SPN BLOG
Székelyhidi Zsolt

1973-ban született Debrecenben. Író, költő, zeneszerző, számítógépes grafikus, 2007-től a Spanyolnátha szerkesztője, 2011-től főszerkesztő-helyettese. Kötetei: Hoz (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1997), Zajtalanítás (versek, Parnasszus, Budapest, 2004), Jega Jade — Háborúban született (regény, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009), Ördöngős (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2009), Űrbe! (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2012), Vampomorf (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2014), Csurom (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2016).
Az 1995-ös Miskolci Tavaszi Diáknapok különdíjasa. 2007-ben Junior Parnasszus-díjas, 2008-ban a Kossuth Kiadó regénypályázatának első helyezettje Zöllner Marcellal.
A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz 12 SPN-antológiák tervezője, szerzője. A Hunlandiát szerkesztőként is jegyzi.
SPN Krú név alatt 2008-tól Berka Attilával együtt zenés költészeti performanszokat, akciókat csinál. 2011-től 2013-ig a vakszöveg.hu irodalmi és fotóblogot vezette Zolkóval.Űrbe! kötete 2013-ban digitális verzióban is megjelent a Spanyolnátha művészeti folyóirat aloldalaként (http://urbe.spanyolnatha.hu, tervezte: Barbély Virág), 2014. január 22-én pedig Miskolcon a Tízeset című Spanyolnátha-rendezvénysorozat részeként debütált a belőle készült színpadi mű Bársony Júlia rendezésében és a Harmadik Hang Háza + SPN Krú előadásában.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló



Székelyhidi Zsolt
Psilodump
svéd kísérleti drogdiszkó retrocopfos űrlányoknak
2010.01.25.

A zenei világ abszolutista kalandorai számtalan irányból képesek megközelíteni a muzsikát – újabbnál újabb felfedezéseket tesznek, miközben egyedül saját stílusjegyeiket örökítik tovább, minden más feloldódni látszik az alkotási folyamatban. A zene elsősorban érzelmi és értelmi megnyilatkozás őnáluk, csakis a lelkiállapot és a kihívás izgalma dönthet a hangok sorsáról.
Ők vérbeli zenészek, hiszen nincsenek sem időhöz, sem stílushoz, sem elvárásokhoz kötve. Egyedüli megfeleltetési kényszerük tehát csupán önmagukkal szemben van. Vajon sikerül-e kilépni önnön korlátaikon, (zenei) megszokásaikat felül tudják-e bírálni? Tudnak-e újat alkotni, megújulni lemezről lemezre, évről évre, vagy menthetetlenül beszűkül a látásmódjuk és egy idő után elsüllyednek és feloldódnak az őket körbeölelő zenei hullámtérben.
Kicsit még menjünk tovább ennek a gondolatfolyamnak a mentén:
az alkotó „megtalálja" önmagát, letisztulnak a munkái, rajongótábora alakul, akiknek természetesen elvárásaik vannak, izgalommal remélik, hogy az új lemez még jobb lesz, még inkább olyan, amit megszerettek az előadótól. Az alkotó pedig dönt: megfelel-e az új elvárásnak vagy járja tovább a saját útját, azon az áron is, hogy elfordul a közönsége, nem fog tetszeni nekik az új repertoár. Az alkotó viszont nem adja fel az elveit, nem válik szériazenésszé, megőrzi egyediségét és frissességét — amíg csak tudja.
Nos, az azért belátható, hogy a legtöbben melyik utat választják.