„Magam után húzom magam,
mint egy csapzott esőköpenyt a földön.”
írta 1962 karácsonyán az akkor 40 esztendős Nemes Nagy Ágnes.
Az 1922. január 3-án született Budapesten a 20. századi magyar irodalom egyik emblematikus alakja, a költőnő, aki egy egész generáció költői hangját határozta meg. Egyszer egy beszélgetés során, amikor a könyvek szeretetéről beszélt azt mondta „Gyerekkori és később sem szűnő boldogságaim közé tartozik Jókai és Mikszáth olvasása. (…) még a kalandregényeket is, például Vernét, talán azért szeretek – isten bocsássa meg – sci-fit olvasni, meg detektívregényt, mert ezek a dolgok titokzatosabbak annál, mintsem rögtön magyarázhatók volnának”
Sokan talán nem is tudják, hogy Nemes Nagy Ágnes az ötvenes években a Petőfi Gimnázium tanáraként is dolgozott. Talán a leghíresebb tanítványa a 2019. februárjában elhunyt Tandori Dezső volt. Erre a mester és tanítvány kapcsolatra mind a ketten büszkék voltak. Tandori sokszor emlegette, hogy egykori tanárának köszönhette, hogy már nagyon fiatalon bekerült Nemes Nagy írói-baráti körébe, ahol Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával és Mándy Ivánnal is szoros kapcsolatba került.
Az író, költő, pedagógus Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulóját, a Spanyolnátha, „Közelebb” sorozatában is próbáltuk méltó módon megünnepelni. Nemes Nagy Ágnes nevével három folyóirat szorosan összenőtt: Újhold, Vigília, Köznevelés.
A II. Világháború utáni időszakban több különböző művészeti irányzat létezett Magyarországon egymás mellett. A fiatal írói nemzedék egy új orgánumot, az Újholdat hívta életre. A folyóiratot 1946-ban alapította Lengyel Balázs. A lap célja az volt, hogy összefogja a fiatal tehetségeket. A másfél éves fennállása alatt hét számot élt meg. A lap a kultuszminisztériumtól kapott segélyt a költségeihez. Különböző rovatonként voltak felelős szerkesztők (Mándy Iván – próza, Pilinszky János – líra, Rába György- kritika), bár igazából nem volt szűkség a rovatvezetőkre, mert megbeszélték egymás munkáit. Munkatársaik közé tartozott még többek között: Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Örkény István. Az egyre erősödő kommunizmus rossz fényt vetett a lapra. Lengyel Balázs és az újholdasok hiába mondták, hogy nem politizálnak, akkor is le akarták járatni őket az olvasók előtt. Mivel a kommunista ideológiával nem volt összeegyeztethető az általuk képviselt értékek. Követendő mintának Babits Mihályt és eszméit tartották.
A másik folyóirat, a Vigília volt, amit 1935-ben alapított Aradi Zsolt, Balla Borisz és Possonyi László, a magyar neokatolikus mozgalom képviselője. A céljuk az volt, hogy a kultúra és a hit találkozását, a katolikus szellemű irodalom megújulását és magyar katolikus egyház korszerűsödését előmozdítsák. A harmadik folyóirat, a Köznevelés, a Vallás- és közoktatásügyi Minisztérium 1868-tól megjelenő hivatalos folyóiratának, a Néptanítók Lapjának a folytatásaként értelmezhető. 1945. július 15-én jelent meg először. Az aktuális információk közvetítésén túl, szakmai kérdésekről is beszámolt a lap. Az első lapszámban programként ezt írták magukról: „Köznevelés a címe lapunknak és ez a programja is. Foglalkozni kívánunk mindazzal, ami a köznevelés fogalmához tartozik, ami a magyar nevelőt érdekelheti akár alsóbb vagy felsőbb fokon, az iskola keretei között, vagy ezen kívül, országhatárainkon belül és ezeken túlmenően is.”
Mindezeket végig nézve jól látható, hogy Nemes Nagy Ágnesben egyszerre volt jelen a homo aestheticus, a hívő ember és fiatalok szellemi fejlődésének őre, a pedagógus. Ezért is mondtam az elején, hogy egy egész generáció szellemi értékrendjét meghatározó személy volt. Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője is volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt például példaképének, Babits Mihálynak, A hegyi költő címen. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái. A hetvenes, nyolcvanas években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazánk irodalmát külföldi felolvasó esteken és nemzetközi írótalálkozókon (Belgium, Franciaország, Németország, Anglia, Írország, Izrael), 1979-ben pedig négy hónapot töltött Iowában (USA), az egyetem nemzetközi írótáborában.
Díjat, kitüntetést életművének sokszínűsége ellenére keveset kapott. Fiatalon, első kötetével elnyerte a Baumgarten–díjat, első válogatott kötetéért József Attila–díjat kapott és életművének elismerésére a Kossuth–díjjal jutalmazták. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar P.E.N. Clubnak is. Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett a Magyar Tudományos Akadémián belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.
A Spanyolnátha folyóirat Közelebb sorozatában a költőnő egész életművére próbáltunk fókuszálni, hogy ebből a sokszínűségből egy kisebb kollázst adhassunk azoknak, akik eljöttek ezekre a beszélgetésekre. Az egyik legizgalmasabb este a Szorongatott idill volt, ahol az azonos című kötet szerkesztőivel (Hernádi Mária és Urbanik Tímea) beszélgethetett a hallgatóság. A két szerkesztő minden szaván érződött, hogy Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezésének kutatása és bemutatása nem csupán irodalomtörténeti kutatás volt, hanem annál sokkal több. Egy korszak a II. Világháború és 1956 után útját kereső értelmiség kísérlete a felbolydult világ újraértelmezése, a halottnak hitt költészet, művészet újraélesztése.
Ahogy Istenről című versében írja:
„Hiánybetegségeink legnagyobbika
Lásd be Uram, így nem lehet. Így nem lehet teremteni.
Ilyen tojáshéj-Földet helyezni az űrbe, ilyen
tojáshéjéletet a Földre, és abba – felfoghatatlan
büntetésként – tudatot. Ez túl kevés, ez túl sok. Ez
mértéktévesztés, Uram.
Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható
gyerekjáték-koponyánkba egy univerzumot
gyömöszöljünk? Vagy úgy teszel velünk, mint a tölgy
makkjával, amelybe egy teljes tölgyfát gyömöszöltél?”
Talán ez a pár sor foglalja legjobban össze a fent említett problémák megoldási kísérletét, kísérleteit.
