Spanyolnátha művészeti folyóirat

Herman Ottó Múzeum — Miskolci Galéria tagintézmény

Álló mozgókép — Bán András 70 éves

Előzmények — A múzeummá válás útján
A Miskolci Galéria 1967-es alapítása óta eltelt időszakban nagy változásokon ment keresztül. A korábban szinte csak a város közintézményeiben szervezett kiállításokat követően önálló épülete lett, majd 1980-ban a felújított Alkotóháznak a Miskolci Galériához csatolásával jelentős fordulat következett be. Az itt működő műtermekkel, vendégszobákkal művészek sora érkezett az országból és a Galériának lassan saját gyűjtemény kiépítésére is megnyílt a lehetősége.
Két évtized alatt a Miskolc meghatározó kulturális, művészeti intézményévé nőtte ki magát, amely tovább bővülve 1988-tól új kiállítási épületek sorával gazdagodott. 1988-ban először a Deák tér 3. szám alatti műemlék épületben Feledy Gyula (1928-2010) állandó kiállításával a Feledy-ház, majd 1992-ben a Petró-házzal bővült, ahol a Miskolcra hazaköltöző Szalay Lajos (1909-1995), illetve a város számára szintén fontos grafikusművész, Kondor Béla (1931-1972) állandó kiállításai kaptak helyet. Egy olyan épületben a Hunyadi utcán, amely egykor Miskolc ismert műgyűjtő orvosának Dr. Petró Sándor egykori lakóháza volt, akinek gazdag képzőművészeti gyűjteménye a Herman Ottó Múzeum Képtárában ma is látható.
Ezen gazdagodásnak, erősödésnek köszönhetően végül 1995-ben az addig kiállítóhelyként működő intézmény múzeumi akkreditációt kapott. Ezzel az ország egyik legjobb, szakmailag is látványos munkát végző kortárs képzőművészettel (elsősorban sokszorosított grafikával) foglalkozó vidéki intézménnyé vált. Mindezzel párhuzamosan új helyet kapott és 1996-tól a ma is ismert épületben, Miskolc első felházában, a Rákóczi-házban találta meg reprezentatív székhelyét.
Ebben nagy szerepük volt a mindenkori igazgatóknak, így Czeglédy Ilonának, Dusza Árpádnénak, majd Dobrik Istvánnak, akik nemcsak tovább folytatták elődeik munkáját, hanem újításaikkal, kreatív munkatársaikkal és a miskolci képzőművészekkel való szoros együttműködések révén évtizedeken keresztül aktívan hozzájárultak annak fejlődéséhez. Mellettük azonban nem lehet elfeledkezni arról sem, a helyi politikai gondolkodásban ezen szoros kapcsolati hálók révén a kultúra támogatása fontos szereppel bírt, amely elengedhetetlen volt ezen eredmények elérésében.

