Spanyolnátha művészeti folyóirat

Szűgyi Zoltán

Kétszáznegyvenhatodik nap

A NAP

kel: 5 04

nyugszik: 18 23

 

A HOLD

kel: 23 08

nyugszik:13 39

 

Miközben ment eléje, kedvetlenül gondolt vissza a legutóbbi beszélgetésükre.

 

 

A limáni tömbépület első bejárati ajtaján megközelíthető első emeleti lakásban lakott Domi, én pedig a harmadik ajtó fölötti harmadik emeleten.

Duškó bátyja ismerte a kiadó lakás gazdáját, s kialkudta nekünk megfizethetőnek, amikor el köllett költöznünk a Futaki út szomszédságából. Egy évig laktunk együtt, akkor Duškó a Temerini útra költözött, hozzám meg Anti jött lakótársul.

Domival ritkán időztünk egymásnál. Inkább a belvárosból a Limánra vezető úton lévő kiskocsmák valamelyikében ültünk le egy-egy pohár mellett kicsit beszélgetni. Olykor persze benéztem hozzá, vagy ő jött föl egy cigarettáért, de még ha vendégekre is volt kilátás, akkor is inkább a semleges helyet választottuk.

— Elmegyek veletek egy italra — mondta Domi, amikor Jancsival, aki még délelőtt eljött hozzám, a városba indulva bekopogtunk hozzá, és hogy ne zavarjuk Teát a hozzájuk vacsorára érkezők fogadásának előkészületeiben, elindultunk a legközelebbi talponállóba.

Szépen elidőztünk.

Mi valamilyen kiállításmegnyitóra terveztünk menni a Tribünre, de jobban örültünk Dominak, úgyhogy nem siettettük a továbbindulást. Mondtuk is neki:

— Nem olyan fontos az a kiállítás. Különben is olyan ritkán vagyunk így együtt!

— Én is szívesebben vagyok veletek, a vendégek meg úgyis megvárnak — derült fel Domi, amikor szóba került, hogy menni kéne.

Megbeszéltük az élet és a világ dolgait. A barátokat és a Sympót. A múltat és a jövendőt. Domi már túl a Kormányeltörésbenen, mi még első könyveinken innen.

A limáni talponállóban. Újvidéken.

Domi még Svédország, Jancsi a halál, s én Magyarország előtt.

 

mi meghalni mindnyájan

úgyis téves csatatéren

 

Mit vétettem néked, hogy immár háromszor vertél meg engem?



Kétszáznegyvenhetedik nap

A NAP

kel: 5 05

nyugszik: 18 21

 

A HOLD

kel: 23 59

nyugszik: 14 40

 

Jól hallottam, azt mondta, ideges a gyerek? — kérdezte.

 

 

megkezdődött már a tanítás az iskolákban

a két gyermek pedig alig ejt szót arról

hogy milyen újabb tantárgyakkal találkoztak az új osztályokban

azt mesélgetik csak egyre

miként gyakorolják újra és újra a lefutást a kiserdőbe

amelyet majd egy esetleges légitámadás idején kell élesben

minden pánik nélkül pontosan

hiba nélkül megismételni

és a legtermészetesebb módon

őszintén

tágra nyílt szemekkel

az irántunk való legnagyobb bizalommal kérdik:

 

ugye

az igazira nem fog sor kerülni?

vagy ha mégis

ha erre is háború lesz

akkorra mi már elmegyünk valahová

valami biztonságos helyre

ugye?

 

háborúban hol húzhatók meg a szülői felelősség határai?

 

Keljetek fel és menjetek ki, mert ez nem a nyugalomnak helye.