Spanyolnátha művészeti folyóirat

IDEGENÜL
Ladik Katalin nyomán

Futó István

DEAR JÓZSEFNÉ,

 

Sok szeretett gondolunk tirátok innen messzi Ohio-ból nektek szép karacsony alatt.

Itten a karácsonyi fák (tudjátok ez olyan plastic erre mifelénk) rengeteg ékezetet helyezünk el, meg szép és szól szídín egy olyan white christmas ének, biztos talán híres ez.

Nincs is annál békebelibb, minthogy fenyő és meghitt nappali, ilyenkor a soapoprák is teljes váltást csinálnak és szeretet. Hit, remény is persze!

Holnap jön Klári, Jim és az unokáink végre, lesz a házban siserehad és nagy dinner. A kis unokagyerek (őt nevezik Koppáni, hogy ő tudja magyarsága), olyan izeg-mozog ő állandóan és kiált nekem, hogy grandma én vagyok farkas-szomjas, meg hasonlók, tudod a Klárinak fontos, hogy tudják a nyelv is a gyerekek.

Remélem ti is jól érzitek a Józseffel! (Jajj, de fess fiatalember vót a te Józsefed, emlékszek!) Biztos, hogy szép a decoration otthon, vagyis hát odahaza, úgy értve Budapest.

Kívánom a jót. Merry Christmas.

Jolán

 

Rigó Kata

KEDVES KATA,

 

Köszönöm szepen az este veled! Nagyon yól élveztem magam.

Már régen irni akartam de sajnos voltam szorgos, sok volt nekem csinálni, és kis baj is törtent anyámnak: Ő most hospitál, húsz hét óta, sókkal jóban van de még nem tért vissza teljesen, azért mert öt átfutotta egy kocsi. Nagyon izgultunk róla. Már majdnem hitük, hogy neagyisten, de a doktor végén megcserélte a gondolatát és próbált vele egy utolsó kísértés, sokáig operált és győzött megcsinálni és most minden jó les. Neki kell venni mindig sok drog, egyiken allergia, szegény anyám minden haja eset ki. De a doktor megmond majd ki nő.

Nagyon várok már látni téged, remélem hamar szállok át Magyar országba megint.

Sok szeretettet küldöm neked:

Bela

 

 

Raffai Péter

KEDVES KATÓKA!

 

«Végre ragadom az alkalom itt az idő/ csókom küldöm számtalan miliő!» Katókám emlékszel e, kis sanzonizére?! Én bizony igennagyon ezért írom most neked soraim! hogy «Isten éltessen sokáig/ füled égjen bokáig!»

Drágakedvesem! már nem is számolom az idő lépteit hogy mennyit múltak azóta nem találkoztuk egymást. Az árnyékok nyúlnak mint a hosszújegenyefa — napjaink elszáradnak, fű! és egyre ráncsosabb, a kezem. De te bennem élsz forevörjang akár hány születés napot ünneplünk hepibörzdéj mekdonálc.

Ha úgy lett volna! Robinnal mehettünk volna oda haza. Már nem megy — maradok ithon — ne haragudj meg rám, Katókám öreglányvénasszony! Ahogy mondtuk mindig.

Epekedve zárom soraim. Kérlek hogy öleld szorosra a kis cselédeket! Nevemben is!

A te:

Zolid