Az első kapcsolatok a Miskolci Galériával
Bán András már az 1980-as években megismerte a Miskolci Galériát, először mint a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának elnökhelyettese, a Stúdió Miskolcon rendezett Képzőművészet és építészet című kiállítása kapcsán. Majd megjelentek első cikkei is a Magyar Nemzetben a miskolci Téli Tárlatról, illetve a Grafikai Biennáléról. Ezekben az években már a Sárospataki Képtár vezetője volt. Ez a laza ismeretség az 1990-es évek első felében vált szorosabbra.
Ez az időszak a Miskolci Galéria számára is immár teljes egészében megújult környezetben, és feltételek közepette a múzeumi intézményesülés időszakává vált, amelybe egyre több új program, kiállítási koncepció kapcsolódott. Ebben a határozottan körvonalazódó, mindemellett anyagi és társadalmi elismeréssel kísért időszakban, 1993 és 1998 között Bán András már mint külsős munkatárs vett részt az 1995-től múzeumi rangot szerző Miskolci Galéria munkájában. Az 1990-es években több vizuális antropológiai témát érintő kiállítás megvalósításában is aktívan részt vett, miközben 1994-től a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszékének oktatója volt. Ezeket az éveket a Galéria és a Miskolci Egyetem több tanszéke közötti szoros kapcsolatok jellemezték, amelyek révén már új vizuális antropológiai szemlélet is megjelent a kiállítási tervekben.
Ezen időszak egyik, Bán András nevével is fémjelzett kiállítása a Fiatal magyar fotó 1990 után című tárlata volt, amely már magán viselte a vizuális antropológiai, fotókutatásban kialakított szemléletét. Az 1980-ban rendezett Fiatal fotó 1980 után című kiállítás, mely "a kifejezésmódok teljes szabadságáról" szólt, fontos elemévé vált mind tematikában, mind gyűjteményezési irányban a fotóról szóló diskurzusnak. Ebben az évtizedben Tarczai Béla, Dobrik István, Bán András révén a fotográfia erőteljesen képviseltette magát a Galéria kiállítási koncepciójában.
Emellett a sokszorosított grafika, kortárs művészet iránti aktív érdeklődésének köszönhetően valósult meg a Miskolci Galériában a Makói mappa 1995 című tárlat, amelynek anyaga a múzeum gyűjteményébe is bekerült.
Bán András kurátori munkájával vizuális antropológiai perspektívájával párhuzamosan a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszéke is egyre szorosabban kapcsolódott a Miskolci Galériához, főleg a fotóművészet területén, amelynek egyik példája volt az 1998-ban rendezett, A Homonnai-család műtermi fotográfiái című kiállítás, majd 2000-ben a Körülírt képek, amely már a tanszék hallgatóinak és oktatóinak fotográfiáiból válogatott, és amelynek Bán András által szerkesztett katalógusa a fényképek és kultúrakutatás, a fotóantropológia témáját járta körül.
A 2000-es éveket a Miskolci Galéria, Dr. Dobrik István vezetésével, mint kiforrott kortárs művészeti múzeum, formálódó, bővülő gyűjteménnyel és jelentős szakmai stábbal kezdte, amely újabb szakmai változásokat hozott magával, mind a Grafikai Biennálé-sorozat, a Téli Tárlatok, mind a közművelődés és nemzetiközi kapcsolatok terén.
Ezekben az években kapott először jelentős szerepet a múzeumpedagógia, a 2001-ben életre hívott Miskolci Múzeumpedagógiai Műhellyel, amely végül a Nagy Kunszt Kortárs Képzőművészeti Tanulmányi Múzeum életre hívásával valójában egy új szemléletet hozott a Miskolci Galéria működésében. Indításában Bán Andrásnak nagy szerepe volt benne, Éliás István és Tuczai Rita mellett, mint ahogy éveken keresztül ösztönzője, segítője volt folyamatosan megújuló, új kiállítások sorát felvonultató működtetésében. Az elindított projekt sikerességét mutatja, hogy múzeumpedagógiai nívódíjban is részesült.

