Spanyolnátha művészeti folyóirat

Sütő Csaba András

rondó

sorszámod a gátnak
            feszül
víz fojt vagy a lég
            lett nehéz
tillárom, haj
repedt membrán az éj

halnak lenni volna
            jó
vagy kétéltű csat’hajó
szárazföldön és vizen
            kéket
oldani a hű semmiben

kéket mert a kéknek
            szakálla
lassú burján csupán
mi tested köré fonja
kedves magamagát
            egy nap a világ.

Te bolond; hát hány nap a világ?

„amiként látnod lesz majd, mint fojtják beléd
logoszod kivételes szépségét csandála
őslények hadoválnak és a nyelv barbáraivá
lesznek ők s te nem tehetsz semmit izgulnod 
felesleges úgysem egy nyelvet beszéltek
s míg az övék pusztulást és halált kiált
és korcs szellemet nemz csupán,
a te nyelved a túlélés záloga legyen;
ha hallgatásában, akkor azonképp”

Légy szellő kél odabenn.
Hess picsába — ingerült vagyok
Ma is élnek szívük mélyén
a gyilkosok, gyilkosok.
Sírjukban, de kitüntetett
nyilatkozó félmondatok.
Feltámasztott polihisztor
imitátorok; itt láthatok,
ott hallhatok, ott jó vagyok,
emitt árthatok (amint a légben, a szívben is akképp).

Cinkosok vagytok. Súgtok és takartok,
hozzátok izgul a láb kileng oldalt a kéz;
az agyra bízni — titkot, igét — nem lehet.

(nemcsak gondolom, tudom is
de mondásunk új életet nem lehel
koptat és kaptat az anekdot
és legott vállamra szenderül
„Keskeny világ neked ez fiam;
lányaim majd kipicsáznak.”
a másik tábor ellenünk hangol
meggyőzőek, hangosak
orkánnál orkánabb a szél
marthoz támaszt — leszorít)

pedig kitépik neked is: szádból a hidat
A Dárius kincse leszel. Te szegény.
S nem szán senki sem; se jogosan, se feleslegesen.

Az este egyre szebb lesz; teltkarcsú szabadságban,
amíg a sávok szorgosan menetelnek

(keretbe ágyaznak a színtelen cakkok
a földre hányják a vértelen pakkot;
a zsák nyaka feslett, még szét, néma a szája,
darabmadzag, bűvölő ujjak dekádja) 


hajuk igazítják, a kölniért nyúlnak
és kendő után tátják ujjaik
szekrények alfelén vérrög görög  
tekintet nem csillan, ritka vendég a fény----

(itt nem lehet, csak előre állni
semmit se látni, semmit se látni
a páholy üres, az másoknak jutott —
ők nem jöttek el)

és az első sorba állunk
illedelmes, labiális ohhohó
tátva maradt bagólesőnk

kedv, produkció, idő  
kedv, produkció, idő  

produkció híján, idő láttán
produkció láttán, idő híján
produkció láttán, idő láttán
produkció híján, idő híján  

kedv híján, produkció láttán
kedv híján, produkció híján
kedv láttán, produkció láttán
kedv láttán, produkció híján

idő láttán, kedv híján
idő láttán, kedv láttán
idő híján, kedv láttán
idő híján, kedv híján

szorult torkkal gratulálunk: brávó, igen, rendkívüli

(s ez az egész, felette mondom;
kívüle és naponta belé zavaródva
hovatovább hét(köz)napi
a nyolcadikat várom, mert ugyan
a hetediken, az úristenit, a hetediken
megpihent — a szív, a láb, a lég és a száj —)

s míg szörnyedünk és megint megyünk
            — azaz: állunk tovább —
a gyászakkord lassúdad kezdi meg
felélt múlt, lézengő jelen, komorgó jövő
            — elszámolandó —

beáll, mert be kell hogy áll; és itten a rondó gyünik…