugyanakkor abszolút értelemben foglalkozik az adott műfajjal. Jelen esetben a tökéletesen és folyamatosan végbemenő törési folyamat alkotja a zenét.) Fú, ezt elmagyarázni... A lejátszóba most nem raktam be a Zoo Bizarre If Only című live szett kis részletét.

A No Trebles másik része Drum & Basst játszik, amolyan oldschoolos, analógelvűt, kellemesen vegyítve a Hardcore-ból ismert szintis-elszállós dallamvilággal, vagyis valamiféle Rave & Basst hallgathatunk, ha betesszük a You’re No Safer in First Class címűalbumot, s ha feltesszük, hogy az elôőb nevén nevezett stílusirányzat egyáltalán létezik.

Greg tehát a manapság már klasszikusnak mondható Rave-irányból és a Breakcore agybolondító törtjei felől közelít, mire a Weirdandwirehoz kerül a nem rég netkiadott albuma, a Home Trepanning Kit. (Jó kis cím, valami ilyesmit jelent: Házi koponyalékelő készlet.)

Mi is ez? Észbontás, törődés, dördülés, dezantropomorf?

Nem. Nagyon kellemesnek fogjátok találni.

Egy zongora-dallal kezdődik, két férfi beszélget arról, hogy írta meg a játékos a nótát, D-mollban, amiben általában zenélni szeret. Egészen rövid bevezető.

És jönnek a törtütemek. Zongorahanggal, downtempo (lassú, lazítós, nyugis), valóban kevés a magas hang, a mélyek dominálnak, egy végtelenül óvatos zongoradallam, apró női vokál — agyturkálás a szó művészi értelmében. Eszembe jut a Braindance (Elmetánc) zenei fogalomköre, és a jól ismert nevek, Amon Tobin, Autechre, Hrvatski, Mouse On Mars stb., majd eszembe jut, hogy igen, ja, ez már a ’90-es évek második felében alakulni látszott, a Sound Collage-ból és az IDM-ből Glitch lett, ó, micsoda szavak, micsoda zenei műveletek. Az elmetánc mit jelenthet tehát Gregnek, aki eddig elmesokkterápiát alkalmazott korábbi (magánkiadású) lemezein. Hová tart a világa?

Blind Dogs című nótája az általam igencsak kedvelt szteppelő groove-ra (2-Step, bármilyen-Step, de most basszus nélkül) épít, cselló játszik egy szép, finoman árnyalt középmély dallamot, csilingelő lassú szóló úszik be, a dob, mintha a jazzista épphogy csak hozzáérne a pergőhöz és a lábdobhoz. Ez a zene. Néhol felzajlik valami, de összességében nem változik, így marad, nincs benne újdonság, egyszerűen jó eltalált, jól összerakott dolog.

A következő Not True (Remix) egy ügyesen mintázott beatbox-grooveból indul, könnyed, jazzes dobbal és — mint kiderül — egy Hip Hopnóta-feldolgozás.

És mielőtt mást hinnénk, egyből jön a Leonard Cohen-remix. A lemez egyik szellemi csúcspontja, a zajos, már-már indusztriális ütemek és az eredeti gitárjátékból  kitekert és átértelmezett főtéma, ami végigkíséri a számot, megadja az alaplüktetést. A szaggatott groove és ez együtt, mintha egy folyamatosan toporgó, lendülni akaró, de a pillanatba fagyott emberi magányállapot kúszna körbe az elme külsô burkán, bejutást keresve, valami szövethibát, valami nyugtalan szakadást. Ez a magányállapot Leonard Cohen értelmetlenné bontott ballada-verse, amilyen verssé Dinnyés József válhatott volna a ’80-as években vagy Gerendás. Milyen szép is lenne őket így modernné értelmezni át!

Most már nem beszélek tovább, mert beszéd nélkül sokatmondóbb a No Trebles albuma, 15 nótával egy igazi csemege az elmetánc híveinek. Tessék hallgatásba burkolózni.

No Trebles — Home Trepanning Kit, Weird And Wired netlabel (WaW011)