Bán András igazgatói tevékenysége
A 21. századba Dobrik István vezetésével sikeres, neves intézményként lépett tehát a Miskolci Galéria, amely talán lehet azt mondani, egy folyamatosan fejlődő, felfelé ívelő pályán mozgott és jutott előre az első évtized végére. Ekkor Bán András már nemcsak külső munkatársként volt jelen a múzeum életében. Olyan fotóművészeti kiállítások fűződtek már 2008-ban a nevéhez, mint a Világhírű magyar fotográfusok (Brassai, Robert Capa, André Kertész, Moholy-Nagy László, Martin Munkácsi) kiállítása: (M)érték címmel, a Vasfű - áló mozgóképek sötétedéstől a Miskolci Galéria kertjében, Kepes György: Fotómunkák, valamint Alexandre Trauner: Hotel du Nord (Ismeretlen fényképfelvételek a hagytékból a harmincas évek Párizsáról) vagy a 2009-ben rendezett Baranyay András és Halász Károly hetvenes évekből válogató fotókiállításai.
2008-tól Dobrik István nyomdokain haladva, mint az intézmény igazgatója, folytatta tovább munkáját, illetve formálta a Galéria kiállítási koncepcióját, célkitűzéseit. Bán András a Miskolci Galéria (Miskolc, 2009) című könyvben szereplő interjújában a következőként látta a 2008-as évet és az azt követő terveket:
„Nagyon jó állapotban vettem át az intézményt. Dobrik István kiválóan beindította, bejáratta a működését. Korábban is gyakran megfordultam itt, voltak közös munkáink, így beleláttam a galéria életébe. Bevallom, nem mindenben értettem egyet Istvánnal. Voltak közöttünk nézetkülönbségek, de most már úgy látom, hogy azok közül a döntések közül, amelyeket akkor én nem tartottam volna jónak, nagyon soknak, úgy kellett történnie […] Nekem is részben azokon az ösvényeken kell továbbmennem, amelyeken ő elindult, de némely dolgon kellett változtatnom. […]
Folytatni kell a Grafikai Biennálék sorozatát, a Téli Tárlatokat, a helyi művészet támogatását, mert másra nem igen számíthatnak, mint a galériára. Tovább kell folytatnunk a grafikatörténet kutatását. Szükség van a populárisabb, a nagyközönség számára vonzó kiállításokra. Az állandó kiállításokról […] gondolhatok valami nagyon mást, mint amit az elődöm képviselt. […] Az egész, amit itt a galériában teszek, éppen arról szól, hogy nem szabad feladni, hanem másféle művészeti megoldásokat kell kitalálni. Az új utak megtalálásában fontos szerepe van a döntéshozóknak, a szponzorációnak, a látogatottságnak, a médiában való jelenlétnek. […] De egyelőre leginkább azért dolgozunk, hogy egymásra találjon a műalkotás és a közönsége.”
Az elmozdulás, a szakmai irányvonal, amelyet képviselt erősítette a Miskolci Galéria társadalmi szerepét, beágyazottságát és a változások kedvezően hatottak nemcsak a működési körülményekre, hanem a szakmai munkára is. Mindeközben tovább erősödött a közösség életében játszott szerepe is. Ebben Dr. Dobrik István által alapított, a helyi művészeket megmozgató új szervezetnek, a Múzsák Kertje Alapítványnak is meghatározó szerepe volt, amely 2009-es alapításakor a Feledy-házban kapott otthont. Tehát bár a két igazgató szemlélete között voltak különbségek, mégis mindketten egyet értettek abban, hogy egy olyan szervezet, amely épp a közönség megszólításán keresztül erősíteni képes a Miskolci Galériát, nagyon is lényeges az intézmény életében. Ezt az irányt Bán András igazgatósága alatt egy, a művészek összefogására, közös együttműködésre épülő új projekt, a Színészmúzeumban Urbán Tibor által indított Teátrum Pincehely Galéria vitte előre.
