Spanyolnátha művészeti folyóirat

Nyilas Atilla

Meditáció egy vers fölött

[Petőcz András: Az írógépelt félelem]

„Nem tudhatom, nem akarhatom

mindazt, amit

nem tud, nem akarhat

bárki.

Nem tudhatom, nem akarhatom.”

 

Ne legyek képes tudni

semmit, amit

nem tud

mindenki.

Ne legyek képes tudni.

 

Ne legyen módja akarni

mindent, amit

nem lesz módja

egyszerre mindőnknek akarnunk.

Ne legyen módja akarni.

 

Valakinek ne lehessen tudnia

egyszerre mindent, amit

nem lehetett

egyszerre mindőtöknek akarnotok.

Valakinek ne lehessen tudnia.

 

Van, akinek nem lenne tanácsos akarnia

egyszerre mindent, amit

ne tudnál

akarni te.

Van, akinek nem lenne tanácsos akarnia.

 

 

Senkinek sem lett volna szabad tudnia

valamit, amit

ne tudtam volna

én is tudni.

Senkinek sem lett volna szabad akarnia.

 

Nem lesz jogunk akarni

azt, amit

nem lesz joga

neki is akarnia.

Nem lesz jogunk tudni.

 

Valószínűleg nem tudtatok

bármit is akarni, amit

valószínűleg nem akart

valaki tudni.

Valószínűleg nem akartatok.

 

 

Nem kell akarnod,

amit

nem tud

más.

Nem kell tudnod.

 

Nem tudható, nem akarható

mindaz, amit

nem tud, nem akarhat

bárki.

Nem tudható, nem akarható.

 

„Végtelen mozdulattal közelít,

aki végtelen

mozdulattal közelíti a

pillanatot.

Visszafogottan, tétlenül élek...”