Spanyolnátha művészeti folyóirat

Nagy Károly Zsolt

Mutatkozások

Joshua Meyrowitz A glokalitás hajnala című tanulmányában1, az általánosított máshollét fogalmának bevezetése kapcsán írja, hogy „Lelkileg kívül állhatunk azon, amit fizikailag belülről élünk meg.” Meyrowitz az általánosított máshollét értelmét egy metaforával világítja meg: olyan, mint egy tükör, „amelyben a magunk lokalitását szemlélhetjük és megítélhetjük”. Ez a tükör alapvetően nem bennünket mutat, hanem valami számunkra definitívként mutatkozó mást — a bennünket elárasztó képtömeg a máshol létek, más életek alternatíváinak számtalan virtuális lehetőségét tárja elénk, írja Meyrowitz — amihez viszonyítva gondolkodunk saját létezésünkről, s ami egyben az a kontextus is, melyben a tükörbe tekintve mégiscsak magunkat látjuk.

A lelki kívülállás egyik lehetséges módja számos kultúrában az imádság. Loyolai Szent Ignác így ír a Lelkigyakorlatokban a kívül állás pozíciójának megteremtéséről a szemlélődő ima kapcsán: „Itt meg kell jegyeznünk, hogy a szemlélődésben vagy elmélkedésben, amely érzékelhető tárgy felett történik, (…) a helyzetkép alakítása abban áll, hogy képzelőtehetségemnek szemével nézem azt az anyagi helyt, ahol az elmélkedés tárgya történik. Anyagi helynek nevezem pl. azt a templomot vagy hegyet, ahol Jézus Krisztus vagy a mi Asszonyunk szerepel a tervbe vett elmélkedés anyaga szerint. A nem érzékelhető tárgy feletti elmélkedésnél — mint pl. itt a bűnről —, a helyzetkép-alakítás abban áll, hogy képzelőtehetségem szemével úgy látom és elgondolom, hogy lelkem ebbe a romlandó testembe, mint börtönébe, van zárva, és az egész ember a siralom eme völgyében, mintegy száműzötten, a vadállatok között él. Az egész ember alatt értem a testből és lélekből álló embert.”2  Ignác számára az ima terét egy imagináció hozza létre, aminek alapja egy bibliai elbeszélés, melyben az elmélkedés során az imádkozó igyekszik belehelyezkedni „képzelőtehetségének szemével”. Az imádkozó ebben a térben, s az abban tapasztaltak összefüggésében szemléli saját életét, s ebből fakad imája.
Loyolai alapvetően imaginációról ír, azzal dolgozik, látható képeket vagy képtárgyakat nem használ, ám a szemlélődő ima támogatására viszonylag gyorsan születtek, s egyre nagyobb számban születnek napjainkig is mindenféle képnek nevezett dolgok.
Sőt, talán a képlet visszájára is fordítható, s ez a mindenestől immanens, mechanisztikus lenyomatrögzítő valami, amit fotónak nevezünk, olykor transzcendál, s megmutatkozik rajta keresztül valami „akheiropoiétosz”, amit szemlélve lelkileg kívül állhatunk azon, amit fizikailag belülről élünk meg.

„Az emberből annyira mélyről jön a prédikálás szenvedélye — írja egy helyütt Cioran —, hogy oda még az önfenntartási ösztön sem tud belátni” — úgyhogy mielőtt elhatalmasodna rajtam ez a késztetés, gyorsan be is fejezem. Egyszer, még hallgatódként egy közös terepmunkán átpörgetted egy frissen elkészült fotósorozatomat, és csak annyit fűztél hozzá: „úgy látszik, kezdesz megtanulni fényképezni.” Nem vagyok biztos abban, hogy sokra jutottam e tárgyban, így kicsit szorongva, de annál nagyobb szeretettel nyújtom át a fenti gondolatokkal együtt ezt a pár képet.

1 Joshua Meyrowitz: A glokalitás hajnala. A hely és önazonosság új élménye a globális faluban. Világosság, 2005/6., 29-36.
2 Loyolai Szent Ignác: Lelkigyakorlatok. Budapest, 2019, Jezsuita Kiadó, 53-54.

Nagy Károly Zsolt: Mutatkozások 1Nagy Károly Zsolt: Mutatkozások 2Nagy Károly Zsolt: Mutatkozások 3Nagy Károly Zsolt: Mutatkozások 4Nagy Károly Zsolt: Mutatkozások 5Nagy Károly Zsolt: Mutatkozások 6Nagy Károly Zsolt: Mutatkozások 7