Csókolom, jónapot, szevasztok!

     Kisgyermekként félelmetes, nagyfelnőttként pedig titokzatos volt a múzeum és az éjszaka számomra. És tessék, most itt vagyok a Múzeumok Éjszakájának nyitórendezvényén, a Tompa plusz Garayn titokzatosan.

     Tehetem ezt azért, mert engem ért a megtiszteltetés, hogy én legyek.
Ráadásul egy olyan én, aki szekszárdi, mint egyik mai „célszemélyünk”,  Garay János.
     Garay, aki Szekszárdon szülőház, általános iskola, gimnázium, két szobor, tér, napok, gyűjtemény, sőt a városban őrzik összes műveinek bővített kiadását is.
És a Szekszárdi Bikavér nevet is neki köszöni a város, hisz 1846-os Szegszárdi Bordalában így ír:
„Töltsd pohárba, és csodát látsz,
színe mint a bikavér,
s mégis a gyöngy, mely belőle
fölragyog, mint hó fehér.
És a tőke, melyen termett
nemde, oly zöld, mint a rét?
Hol leled föl szebben, együtt
szép hazánk háromszínét?”
És Füstikeszivem a Garay általános iskolába, majd a Garay gimnáziumba járt, és Garaygimis voltam én is, és Botond gyermekünk épp oda jár.
Láthatjuk tehát, Szekszárd büszke szülöttére.
„De még ez mind csak semmi! – mondaná most Háry és a diák ujjongva prüsszentene rá.”

     A mai másik „célszemélyünk”, Tompa Mihály pedig Hernádkak büszkesége.
Erről szerelme, Francziska így beszél Tompához:
„Lesz maga juszt is majd kultúrkert és alkotóház, gyűjtött gyűjtemény, koszorúzás és Kaknak, országnak hírese. S színdúsan, mint a páva tolla terül ki magának majd a világ.” És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy most kiállítás, felolvasás, mosolygós találkozás.                        Láthatjuk tehát, Hernádkak büszke az ő Tompájára.
“Veszéllyel jár a cél, ha nagy.
Fáradságom nincs hasztalan:
Más kincsásónak a nagy út
Annyival is fogyasztva van.”- mondaná most nekünk Tompa, ha hagynám őt beszélni.

     És hogy is jött össze Tompa plusz Garay?
Hát, kitaláltuk a VassTibi, hogy találkoztassuk őket ha igen, ha nem, hiszen a festmény.
És tessék kérem körülnézni. Ha ennyi mű tanúskodik róla, akkor mese nincs vagy van, találkoztak!

Nagyon köszönet érte a szervezett-szervezőknek, a remek-rendezőknek,
a pompásan-pazar közreműködőknek, a nagyon-nagyérdemű megjelenteknek,
a szeretve-szeretett zseniális csaknem száz alkotóknak és VassTibinek,
aki meghívott engem megnyitni. S ha valakit kifelejtettem, neki is.

Ezek után pedig már csak azt mondhatja a meghívott megnyitó, hogy:
LÉGYOTT ITT, S INDULJON ÚTJÁRA A GYÖNYÖR!

Köszönöm szépen és mindenkinek jóéjszakát!

1956-ban született Szekszárdon, s ott él azóta is. 1974-től 1980-ig a Kísérleti Színpad zenekarának, majd a Mosolygó Kaptafa Hangászkarnak zenésze és dalszövegírója. Írásait 1974-től közlik napilapok, folyóiratok, antológiák. Öt kötete jelent meg: A rózsaszínű lórúgás 1992-ben, A dolgok mindig másokkal történnek 1995-ben, DéBéla késni indul 2000-ben, egyszerűmedve és a fűzetlen cipő 2006-ban, Dönci szerint a világ nincs kész 2010-ben. 1997-től alapító szerkesztője A Pad irodalmi és művészeti folyóiratnak. 1986-tól vizuális költészeti munkákkal, mail artokkal szerepel kiállításokon. A HogyÖt és a Miskolc KapuCíner antológia szerzője.