Spanyolnátha művészeti folyóirat

Kukorelly Endre

Kaffé

Kávézunk Jankovics Zolival. Kávézó Szekszárd határában, legjobb kávézó, év legjobb kávézója, ilyesmi, díjnyertes kávézó, azt ne kérjek, mondja, mikor mondom neki, hogy kérek tejszínt. Vagy tejszínhabot. Elvitt a földkerekség legjobb kávézójába, Szekszárd határára, üljek le, a pulthoz lép, most nyilván megrendeli a kávémat, beszélget velük, nyilván a tulaj, meg még nem tudom, ki, mindenkit ismer, felém bök a fejével, úgy csinálok, mintha nem venném észre. Nagyon olyan tökéletesen profi minden. Szekszárd-külső. Az nincs, mondja a tulaj, aki hozza a kávémat, valószínűleg ő lehet a tulajdonos, megemlítem neki is a tejszínt, rázza a fejét, de barátságosan csinálja, nem ellenséges, elnézi nekem ezt a tejszíndolgot. Sokat voltam Szekszárdon. Van Szekszárd a kávézó előtt, illetve a Jankoviccsal való kávézás előtt, és van Szekszárd kávézással. De csak Jankoviccsal együtt van ez a kávézás, egyedül nincs kedvem. Legutoljára az volt, hogy felébredek, és öt percig gondolkodom, hogy telefonáljak-e Jankovicsnak kávézásügyben, vagy ne. Aztán telefonáltam neki. Nem hallottam a hangján, hogy meglepődött volna. Öt perc, mondta, megyek érted. Egyesül oda se találnék amúgy. Szekszárd, külváros. Ha odatalálnék is valahogy, akkor se találnám meg.