Tóth Imre
1966-ban született Zalaegerszegen, jelenleg is itt él. 2006-tól a Pannon Tükör versrovatvezetője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett könyvtáros diplomát. Írásait közölte többek között az Árgus, Kortárs, Élet és Irodalom, Magyar Napló, Mozgó Világ, Műhely, Pannon Tükör, Új Forrás. Verseskötete: Nostradamus menyegzője (Pannon Tükör Könyvek, Zalaegerszeg, 2004).LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló

SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010

Miskolc Kapucíner,
A Spanyolnátha antológiája
a nyolc évszázados Miskolc köszöntésére
Tóth Imre
Fürdés
Pávai-Vajna Ferenc emlékére
Mint aki kétszer lépett abba
a folyóba, és háromszor temették
el. Az éltető vízből születtem,
fénylő kapun át lépve a világba.
Minden változik, csak a változás
állandó.
Mikor a teraszon ültem veled,
úgy éreztem, újjászületek.
Most megint elnyel a víz,
hívogat, megyek.
a folyóba, és háromszor temették
el. Az éltető vízből születtem,
fénylő kapun át lépve a világba.
Minden változik, csak a változás
állandó.
Mikor a teraszon ültem veled,
úgy éreztem, újjászületek.
Most megint elnyel a víz,
hívogat, megyek.




