Garay János zsebre tett kézzel sétálgat Hernádkakon, pont az orra előtt ment el a busz. Ismerősen idegen férfit szúr ki a közelben, aki jobb lábával egy padra támaszkodik, és elszántan mered a tengerszerűen hullámzó rétre. Megszólítja, mivel úgysem akad jobb dolga:
– Tetszik a tornacipője.
Az idegen felé fordul, hófehér arcbőrét épphogy lekapta a nap.
– Köszönöm, most vásároltam, úgy vettem észre, ez roppant divatos manapság.
– Nagyon jól áll! – Garay lehuppan a padra.