Spanyolnátha művészeti folyóirat

Györffi Réka

Tapasztás

Súrolod táblakockák csendjét
a padlón,
s a plafont is megmozdítod.

Magadhoz vonzod a lámpafényt,
Álmodsz magadról valamit,
Kiszáradt nyálkahártyák, zaj, sötét.

Pattanó üvegbura,
A zavar férgei kúsznak homlokod
alá.

Felhők vonulnak
éber fényesen.
Egymás elől a falhoz fordulunk.

Éjféli látogató

Szobánk falába préselt kígyók
felém mozdulnak éjszakánként.

Sistereg két lepkeszárny,
görcsös fájdalom szaga árad.

Hány lélegzetvételnyi szünet
míg ő előlép és megáll

mozdulatlan, hunyt szemmel nézem:
éjszárnya van és pallosa,
visszacsókol, ha megidézem.

Áramlatok közt

Nehéz lépni a fókuszok
meggörbítő kereszttüzében
Félresodródva állok ott
vérem leszáll, remeg a térdem.

Új sort keresnek koponyámban,
titkolom a bujdosást

mellébeszélő súgógépet
alakítok, azt kutatom:
Hogyan? Miért? Hány szóig élek?

Görögtűz

Pásztortüzek gyúlnak a parton,
végig az égig, látod-e?
A szigetre kell sietni,
hív a bor és mámor istene.

Múló éjszakák elgyötört testek
Túlcsordult kedv, a nevetés
oly csöndes – lágyan jön az este,
az álom és a feledés.

Lányok járták el néma táncuk
a mindig sírók – nevetők;
szeretőm kinyílt s elvirágzott
nem érintem a lehetőt

Kőbe vésett jelek maradtak
csillagjósok hallgattak gyáván.
Sírja örökös végzetét
elporladt kedv, szétmorzsolt márvány.

Mámor volt égve várni: engedj,
bámulni pásztortüzeket,
és késő este partot érni,
ha megtalált az üzenet.