A mellettem lévő
gazdátlan maradt nyugágyon
elnyúlik az idő.
Egész perceket bont
a lassúság, felek lesznek végtelen egészek
dodekafón teljesség a forróság törte
délutánban.
Mégis,
annyira gyorsan szökik el minden a kalapácsütések között.
Poros a nap
sápatag árnyékommal összefekszem
köröttem némán hápogó halmadarak keringenek.
Felém hajló fenyőágak
tépázott vonók
susogásban közeledés, közeledésben távolodás
távolodásban suhogás.
Tobozok koppannak a puha levélszálkákon
omlanak a fák.
A fülemben klarinét kontraszt
kabócák zaja mászkál.
Gyantát tapasztok a szemeimre
más könnyeivel mindig tudtam mit kezdeni.
Csukott szemhéjam mögött töredezik
az ég, úgy törik a sóréteg megszáradt bőrömön
a test zugait egy ideje már nem marja.
Metlachi felhőkön járok.
Ma boldognak kellene lenni.
Szeretném azt hinni,
hogy csak nekem fogható frekvencián
hullámzik a nagy víztömeg.
Felállok.
Kifekszem a tengerpartra a tenger mellé
hátha ma megsúgja a meghallhatatlant.
(A versben dőlt betűvel szedett szavak Pilinszky-versek részleteinek átiratai, illetve átvett kifejezések.)
Zene: Bartók: Kontrasztok; Szabadban; 6. vonósnégyes negyedik, Adagio tétele
