SPN BLOG
Székelyhidi Zsolt

1973-ban született Debrecenben. Író, költő, fotós, zeneszerző, 2007-től a Spanyolnátha szerkesztője, 2011–2019 közt főszerkesztő-helyettese. A Corvina kiadó műszaki vezetője.
Kötetei: Hoz (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1997), Zajtalanítás (versek, Parnasszus, Budapest, 2004), Jega Jade — Háborúban született (regény, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009), Ördöngős (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2009), Űrbe! (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2012), Vampomorf (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2014), Csurom (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2016), Színült (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2019), A kékkőkúti csillag (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2020).
Az 1995-ös Miskolci Tavaszi Diáknapok különdíjasa. 2007-ben Junior Parnasszus-díjas, 2008-ban a Kossuth Kiadó regénypályázatának első helyezettje Zöllner Marcellal.
A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz 12 SPN-antológiák tervezője, szerzője. A Hunlandiát szerkesztőként is jegyzi.
SPN Krú név alatt 2008-tól Berka Attilával együtt zenés költészeti performanszokat, akciókat csinál. 2011-től 2013-ig a vakszöveg.hu irodalmi és fotóblogot vezette Zolkóval.Űrbe! kötete 2013-ban digitális verzióban is megjelent a Spanyolnátha művészeti folyóirat aloldalaként (http://urbe.spanyolnatha.hu, tervezte: Barbély Virág), 2014. január 22-én pedig Miskolcon a Tízeset című Spanyolnátha-rendezvénysorozat részeként debütált a belőle készült színpadi mű Bársony Júlia rendezésében és a Harmadik Hang Háza + SPN Krú előadásában.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló

Székelyhidi Zsolt
Psilodump
svéd kísérleti drogdiszkó retrocopfos űrlányoknak
2010.01.25.

A zenei világ abszolutista kalandorai számtalan irányból képesek megközelíteni a muzsikát – újabbnál újabb felfedezéseket tesznek, miközben egyedül saját stílusjegyeiket örökítik tovább, minden más feloldódni látszik az alkotási folyamatban. A zene elsősorban érzelmi és értelmi megnyilatkozás őnáluk, csakis a lelkiállapot és a kihívás izgalma dönthet a hangok sorsáról.
Ők vérbeli zenészek, hiszen nincsenek sem időhöz, sem stílushoz, sem elvárásokhoz kötve. Egyedüli megfeleltetési kényszerük tehát csupán önmagukkal szemben van. Vajon sikerül-e kilépni önnön korlátaikon, (zenei) megszokásaikat felül tudják-e bírálni? Tudnak-e újat alkotni, megújulni lemezről lemezre, évről évre, vagy menthetetlenül beszűkül a látásmódjuk és egy idő után elsüllyednek és feloldódnak az őket körbeölelő zenei hullámtérben.
Kicsit még menjünk tovább ennek a gondolatfolyamnak a mentén:
az alkotó „megtalálja" önmagát, letisztulnak a munkái, rajongótábora alakul, akiknek természetesen elvárásaik vannak, izgalommal remélik, hogy az új lemez még jobb lesz, még inkább olyan, amit megszerettek az előadótól. Az alkotó pedig dönt: megfelel-e az új elvárásnak vagy járja tovább a saját útját, azon az áron is, hogy elfordul a közönsége, nem fog tetszeni nekik az új repertoár. Az alkotó viszont nem adja fel az elveit, nem válik szériazenésszé, megőrzi egyediségét és frissességét — amíg csak tudja.
Nos, az azért belátható, hogy a legtöbben melyik utat választják.