Bán András igazgatósága alatt (2008-2013) a Miskolci Galéria tovább vitte a hagyományait, és egyben megerősödött egy új, antropológiai látásmóddal, amely épp az általa is említett szélesebb közönség megszólítását is szolgálta. Ennek legjelentősebb példája volt a Borsod2050 kiállítás és előadás-sorozat, amely Miskolc múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozott, de fontos megemlíteni a miskolci építészek II. világháború után szerveződő közösségének történetét bemutató kiállítást, vagy épp a beatkorszak helyi történetét feldolgozó kiállítást is. Mindezek mellett a vizuális antropológiai szemlélet és képzőművészet találkozásának látványos témája volt a MÁSIK? NEM. — Két nem, hét kiállítás című tárlat is.
Már Bán András által indított új projekt volt a Miskolci Kortárs Művészeti Intézet (M.ICA.), amely az egyetemista korosztályt célozta meg, és a galéria falai közül gyakran a kiállításokat a közterekre, utcákra vitte ki.
Mindezek mellett a kortárs művészet területén országosan ismert képzőművészek jelentek meg a Galéria falai között (mint például Mátrai Erik, Horváth Gábor, Julius Gyula, Koronczi Endre, Asztalos Zsolt, Gyenis Tibor, Csontó Lajos vagy Bukta Imre, akik jelentős részének az Alkotóház vagy a Miskolci Galéria kiállítási irányai révén már volt kapcsolata az intézménnyel), miközben a város elismert művészei is állandó kiállító művészei maradtak a múzeumnak.
A kiállítások terén megjelenő új szemlélet a gyűjteményezésben is szerephez jutott. A korábbi rendnek megfelelően a nagy kiállítás-sorozatok díjazott művészeitől értékes munkák kerültek a gyűjteménybe, amely azonban kiegészült a Miskolci Galéria országos grafikai gyűjteményezési profiljának megfelelően az elismert képzőművészektől vásárolt alkotásokkal, illetve megjelentek új területek is. Ezen utóbbi területen kell megemlíteni a fotóművészeti munkák új köreinek megjelenését, illetve a sokszorosított alkotások, grafika és mozgókép határmezsgyéjén mozgó videóművészeti alkotásokat, amelyek olyan művészek munkáinak a gyűjteménybe kerülését eredményezték, mint a fentebb már említett Koronczi Endre, vagy többek között Csontó Lajos, Lovas Ilona, Baglyas Erika, Szabó Ádám, Maurer Dóra, Szombathy Bálint, Sugár János vagy Várnai Gyula.
A muzeális intézmények működésében a 2010-es évek elején bekövetkező változások azonban a Miskolci Galériát sem hagyták érintetlenül. A 2012-ig önállóan gazdálkodó közgyűjteményi intézményt ekkor nonprofit gazdasági társaságként szervezték újjá (Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Nonprofit Kft. néven), majd 2013. július 1-jét követően a Herman Ottó Múzeum tagintézményévé vált.
Ezen átalakulások folyamatában Bán András, mint ügyvezető igazgató, a Miskolci Galéria gazdasági társaságának a megszűnéséig kísérte végig az intézmény tevékenységét, és követte részben az elődök által kijelölt, részben az általa megújított utat. Ezt követően, bár a Miskolci Galéria megtartotta házait, feladatait, és szakmai függetlenségét, Alapító Okiratában is rögzített küldetését, már új intézményvezető vitte tovább annak irányítását. Ha végigtekintünk a Miskolci Galéria intézményesülési folyamatán, múzeummá válásának, struktúrájának megerősödésén, egyértelműen kirajzolódik, hogy Bán András munkásságának, tevékenységének közel három évtizede — változó intenzitással, de végérvényesen — összefonódott a Miskolci Galéria életével, s rajta hagyta máig tapintható lenyomatát.

A képeket a Herman Ottó Múzeum — Miskolci Galéria archívumából Kákóczki András válogatta.

1. A Miskolci Galéria Művészeti Tanácsában, 20052. Miskolci Téli Tárlat megnyitó, 20123. Duranci Bélával, Triennálé díjátadó, 20084. Fejér Ernő fotóművész kiállításának megnyitója,  20085. Felszállott a páva c. tárlat 20106. Felszállott a páva c. tárlat Szalay Zoltánnal, 20107. Felszállott a páva c. tárlat Bán Ildikóval, 20108. Felszállott a páva c. tárlat Szalay Zoltánnal, 20109. Joseph Halmy kiállítás, Litwin József és Vass Tibor, 200910. Joseph Halmy-kiállítás, 200911. KOGART, Kovács Gáborral, 200912. Miskolc rejtett arcai c. tárlat Veres Lászlóval, 201213. Sajtótájékoztató, 2011