Most, amikor sötét van, amikor csak a sorozatos újraolvasás világít, amikor felnézek és látni vélem, hogy mi lehetne még, hogy mennyi minden nincs, és legszívesebben belekapaszkodnék valamelyik, bármelyik újraolvasott mondatba, mintha mégis sikerülne végre a tompa agyammal felfognom, hogy nincs egyetlen mondat, csak sorok vannak, mutatóujjal kísért ésvagy vezetett sorok egymás után, egymás alatt.