Spanyolnátha művészeti folyóirat

Tolvaj Zoltán

Egyesek szerint save-telen vagyok

pedig mondogattam mint Kassák
hogy mentenem kéne ami menthető
mormoltam ha rendszeresen fagyott a gép
egy hosszú téli éjjelen az ágyvégben feledve
végül álmomban szétrúgtam derengő LCD-monitorát
akkor fagyott le arcomról a szmájli hogy naná most már lőttek
a szövegelésnek lopott világzenéknek dzsesszkonzíliumoknak
egyéb jeges verseknek és a titkos pornógyűjteménynek is
kallódó állományaim híján elkezdtem magam érezni
menthetetlenül magányosnak
a kevert latin szórend itt elégikus célzatú
mentettem hát egyéb karaktereket az analóg világból
párom elszórt holmiját bugyit harisnyát tépett kétszázasokat
pandákat koalákat emut moát erszényes farkast és dodót
egyéb éhezőket elesetteket trópusi holdkórok lesújtottjait
montreali filozófust mexikói kvantum-kémikust a pesti savas esőben
ruhákat a közös galériákról hol poloskát irtottak felfuvalkodott szakemberek
majd hazatért az indiai ember aki indiából intézte fölöttébb kacifántos adóügyeit
és én csak mentegettem őt és dolgait a csődtől
amit a távoli országokban spontán bekövetkező goapartik
által kiváltott heveny megvilágosodás okoz
vagyis ahogy az indonéz kórházakban kilopják az ember fél veséjét
mentettem a szitkos szóalakokat mik felém röpködtek nap mint nap
trolin buszon metrón taxiban és villamoson ott a körúton
mentenem kellett volna cseh söröket persze lengyel vodkákat is
anyánkat a lassú sorvadástól mit az analóg világ okoz neki
menteni magam minden efféle elmentés elől
megszerezni a végső mentelmi jogot
hasmánt a fű zsírpárnákra nyomott pergamenjeit
a strand homokját júliusok ruha alá prüszkölt angyalporát
mentesnek maradni minden mentési szándéktól
mert a világ tükrében jobbára menthetetlen vagyok
bár az előbbire a teremtőnek akad még némi
deformált tárhelye ha jól számolunk egyetlen üres
terra bájtja — majd lesújt ránk a teljes kékhalál
az operációs rendszerelégtelenség

Élőhang-piszkozat

egy meg nem írt hommage előzetes tünetei

Szent volt rég a vidék számunkra, kamasz menedékhely.
Vitt a Volánbusz a Lupa-sziget helikoptere mellett,
lengetek a HERMÉSZ-kertészbolt fácskái a szélben,
kinn a tavon szúnyogok módjára keringtek a jet skí-k.
Néha a HÉV-en kellett elseggelni a távot,
látcső nélkül tudtam, merre keressük a Kőhegy
dörzsölt homlokráncai közt a Petőfi-kilátót.
(Bak volt. Jobban bírta a sziklát, mint Ady Endre)
„Már csak a Batthyányin bevedelt sört kell kipisálnom",
mondta is abban a híres jegyzetben, mit az úton
felfirkálva a jegyre a BKV-nak ajánlott
„nyalnak a válgyban nyölnek a vilgyben nyílnak a völgyben"
Baszd meg. Nem bírok több hexametert produkálni.
Fáj a fejem. »Óncélú formák bűvöletétől«...
Mik nyílnak? Hol!? Áh, a picsába... Folyt. a krimóban.
If you don't know be my know szól, s elhagy az ihlet.
Nem, soha nem tudtam kellőn kivesézni a Holdat,
biztos még az a kurva Uránusz-kvadrát lesz felelőse,
(hányszor mondtam már Julikámnak, hagyja a francba)
csillagfüggvénnyel mit kezdjen a váteszi skriptor —
krumpliszerű nagylábujját bámulja leginkább.
Mindegy, hagyjuk. Összecsapom valahogy, sima ügy lesz.
Ennem kell valamit, ha megérkeztem, s az előtt majd
már csak a Batthyányin bevedelt sört kell kipisálnom."
Asszem ez így normális, megvan az áldokumentum.
Snájdig előhang. Minden benne lesz. Átok, idézet,
önreferencia, giccs, sallangok, egyéb adalékok,
és a szövegzárón pár álszent pont a THE END-re...

Kispályás koszorúzás

„Hülye az, aki nem ünnepel."
(Media Markt molinó)

Belezuhanva téves egyidejűségbe,
mintha azt volna muszáj. Hajszolni,
hogy mindent újrategyünk a most-
ban, csörögjön a hősi holtalany,
mint egy elolthatatlan vekker,
teleberregje a jelent lehetetlenével.
Isten hozott a feltételesben. Akárha
'90-ben, ahogy egy ruszki milicista
strázsált őrsünknek szokásból,
a Hétvezérek repedező fasz-
obrai helyett még ott volt
a régi bronzbabér, tekintetünk
szerelte gépfegyverét, remélve
csak kötőmódban van lőtávola,
nem süti el, amit egyéb idők bele-
oltogattak. Pislogtunk, és nyaltuk
a nyugati puncsot: tízéves izomem-
berek, síppal, náddal, vörös hadi-
lábbal. Torkig voltunk a sületlen
ünnepéllyel — talán valaki rosszul
sült el a múltban, amiért a mostban
adóssá tevődtünk? Sejtettük, ennél
aztán zsigeribb talány, ha oka
lett volna tüzet nyitni ránk, talán
vérfürdőbe torkollik az ünnep,
puncsszínű, édes vérfürdőbe.